Bánáti Tibor: Bajai arcképcsarnok - Bajai dolgozatok 11. (Baja, 1996)
Kun Imre hangversenyrendező
saját színházáért. Képzelete tombolt, még az emlékpróbákon is, hogy alkotása a tökéletességet közelítse meg. Ezért sokszor megállította a játékot, változtatott rajta, így a darab fejlődése sem állt meg. Nem törekedett arra, hogy saját személyiségét felnagyítsa, jó kapcsolatot alakított ki a társulattal, nem nyomta el őket, de sohasem épített felületességre. Kapcsolatépítésében nagy szerepet játszott felkészültsége, nem utolsósorban humora. A színházi sztorik tudója volt, és szerette a társaságot, mint apja. A színháztudomány még adós e rendezői pálya értékelésével. Kun Imre (1892-1977) Apja, Kun Lajos kecskeméti kereskedő családból származott. Mennyiségtantermészetrajz szakos középiskolai tanár volt. A Bajai Izraelita Hitközség Elemi, Polgári Fiú-Lány Iskolájában működött 1884-től tanárként, majd igazgatóként. Anyja, Deutsch Ilona tanítónő is Kecskeméten született. Házasságot 1890. július 1-jén kötöttek. A Haynald utca 17. számú házban laktak. Négy fiúgyermekük született. Armin volt a legidősebb, belőle jogász lett. Utána Imre következett, majd Géza, aki pénzügyi pályára lépett. Béla - a legfiatalabb - könyvelő volt. A tisztességben megöregedett nyugdíjas iskolaigazgató 1943-ban halt meg Baján, 82 évesen. Özvegyét és legkisebb fiát elhurcolták. Nevüket a bajai zsinagóga udvarán létesített emlékművön, márványba vésve örökítették meg a többi bajai mártír nevével együtt. Kun Imre Baján született 1892. június 27-én. A Bajai Izraelita Hitközségi Népiskola négy osztályának elvégzése után a Ciszterci Rend Bajai Katholikus Főgimnáziumában az 1902/1903-as tanévtől tanult nyolc éven át. Közepes rendű tanuló volt, osztályában az egyik legtöbbet hiányzó. Hetedikes korától tornából felmentették. Már gimnazistaként érdekelte a képzőművészet és a zene. Ebben a gimnáziumban „érett” minősítésű érettségi bizonyítványt szerzett 1910. június 1-jén. Rajztanárnak készült. Felvételizett Budapesten a Képzőművészeti Főiskolán, de nem vették fel. Beiratkozott a Budapesti Kereskedelmi Akadémia akadémiai tanfolyamára. Elvégezte a kétéves főiskolai kurzust, és az 1912. június 19-én megtartott záróvizsgálaton végbizonyítványt kapott. 124