Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1959) (Pécs, 1960)

Füzes Endre: Népi építkezés Mecsek-Hegyalján

Ш FÜZES ENDRE teje volt. Rozsszalmát használtak tetőfedésre, mert annak erősebb volt a szára, mint a búzaszalmának. Nádat sohasem használtak, bár termett bőven Hegyalján. Legfeljebb fűtöttek vele. Ismeretlen volt a fazsindely is. Lássuk, hogyan készítették a /súntetőt? A rozsot aratás után kévébe kötötték és a pajtához szállítottak belőle annyit, amenynyi a zsúpozáshoz szükséges volt. Nem volt szabad kinyomtatni a szemet, mert a szalma megtört volna. Ezért kézzel csépelték ki. A cséplés úgy történt, hogy a pajta közelében egy letisztított helyre támlanélküli padot állítottak, majd az odakészített rozsból egy kévét elbontottak. Jó marokravalót kivettek belőle és a középtájon fogva a kalászokat a padhoz verdesték, amíg a szem kipergett belőle. Vigyáztak nagyon, nehogy a szára megtörjék. A kivert markot egy odakészített szalmakötélre fektették. így csépelték ki az egész kéve rozsot, majd összekötötték és bevitték a pajtába. — Ezt a munkát szinte minden esetben nők végezték. — Mivel a cséplés általában nyár végén történt, új házat pedig tavasszal vagy nyár elején szoktak építeni, a kicsépelt' rozskévék az építkezésig a pajtában maradtak. Amikor tavasszal elég meleg volt már az idő, hozzáfogtak az új ház építéséhez, vagy ha csak a tetőt cserélték ki, a zsúpozáshoz. A rozskévéket a szállásokról kocsival hazahordták a ház közelébe és elkezdték a zsúp kötését. Ezt Hegyalján mindegyik faluban zsúpkötők végezték. Ezek zsellérsorból kikerült férfiak voltak, akik ebből éltek. Egyik-másik faluban több is volt; a környékre jártak dolgozni. Szöllősön például három zsúpkötő is lakott a múlt század 80-ás éveiben. A szalmatetők eltűnésével hirtelen megfogyott a számuk. Egypáran még megéltek valahogy a javításokból, pótlásokból, később ezek is teljesen eltűntek. A zsúpkötők természetbeni fizetségért, ritkábban pénzért dolgoztak. A munka ideje alatt teljes ellátást kaptak. Voltak jóhírű zsúpkötők, akiket távolabbi falvakba is elhívtak az igényesebb megrendelők. Ezeket jobban meg is kellett fizetni. — Néha előfordult az is, hogy a gazda — ha ügyes ember volt — maga végezte el a zsúpkötést. Ez azonban ritkaság volt, mert a zsúpkötők nem kerültek sokba és emellett szépen is dolgoztak. A zsúpkötés a következőképpen történt: A már kicsépelt rozskévék közül egyetegyet megfogott a zsúpkötő, odavitte a ház elé egy szabad helyre. Kibontotta, kivett belőle Щу jó marokkal. Balkézzel megfogta a csomót, jobbjával pedig elkezdte csavarni a fejét, míg a csomó feje önmagától összekunkorodott. Akkor a csomó kalászos végét az önmaga által alkotott hurokba szorította. Egy ilyen becsavart fejű csomót neveztek ЪаЫсапак vagy babajkának (9. kép). Egy-egy kévéid, kép. .,Babica" bői három-négy babica került ki. A babicák tulajdonképpen arra szolgáltak, hogy a rozsszalmát előkészítsék a zsúpkötéshez, illetve megkönnyítsék a zsúp kötését. Hiszen kisebb csomó szalmát könnyebb volt kötözni és teregetni a tetőn, mint egy nagy kévét. A zsúpkötő tehát egymásután szedte elő a kévéket és babicát csinált belőlük. Mikor 20—30-at megcsinált, hozzáfoghatott a babicák felkötözéséhez, a tulajdonképpeni zsúpkötéshez. Odatámasztot egy létrát a legalsó tetőléchez és felvitt annyi babicát, amennyit csak elbírt. Letette jobbkéz felől. A zsúpkötést mindig legalul kezdték a bal oldalon. Először tehát előre elkészített szalmakötéllel odakötözött egy babicát a baloldali legalsó léchez, a legszélére. Erősen rákötözte úgy, hogy a babica feje, vagyis a kalászos vége volt felül,