Andrásfalvy Bertalan: A sárköziek gondolkodása a XVIII. és XIX. században (Dunántúli Dolgozatok 3. A Pécsi Janus Pannonius Múzeum Kiadványai 3. Pécs, )

A Sárköz gazdálkodása

E szőlőhegyekben napjainkig megmaradtak a távolabbi falvak szőlőterületei is. Az egy faluba lakó szőlőbirtokosok szőlőbirtokai is egymás mellett voltak, így lett például a decsi hegyen egy külön „hegy" a szeremleieké és az őcsényi határban a bogyiszlóiaké. A sárközi szőlőhegyeket a balkáni eredetű vörösborkultúra területéhez kapcsolja a kadarka szőlőfaj és a belőle készített vörösbor, mely a Szekszárdtól Bátáig terjedő szőlőhegy főterménye.

43 Törökkori szőlőkultúránkra utal a szőlőméz készítésének hagyománya is, ami megfelel a mohamedán népek „pekmez"-ének.

41 Megtaláljuk azonban, különösen a Decsi Hegyen a talán középkori magyar szőlőkultúrára visszavezethető régi fehérbor szőlőfajtákat és fehérbor készítési eljárásokat is. A felszabadító háborúk során tönkrement szőlőhegyet a XVIII. elején a szekszárdi és a bátaszéki apátság három évi adómentességgel biztatva kívánja a sárközi és távolabbi falvak jobbágyaival megújítani. E század közepére azonban már a szőlőművelésre alkalmas területek elfogytak és a szőlőföldeket már pénzen veszik és adják s a földesúr az elhanyagolt vagy betelepítettlen szőlőföldeket elveszi és másoknak adja megművelésre.

45 A szőlőtermelésnek van az állattartással legkevesebb kapcsolata az összes haszonvételi ágak között. Az állattartás csak a szőlőterületek terjeszkedését korlátozta. Az állattartás érdekében igénybevett területek a szélesebb felhajtó utak és egy-két völgyrészlet kivételével, nem érintették a szőlőművelésre legkedvezőbb területeket, így pl. a völgyek alja és a száraz dombtetők ma sem teremnek jóminőségű bort, habár az állatok kihajtásának megszűnése után nagyrészt ezeket is betelepítették szőlővel. A század végén fellépő filoxera után a szőlőterületek igen megcsökkentek, ma sem érték el régi kiterjedésüket, de mindenesetre csak a legalkalmasabb területeken találunk szőlőket. Már a XVIII. században a földesúr szigorúan utasítja a jobbágyokat, hogy szőlőföldjeiket megfelelő korlátokkal és sövényekkel védjék az állatok kártétele ellen ott, ahol a kimenekített és felfelé haladó nyájak útját természetes vízmosások és a mély utak löszfalai nem akadályozzák. A kerítések elmulasztásával, írja rendeletében az uradalom, nemcsak az illető jobbágy károsodik, hanem szomszédjai és az uradalom is.

46 Több sajátos érintkezési felületet találunk a szőlőművelés és állattartás fejlettsége között. A sárköziek nagyszámú jó kocsis és hajtóvontató lovaik segítségével mindig könnyen s alkalmas időben megközelíthették szőlőjüket, termelt borukat saját maguk szállíthatták fel nagyobb városok, így pl. Buda piacaira. Bátran mondhatjuk, hogy az állatállomány biztosította jó szállítási lehetőségek nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a sárköziek korán versenyképes minőségi, piaci igényeket kielégítő borokat termeljenek. Sajátosan kapcsolódik a század végén a szőlőművelés és a szőlőbeli tanyaépület a korábban állattenyésztés által meghatározott családi munkaszervezet fenntartásába. Erről a a kérdésről a munkaszervezetet tárgyaló részben kívánunk megemlékezni. Az állattartás és szőlőművelés összefüggésének kérdése tehát elsősorban a közlekedés kérdésére szorítkozik. Ezért kitűzött feladatunktól igen messze vezetne a szőlőhegyek és a szőlőművelés részletekbemenő ismertetése.

47 AZ ÁRTERÜLETEK. AZ ÁRTÉR FELSZÍNE Mielőtt az ártér haszonvételét tárgyalnánk, áttekintjük e roppant változatos felszínű területet, melyet csak az foglal egybe, hogy a víz minden esztendőben elborította. Kiindulásul újra a decsi határ zónabeosztását vesszük. Nyugatról keletre haladva a teraszok mellett találjuk a Sár és mellékágainak, valamint a Dunából vizet kapó Báta, illetőleg Báták árterületét (4. zóna), mely az egész belső mezei földekig terjed. A Sárvíz és a Báta a középkorban lényegesen nagyobb volt, hajózhatóságára több adatunk van a hagyományokból és feljegyzésekből egyaránt. Mint említettük, a XVIII. század végén, mivel azok igen veszedelmes áradásokat okoztak, rendezni próbálták. Elsősorban a tekervényes ágak átvágását, egyesítését és a régi malomgátak lerombolását határozták el. A vizek igen csekély esése miatt ez nem vezetett kellő eredményre. Gyökeres változást csak az hozott, hogy 1855-ben a Sióval egyesített Sárvizet a Sárköz felett vezették be a Dunába. A Sárvíz árterületét az átlagos árvízszint is teljesen elborította s benne nem voltak szárazon maradó szigetszerű halmok. A XVIII. század közepén (erre csak írásbeli adataink vannak), egy kis részén makktermő erdő volt, de ez már a XVIII. század végére teljesen eltűnt s az egész árterület, egy-két nádas foltot és folyásmenti fűzfacsoportot kivéve, áttekinthető nyílt térség volt, melyet savanyú ártéri fű borított. Éppen ezért hamar kiszáradt (a folyómedrek hálózatát kivéve), s az áradást követő szárazságban mélyen megrepedezett. Pataki József morfológiailag is különbséget tesz a terasz és szigetszerű hátak közötti árterület és a falvak szigetétől a Dunáig terülő árterület között.

48 Az előbbinél a közeli dombokról lehordott agyagos iszapréteg vastagabb s a rajta levő humuszos fekete talaj vékonyabb. A falvaktól keletre eső árterületen ez a hordalékréteg lényegesen vékonyabb, A4, zónának megfelelő árterületet a decsiek legelőül használták. Rajta kaszálók s azokhoz kapcsolt teleltető szállások azért nem alakulhattak ki, mert erre alkalmas hátak rajta nem voltak s nyugati oldalán a külső mezei telekföldekből s keleti oldalán a belső mezei telekföldekből erre a célra nem szakíthattak ki darabokat. Ez a nagyszélességű, 4 km-t is elérő ártér az Etei domb és a decsi belsőmező nyugati vége között meglehetősen összeszűkült, de így is két állandó vízfolyás haladt át ezen a részen. A keleti a Horgas, melyre korán hidat is emeltek, a másik a Sárvíz. Ezen az árterületen ma is fellelhető egy valószínű középkori eredetű töltés, mely kelet felől közelíti meg a terasz alatt folyó Sárvizet. Nem valószínű, hogy a középkorban a töltés és az Etei domb között nagyobb híd lett volna, csak alkalmas gázló illetve úsztató hely. A töltéssel csak megrövidítették ezt, de magasabb vízállásnál a töltés maga is víz alá került s az oldalába