Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1963) (Pécs, 1964)

Sarkadiné Hárs Éva: A pécsi képzőművészeti élet 20 éves (1944–1963)

3Ô2 SARKADINÉ HÁRS ÉVA azt tervezték, hogy a szolnoki, nagybányai művésztelephez hasonlóan olyanná fejlesztik, ahol az alkotóművészek törekvéseikben, felfogásban eggyé kovácsolódnak, azonos úton haladnak. A telep kifejlődését azonban az anyagi ellátatlanság mindig megakadályozta. Az évek során mégis számos művésznek nyújtott pihenést, lehetőséget az elmélyülésre, felfrissülést a téli, műtermi munkára, Friss, üde festmények őrzik meg a városi ernber számára a mecsefcmádaisdi táj szépségét, az óbányai rétet, a Réka patak völgyét. Ezzel a vázlatos áttekintéssel a végére is értünk a Képzőművészek Szabadszervezete pécsi közössége működésének, amely voltaképpen a „pécsi" megjelölés alatt egész Baranya megye, sőt az egész Dél-Dunántúl képzőművészeti életét összefogta, szervezte. Ez az öt év, 1944—1949-ig, egy induló és 1949 őszén Budapesten megalakult a Szövetség. Az országos szervezet titkára Vali Zoltán lett. Tagjai sorába zömmel budapesti művészek kerültek, vidékről csak nagyon kevesen. Ezzel szemben a nagyobb városokban, főleg ott, ahol korábban is folyt művészeti élet, megszervezték a Szövetség munkacsoportjait. A munkacsoportnak mindenki tagja lelhetett, aki a képzőművészet iránt rokonszenvet érzett, a tagság sorainak korlátozása egyedül a csoportvezetőtől függött. Általában lazonban a gyakorlat az volt, hogy aki az évi közös kiállításokon egyszer-kétszer szerepelt, kérhette felvételét a munkacsoportba, A Szövetség célja — az általános kultúrpolitikai iránynak megfelelően — a vidéki szervezetek népművelő tendenciájának kiemelése volt, tehát lényegében átvette és a munkacsoportokra ruházta a szakszervezet korábbi ez, irányú feladatait. Ami azonban a szakszervezet tevékenységében a maga ideijén helyes és célravezető volt, az most a Szökijelentették, hogy lemondanak a művésztelep őket megillető fele részéről. Az írók, attól tartva, hogy most már az összes költséget maguknak kell viselniök, ugyancsak jobbnak látták, ha ők is visszaadják részüket. Ezt a képzőművészek kérésére írásba foglalták, amellyel azután festőink a Földhivatalhoz fordultak s az egész művésztelepet saját nevükre Íratták. így szerezték meg — furfangos módon — a telep kizárólagos tulajdonát és állandó anyagi gondjait. A régi barátság azért az írókkal továbbra is tart s a művésztelepet azóta is látogatják ők is i— a képzőművészek vendégeiként. aztán mind határozottabban kibontakozó alkotómunka kezdeti lépéseinek volt a talaja. Az országban minden a 'kezdés küzdelmes és felemelő állapotában volt, a művészek is lelkesen részt vállaltak abból a harcból, ami a jobb, igazabb megteremtéséért folyt. Ez a küzdelem, bizonyára nem ment belső súrlódások, zökkenők nélkül, de az eredményekből mégis a céltudatos, következetes munkát látjuk kibontakozni. Ennek a szabadszervezetnek az erőfeszítései teremtettek alapot a további fejlődéshez, az itt kialakult közösségi és baráti kapcsolat segített néhány tehetséges fiatalt a művésszéváláshoz. Bár a következő évek központilag kijelölt tévútja! a pécsi művészek fejlődését is visszavetették, e kezdeti időszak tanulságai mégsem múltak el nyomtalanul. vétség működésében, egyre inkább visszásságot szült. Azáltal, hogy Budapesten nem hoztak létre munkacsoportokat és a „művészszámiba" vett alkotók a, Szövetség tagjaként működhettek, eleve éles határvonal húzódott a fővárosi és a vidéken élő művészek közé. Mivel pedig a munkacsoport-tagság elnyerése messze nem támasztott olyan szakmai köve^ telményeket a belépő elé, mint a szövetségi tagságé, természetszerű, hogy a vidéki „művész" létszám a dilettánsok seregével erősen felhígult és semmiképpen sem, volt többé mérhető a Szövetség mércéjével (noha címében a Szövetség Munkacsoportja elnevezést viselte). Ennek következtében azután a munkacsoportok belső élete hosszas küzdelmek színterévé vált. Az elégedetlenség forrásai a kiállítási zsűrizések, a pályadíjak, a vásárlások körül fakadtak s az elégedetlenkedők persze mindig azok közül kerültek ki, akiknek munkáit a bírálóbizottság nem tartotta kiállíthatónak, díjazásra méltónak, vagy megvásárolhatónak. Ilyen nézeteltérések, hagoskodások és vádaskodások leküzdésével azután azoknak a művészeknek az ideje és ereje fecsérlődött el, akiket művészi munkásságuk megbecsüléseként a Szövetség: kért fel a munkacsoport vezetésére s akiket nem egy esetben a sok intrika igaztalanul támadott. A zsűri A zsűri, vagy bírálóbizottság a Szövetség legtöbbet támadott intézménye. Sokirányú teli. A Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége Baranya megyei Munkacsoportja. 1950—1957