Bárth János szerk.: Cumania 14. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 1997)

Merk Zsuzsa: A katolikus egyház és a bukovinai székely telepítés a Délvidéken (1941–1944)

46 június 18. után sem találtunk olyan iratot az Érseki Levéltár anyagában, melyben a telepítést végző Kormánybiztosság megkereste volna az Érseki Hatóságot, illetve tájékoztatta volna a kialakult helyzetről. Bonczos Miklós már említett tájékoztatóiban hangsúlyozza, hogy a székelyek mélyen vallásosak, s ezért rendkívül fontos a lehető leggyorsabban lelki gondozásukat megoldani, ~ de nem érzékelte, milyen nehézségeket is okoz ez a valóságban. Magabiztosan kijelenti már a telepítés befejezése előtt, hogy gondoskodott a bukovinaiakról egyházi szempontból is, valamint leszögezi, hogy „a lelki gondozó atyák az egyházi szolgálatot a benépesített telepeken ellátják." Az egyházi kérdések ezek után nem is jelentkeznek délvidéki tájékoztatóiban. A feladat azonban nem is volt egyszerű, hiszen az öt bukovinai székely faluból 28 kisebb-nagyobb telep jött létre. Andrásfalva népességét 5 katolikus és 2 református; Hadikfalváét 11 ; Istensegítsét 8 falucskába osztották. Fogadjisten (Bukovinában Istensegíts filiáléja) és Józseffalva az előzőeknél kisebb települések voltak, ezért lakói a Bácskában is egy községbe kerülhettek. (I. melléklet) A református vallású székelyeket olyan falvakba telepítették, melyek valamely nagyobb, zömmel reformátusok lakta települések mellett voltak: Andrástelke Bácskossuthfalva, Andrásfalva pedig В ácsfeketehegy közelében feküdt. Jóval nagyobb feladat volt a 26 katolikus telep híveinek ellátása. A bukovinai székelyeket olyan helyekre telepítették, ahol ki kellett építeni az egyházszervezetet - nem pusztán visszaállítani az 1919 előtti állapotot -, mert a falvak többségét a Trianon után létrejött Szerb-Horvát-Szlovén Királyság (később Jugoszlávia) hozta létre. Dobrovoljácokat - az első világháború szerb önkénteseit telepítették ezekbe, földhöz juttatták őket, határvédelmi szerepet kaptak, s javították a terület etnikai összetételét, természetesen délszláv lakosságának számát növelve. A telepek külterületi lakott helyek voltak, közigazgatási szempontból egy-egy nagyobb községhez vagy városhoz tartoztak (Szabadka, Magyarkanizsa, Regőce, Temerin, Bajsa, Bácskossuthfalva, Cservenka, Mohol, Szenttamás, Ada, Kiszács, Ófutak, Csantavér, Topolya, Kula). Mivel a dobrovoljác lakosság nem volt katolikus, nem tartoztak egyetlen plébániához sem, tehát a Kalocsa-Bácsi Főegyházmegyenek számba kellett vennie új híveit, létrehozni a telepek egyházi besorolását, s papokról is gondoskodni kellett. 15 OL FM К 184-1941-137-135280. A Külföldi Magyarokat Letelepítő Kormánybiztosság I. számú tájékoztatója. 1941. május 13. 16 OL FM К 184-1941-137-135280. A Külföldi Magyarokat Letelepítő Kormánybiztosság 4. számú tájékoztatója. 1941. június 5. 17 KÉL Generalia sz. n. 1941. július 26. 18 Dékonszky György: Bács-Bodrog vármegye térképe. Újvidék 1942. - Schematismus 1942. 166. 19 KÉL Generalia sz. n. 1941. július 26.-OL FM К 184-1941-137-135280. A Külföldi Magyarokat Hazatelepítő Kormánybiztosság 9. számú tájékoztatója 1941. aug. 18.