Wicker Erika (szerk.): Cumania 28. - A Kecskeméti Katona József Múzeum évkönyve (Kecskemét, 2018)
Névjegy - Fehér Zoltán: „Milyen kár, hogy te nem lettél néprajzos” (Pályám emlékezete)
Fehér Zoltán A pécsi Frankovics Gyuri, a hazai délszlávok kutatója sokszor felkeresett levelével, néhányszor személyesen is találkoztunk, és egyszer egy előadásra is felkértem a bajai főiskolán. 1987-ben így írt meséskönyvemről: „Az anyagod ragyogó. Köszönöm. A könyvedet is ismertettem a rádió horvát műsorában. Szépre kerekedett az anyagod, amihez csak gratulálni tudok...". A délszláv anyag hozott ösz- sze Sarosacz Görgy mohácsi, Eperjessy Ernő budapesti és Gerencsér József székesfehérvári kutatókkal. Juhász Antival a Bárth Jancsi szervezte harminc fős keceli monografikus gyűjtés idején ismerkedtem meg. Később, 1976-ban egy levelemre válaszolva írta: „Nagyon jól emlékszem rád. Végh Jóskával (a szegedi egyetem népnyelvgyűjtő nyelvészével, F. Z.) jártátok végig a falut az elmaradhatatlan magnóval babonás öregasszonyokat, történeteket nyomozva (...) a tieddel szomszédos vaságyon feküdtem." A bátyai családnevek a feudalizmusban című munkám tisztán könyvészeti és levéltári kutatások alapján állott össze. Szerettem volna Flajdú Mihály nyelvész professzor barátom (aki az időközben meghalt Végh József munkáját vette át) névtani sorozatában megjelentetni, de végül a kalocsai múzeum adta ki, mégpedig a helyi téesz anyagi támogatásával. Miska barátom ekkor, vagyis 1986-ban írta: „Végtelenül örülök, hogy sikerült munkádnak méltóbb megjelenését biztosítani. Nagymértékben emelte volna, ha itt adhatjuk ki a szép, értékes dolgozatot." Tőle, illetve a Névtani Intézettől rendszeresen megkaptam kiadványaikat." Talán egy neves kutatóval sem találkoztam, beszélgettem és leveleztem annyit, mint Flenkey Gyula kecskeméti antropológus barátommal. Mindig a mi szerény szállásajánlatunkat fogadta el. Ez a megszállott ember szinte az árral szemben, minimális támogatottsággal, párját ritkító, hatalmas rasszantropológiái felmérést végzett nem csak idehaza, de még a bulgáriai tatárok körében is. Rengeteg közleménye jelent meg. Flozzánk általában a kötelező tüdőszűrések alkalmával látogatott el két-két napra, évről évre, s a szűrésre érkezők közül választotta ki „áldozatait". Leveleiben legtöbbet saját munkájáról számolt be. Kalocsa környéki mérései igazolják azokat a megállapításokat, melyeket Bárth János és én is a migrációval és a táji kontinuitással kapcsolatban tettünk. 1970-ben - mint a kecskeméti Népkutató Kör vezetője - tájékoztatott egy jó hírről: „Ma értesültem arról, hogy a f. évben van lehetőség megyei jellegű kutatásokra. Az igényt nekem kell bejelenteni, én igazolom az utazás jogosságát, és ennek alapján utalványozza az összeget a megyei tanács. írd meg, mikor kívánsz kutatni a kecskeméti levéltárban." FIosszú leveleket küldött, mindig sarkallt a további kutatásokra. A kecskeméti Népkutató Kör füzetei közül néhány egy-egy faluról szóló írásokat tartalmazott (Fájsz, Ho- mokmégy, Foktő). A fajsziban jelent meg az én ottani néphitgyűjtésem. Varga Mihály a kecskeméti Forrást szerkesztette Hatvani Dániellel. Ekkoriban már jelentek meg a folyóiratban néprajzi foganta- tású írásaim, s ő látott bennem valamit. Talán azt a falun élő, magános embert, aki nyáron gazdálkodik, együtt él a parasztemberekkel, télen ír. 1970-es levelében egyebek közt ez áll: „Ismét örömet szereztél nekem tartalmas, elgondolkoztató leveleddel. Legalább öt-hat témát 'feldobtál', az ilyenekért én 'élek-halok'. Szépen írsz, jól írsz, szemléletesen, ízesen. Neked írnod kell..." Máskor témát ajánlott: „...mi lenne, ha írnál nekünk valami naplófélét, milyen az életed, mit látsz, mit érzel, ahol élsz, milyen az életed, milyen metamorfózison mentél át, milyenek az emberek, a kapcsolatod velük, stb." Hogy tanácsát megfogadtam, megjelent írásaim bibliográfiája bizonyítja, hiszen nagyobb részük igazából nem tudományos munka, nem tanulmány, inkább esszé vagy tárca. GYŰJTŐMUNKÁM, NÉPMŰVELŐ TEVÉKENYSÉGEM A TANÁRI PÁLYÁN 1952-ben kezdtem Bátyán néprajzi anyagot gyűjteni. Nem szerettem volna madách-i értelemben vett „civilizátor"-ként vagy Veres Péter szavával „komprádor értelmiségi"-ként élni a faluban. Olyan tanító akartam lenni, amilyet Győrffy István szellemi végrendeletében megrajzolt: a tanítót arra kell nevelni, hogy a népi hagyományt legalábbis annyira becsülje meg, mint az iskolakönyv műveltsé336
