Kothencz Kelemen (szerk.): Víz, ember, örökség. Tanulmányok a 90 éves született Solymos Ede tiszteletére - Bajai dolgozatok 21. (Baja, 2017)
Andrásfalvy Bertalan: A hagyományos ártéri haszonvételek összhangja
a terménytároló kasok, a méhkasok, kenyér-szakajtók, és a gyékényszöttesek tették lehetővé a palántázós kertészkedést is. A trágyahalmon kialakított palántaágyat az éjszakai fagyok és hideg ellen védelmül gyékényszőnyeggel takarták le. Vásáron gyékény szőttesre rakták ki az eladandó árut. Gyékény sátort feszítettek ki a szekerekre, kocsikra a nap és eső ellen. Sok helyen gyékényben temették el halottaikat is régen. Elengedhetetlenül fontos volt halászeszközök, varsák, cégék, vejszék készítésénél és a nádtető valamint nádszámyékok összekötésénél is. Ősszel, a lábon maradt gyékényt megcsípte az első fagy, ettől megpuhult és legeltethetővé vált. A gyékénybuzogány, a páka az Alföldön helyettesítette a tűzcsiholást lehetővé tevő taplót. (Ennek gyűjtője a pákász volt.) Sokfelé gyékénybe kötötték aratáskor a gabonát, kötözték a szőlőt tavasszal és a XVIII. századra kialakult bizonyos tájakon a favázas, gyékényfonatos ülőrésszel ellátott székek gyártása. A nád is fontos anyaga volt a régi építkezésnek. Nemcsak házak teteje, hanem az egész ház fala, esetleg sárral tapasztva is, kunyhók is készülhettek nádból. Nádból készültek az állatok oltalmára, széltől való védelmére a számyékok, ólak. Télen fontos tüzelőanyagot adott és friss hajtásait állatokkal legeltették tavasszal. Ártéri haszonvételek összhangjáról is beszélhetünk. Az ártér téli legeltetésekor az állatok ürüléke a tavaszi árvizekben itt ívóhelyet találó halak szaporodását, táplálkozását elősegítő biológiai folyamatokat segítette, gyorsította. (A mesterséges halastavakban ugyanezért szórtak sertés- és juhganéjt a közelmúltban.) A rövid ideig elárasztott területeken értékes gyümölcs termett, melynek javát nyersen fogyasztották, vásárokra vitték, aszalták vagy csigernek, ecetnek feldolgozták és az alját, selejtjét feletették. Egy-egy gazdának az ártérben több tonna almája, szilvája is teremhetett. Az állatok a lehullott, sérült, fertőzött gyümölcsöt azonnal fellegelték, ezzel a kártevők szaporodását gyengítették. Az ártérben áradáskor fogott sok hal nagy részét a helyszínen feldolgozták, ezeket a helyeket nevezték Szeged körül halhasítótanyáknak. A halak szárításához, szívatásához vagy szivárgásához fel kellett azt hasítani és a belét, gyomrát kidobni és így szétfeszítve besózni és nádlészákon a napon megszárítani. A szivatos vagy szivárított hal hónapokig elállt és fontos tápláléka volt a hadseregeknek. A belső részeket feletették az ártérbe hajtott sertésekkel, melyek felzabálták a kiöntésekben visszamaradt döglött halakat is. így került egyensúlyba az állattartás, gyümölcs-termesztés, kertészkedés, halászat és madarászat az ártérben. Miért és hogyan szűnt meg ez az összhang, a természeti környezet sokoldalú kihasználásáról és fenntartásáról is gondoskodó emberi gazdálkodás? Az ember és az őt körülvevő és életét biztosító természeti környezet kapcsolata alapvetően kétféle lehet. Az első, az ősi az, amikor az ember a gazdag természet adományait úgy akarja felhasználni, hogy azokkal egész közösségének, minden tagjának egyenlőképpen, minden szükségletét úgy akarja kielégíteni, s közben gondoskodik arról, hogy e szükségletek fedezése a jövőben is biztosítva legyen, sőt azon van, hogy azokat a természeti folyamatokat saját munkájával is elősegítse, melyek e szükségletek fedezését biztosítják. Nyilvánvalóan ennek az a feltétele, hogy e természeti környezetben élő embereknek egyenlő joga van erre és közösen tartják fenn ezt a környezetet. 92
