Bánszky Pál – Sztrinkó István szerk.: Cumania 11. (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Évkönyve, Kecskemét, 1989)

Néprajz - Bárth János: Szeremlei vallomások

374 BARTH: SZEREMLEI VALLOMÁSOK így a vallomásában említett események sem régen történhettek. Talán 1726 nyarán, a fentebb idézett érseki levél után. Viszlay András Szeremle Duna bal parti területéről kijelentette: „ . . . Templomnak fundamentumit investigálván, megh parancsolta a'Fátens Szeremlyeieknek, hogy Templomnál lévő Réghi falu helyire szállyanak, házokat épécsenek ..." (2. 59.) A földesúri parancs hatására a szeremleiek megkezdték az áttelepülés előkészítését. Házakat építettek a Szeremlei-Duna bal partján, valahol a legrégibb faluhelyük tájékán. Építkezésük helye nehezen azonosítható. Feltételezhető, hogy nem esik egybe a „B" jelű, 1773 utáni faluhellyel. Közben elindultak a határperek. Tulajdonképpen a fentebb idézett szeremlei panaszlevél adta meg a végső lökést az 1726. évi nagy pereskedések megkezdéséhez. Miként fentebb láttuk, a novemberi vallatások idején sok szó esett arról, hogy a szeremleiek „falut kezdtek építeni" a Duna—Tisza közi földjeiken. Átköltözésük azonban ekkor mégis elmaradt. Néhány vallomásból tudjuk, hogy 1727 pünkösd havában a bajai hatalmaskodók a szeremleiek „ . . . 1726-dik Esztendőben elkezdett" Duna bal parti „új épülettyeit" „le vagdalták", „össze vágták", „el rontották". (39. 3., 5.) Majdnem fél évszázaddal később, 1773-ban települt csak át Szeremle arra a Duna bal parti területre, ahonnan közel negyed évezreddel korábban eltávozott. A VALLOMÁSOK AGRÁRTÖRTÉNETI, NÉPRAZI ADATAI Földművelés A XVIII. század második felében, az úrbérrendezés tájékán Szeremle népe nemcsak a saját határában művelt földeket, hanem a Bajától északra eső Istvánmegyén is. Hasonlóképpen gazdálkodott ekkortájt a Kalocsai Sárköz minden Duna melléki faluja.

45 A helységek népe nem élt meg az erdős, mocsaras, vízjárta belső határokból. Arra kényszerült, hogy magasabb fekvésű tájon, messze keletre eső, távoli pusztákat béreljen, amelyekre árvíz idején kimenthette állatállományát és amelyeken megtermelhette szükséges gabonájának többségét. 1752-ben Angyal István 65 éves bátai lakos arról vallott, hogy 37 évvel előbb hét esztendeig Szeremlén lakott és „. . . Csávolyi pusztán szántott Pandúriakkal együtt,,. (27. 2) Ez a vallomás azt sejteti, hogy az 1710-es években a szeremleiek használtak szántóföldeket a Bács vármegyében fekvő távoli Csávolyon. Erre utalnak más adatok is. 1727-ben vizsgálat folyt arról, miként zajlott le Nagyboldogaszszony-nap tájékán az újdonsült „czoboriánus" tiszttartó, Adamovics Bálint erőszakos gabonakilencedelése a vitatott jogállású Csávoly pusztán. A tanúk általában a pandúriak sérelmeiről beszéltek, mivel a korabeli köztudat szerint Csávolyt a 45. BARTH János 1975. 241., 252.