Horváth Attila – H. Tóth Elvira szerk.: Cumania 4. Archeologia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1976)
Bálint Cs.: A magyarság és az ún. Bielo-Brdoi kultúra
sának a korabeli társadalmi—politikai mozgatórugóit szem elől téveszteni. Ezért helyesen járt el Szőke В., amikor a jugoszláv kollégák bírálata mellett elismeréssel használta Z. Vána írását, mégha azt társadalomtörténeti szempontból — joggal — kritikával is illette. A Szőke B. elvégezte munka gerincét a szláv és a magyar köznépi anyag meghatározása jelenti. E nagy volumenű vállalkozás kivitelezése természetesen nem maradhatott problémamentes, amint erre mind a szláv régészet szempontjából (nem bizonyított, hogy az avarság a IX. sz-ra külső megjelenésében — de szokásait megőrizve —, nyelvében elszlávosodott volna), mind a honfoglaló magyarság szemszögéből (a középés vezetőréteg két csoportra osztása társadalmi és időrendi okokból nem mindig indokolt 42 ) kutatásunk rámutatott. Üttörő jelentőségű az a nagy, kárpát-medencei és keleti anyagra támaszkodó megállapítása, hogy a magyarországi emlékek között vannak zárt temetők (értsd BBK), melynek anyaga a) semmilyen kapcsolatban sem áll a későavarokéval, b) részben azonos a honfoglalók vezető- és középrétegével, c) részben pedig az oroszországi erdős sztyeppe és ennek határos területeiről származik, s végezetül ezek kezdete a Kárpát-medencében a IX—X. sz. fordulójára vagy a X. sz. elejére tehető. E tények önmagukban is figyelmeztetnek — írta Szőke B. —, hogy a szóbanforgó temetők csakis a honfoglalókkal lehetnek kapcsolatban. Módszerét és egyben eredményét az alábbiakban ismertethetjük: ,,. . .a bjelo brdói kultúrát (a kora Árpád-kor kultúráját) nem lehet a Kárpátmedence szláv népességével azonosítani. A kutatók általában azt az alapvető hibát követték el, hogy a Kárpát-medence X. sz-i köznépi kultúráját kívülről szemlélték, a környező szláv népek ismert kultúrájának elemeit a Kárpát-medence köznépére vetítették és felületesen általánosítva szlávnak tekintették. — Homlokegyenest más eredményre jutunk, ha a Kárpát-medence köznépének kultúráját belülről szemléljük, megállapítjuk annak alapvető rétegét — a honfoglaló magyar köznép kultúráját — s aztán meghatározzuk azokat az elemeket, melyeket a szomszédos szláv népektől vett át." 43 Igen nagy érdeklődéssel várjuk Л. Tocik összefog42 DIENES 1964. 136 -137. i:s SZŐKE 1959. 45. 44 A. TOŰK: Flachgräberfelder aus dem X. und XI. Jahrhundert in der Südwestslowakei. I. SA 19—1. (1971) 135 — 136, Ua,: 1973. 351-356. laló munkájának beígéit, nagy jelentőségű második részét. Előzetes tájékoztatásai alapján is nyilvánvaló, hogy koncepciója gyakorlatilag megegyezik a mai magyar kutatáséval. Egyedül az a feltételezése tűnik vitathatónak, mely szerint a BBK temetői a XI. sz. elején, az obulus szokásának megjelenésével egyidőben szűnnének meg. (A pénzmellékletek a BBK tárgytípusait tartalmazó temetőknek a XI. sz. végéig való használatáról tanúskodnak.' 15 ) Üdvözöljük viszont azt a tényt, hogy terminológiájában — a külföldi kutatók között elsőnek — helyet kapott a ,,magyar köznép" fogalma. A hazai kutatás eredményeihez, s az azokat megerősítő, alábbiakban bemutatandó saját gondolataimhoz jól kapcsolódik A. Tocik új keltezési javaslata, mely a szóbanforgó temetők (nála: Flachgräberfelder) kezdetét DNy-Szlovákia területén a X. sz. második negyedébe helyezi. A Magyarország határain kívül megjelent szakirodalomban hasonlóan első az a megfogalmazása, mely teljes szinkronban áll a mi kutatásainkkal, s amely a BBK kialakulását — az általa vizsgált területen és az említett időben — a magyar köznép tömeges megérkezésével hozza kapcsolatba. Leszögezhetjük: semmiképpen sem véletlen, hogy éppen ő jutott erre a megállapításra. A. Tocik nevéhez fűződik a Kisalföld É-i részén 1945 óta előkerült hon45 A magyar kutatásban általánosan elfogadott, hogy a BBK temetőit a XI. sz. legvégétől, a XII. sz. elejétől kezdve már nem használták tovább. Az sem vitatott, hogy ekkor vált általánossá a templomok köré való temetkezés (vö. DIEN ES 1965. 138.). E jelenséget teljes joggal hozzák kapcsolatba Könyves Kálmán 1100 körül kiadott törvényével, mely előírja, hogy ,,a keresztények temetkezési helyei csak a templomok körüli térségben lehessenek." (I. 73.) A BBK felső időrendi határát jól jelzik a sírokban talált árpádkori pénzek. A honfoglalás és kora-Árpád kori leletkataszterből (Rég. Tan. 2 [1962]) összegyűjtöttem az érem-mellékletes XI. sz.-i temetők adatait. Megoszlásuk aránya egy, a keltezésen túlmutató következtetésre is lehetőséget nyújt. 98 köznépi temetőből 83-ban Kálmán pénzei voltak a legfiatalabbak, s csak 15-ben fordultak még első XII. sz.-i királyok pénzei is. Ezzel szemben a leletkataszterbe felvett 20 templomkörüli temető közül 12 való az I. László uralkodását követő időkből. E régészeti ténynek még nem kellően feldolgozott történelmi jelentősége egyrészt abban áll, hogy a régészet és a történelem egy-egy megfelelő adata pontosan illeszkedik egymáshoz: egy állami törvény régészeti tükröződésével, a törvény végrehajtásával állunk szemben . Másrészt a pénzmellékletes temetőknek ez a megoszlása azt is szemlélteti, hogy Kálmán rendeletét hol és milyen mértékben hajtották végre. A jelek szerint a törvénynek valóban lett foganatja. Ez csakis úgy volt lehetséges, hogy Kálmán és az őt követő királyok az ország minden területén rendelkeztek az előírás betartásához szükséges állami és egyházi hatalommal. Ily módon is megerősíthetjük, hogy a magyarországi feudalizmus teljes kiépülése László és Kálmán királyok alatt fejeződött be. 230
