Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1956) (Pécs, 1956)

Füzes Endre: Adatok a mecseki megosztott településekhez

88 FÜZES ENDRE konjunktúra idején megnövekedett a szántóföldi termelés és a szemnyerési munkákra már nem feleltek meg a szántóföldi alkalmi szérűk, melyeknek helye a vetésforgó évenfeinti változása miatt állandóan változott. A megnövekedett gabonamennyiség nyomtatását és cséplését már nem tudták az alkalmi szérűkön elvégezni, távol a háztól, mert ezek a munkák most már több napot vettek igénybe a viszonylag nagy gabonamennyiség miatt. Ezért lassan a szállásokra viszik a szérűt, ott csépelnek és nyomtatnak s a gabona elraktározása is ott történik a pajtában. Nincs sok kapcsolata a szállásoknak a szőlőkkel és a szőlőműveléssel sem, bár területileg gyakran egymás szomszédságában voltak. Akkoriban majd minden szőlőben volt pince, a szőlőművelés és borkezelés szerszámait ebben tartották. A szőlők közelsége a szállások szempontjából csak két esetben jelentett előnyt. Az egyik az volt, hogy a szállásokon felhalmozott trágyát nem kellett messze hordani, ha a szőlőt trágyázták, a másik az volt, hogy a szállásokon összejövő férfitársaság legeltetés és az állatok őrzése közben a közeli pincékbe is eljárt, tehát a közösségi életet mozdította elő a szállásokon. A szállások topográfiája azt mutatja, hogy a XIX. század első felében a legtöbb kapcsolatuk a közeli rétekkel és legelőkkel volt. A" XVIII. és XIX. században «a 'legelőterület nagyságához viszonyítva jelentős állattartás volt Hegyalján. Ez adta a gazdálkodás súlyát. Elsősorban szarvasmarhát neveltek, melynek egy részét szilaj módon tartották úgy, hogy az ökrök és tinók a gulyával tavaszról őszig a határt járták. A marhák többi része, a tehenek és az igásjószág a szállásokon levő istállókban volt. A rétek művelése azonban abban az időben még nem volt olyan fejlett, hogy a jószágot egész éven át takarmányozni tudták volna. Az országút alatti rétek csak a téli takarmányt tudták biztosítani. így a szállásokon levő jószág is egész nap a közeli legelőkön és réteken legelt, este a szállásra hajtották. Az igás jószág pedig, mely az év nagy részében egésznap munkában volt, éjjel legelt a szállásokon, a közeli réteken, legelőkön, vagy erdőben. Világos tehát, hogy a szállások helyének megválasztásánál az állattartás, a legeltetés és takarmányozás szempontjai játszották a döntő szerepet, a mellett az igény mellett, hogy lehetőleg közel legyenek a faluhoz és hogy a szállásokon levő 'munkák elvégzéséhez ne kelljen messze elmenni a háztól. Valószínű, hogy a szállások keletkezésének is az lehetett az oka, hogy a faluban levő szűk telken, amelyen amúgy is nehéz lett volna istállót és pajtát elhelyezni, a jószág tartásának ez a félig istállózó, félig legeltető módja nem volt biztosítható. Ezért kivitték a jószágot és az istálló spa j tát a szálláskertekbe, melyek részben beltelken, részben rét illetőségbe tartozó kaszálókon voltak. így a jószág tartása jelentős takarmánymennyiség nélkül is biztosítva volt. A szállások távolságával, az állatok őrzésével és gondozásával többletmunka a nagycsalád korában, mikor volt bőven munkaerő, nem jelentett nehézséget. Elsősorban tehát azok csináltak 'szálláskertet, azok vitték ki oda az istállót és a pajtát, akiknek nagyobb jószágállományuk volt. Akinek csak egy-két darab marhája volt, az a háznál is tarthatta, mert a takarmányt biztosítani tudta részére. * Hegyháton a gazdálkodás jellege miatt némileg más volt a határ és a szálláskertek =viszonya. Itt ugyanis a nagy erdők, a hegyek és lejtős dombhátak következtében a földművelés nagyon jelentéktelen volt. Kisméretű volt :i szőlőművelés is, mert a sok erdővel borított vidéken a gyakori ködök miatt iem érett be rendesen a szőlő. A gazdálkodás leglényegesebb, sőt egyetlen jelentős