Székelyné Kőrösi Ilona: Kecskemétiek a szabadságharcban III. Tizenkét hónap. Dékány Rafael a 25. honvéd zászlóaljról (Kecskemét, 2004)

Dékány Rafael visszaemlékezései 1848/49-ről és a 25. honvéd zászlóaljról - Bevonulás Pestre és előkészülés Budavár ostromához

vagy szalámi-kezó hordozó, a negyedik kosárral hordotta maga után és marék számra osztogatta a jó szivart, de ez utóbbi és talán legkedvesebb ajándék legénységünk egy részét annyira felhevítette, hogy minden előkészület és vezénylet nélkül egyszerre csak elkezdett tüzet adni, már tudniillik egymásnak, hogy a szivart meggyújthassa. Ennek a nagy meglepetésnek és szíves megvendégelésnek az lett a vége, hogy a legénység nem lévén éhes, senki sem akart se fát vágni, se főzni s e miatt én mint napos tizedes majd dutyiba kerültem, mivel a napos tisztnek midőn pörölt, hogy a legénység még sem főz, azt feleltem, hogy én csak nem fogok a legénységnek fát vágni. Néhány sanyarú nap után, melyen mindig csak ennünk és szivaroznunk kellett, Ráczkevénél átkeltünk a Dunán és Sziget-Újfalunál megvárván, míg a Csepel sziget orránál elkészült a híd, bevonultunk a Gellérthegy mögött számunkra kijelölt táborba. Itt azonban Hentzy

82 barátságot nem ismerő tüzérei, a Gellért hegyen át, olyan kemény gombóczokat hánytak közénk, hogy azoknak egyike egy huszárunk lovát, másika pedig közülünk, mivel lova nem volt, egy honvédet magát ütötte agyon. Mi a vendégfogadás e neméből mindjárt gyanítottuk, hogy itt továbbra sem leszünk valami szívesen látott vendégek, de azért csak eldaloltuk, hogy „Haragszik a gazda, hogy mi itt mulatunk, Vigye el a házát, majd mi itt maradunk." Azután hátrább húzódtunk pár száz lépéssel, lefeküdtünk és aludtunk nyugodtan. Másnap délután felcsaptunk tornázóknak, a Nádor kertben hozzátámaszkodtunk a nagy hársfákhoz, meg a kertész lakásához néhány 5-6 öles lajtorját és próbálgattunk rajtok fel s alá sétálni, ha e kommociora visszagondolok, ma is elnevetem magamat, mert azon a lajtorján épen úgy tűntünk fel, mint a gúnyás szamár, mikor valami meredek hegyre kapaszkodik, borjú a hátunkon, puska, köpeny a vállunkon, rövid kard vagy szuronytok az oldalunkon, sőt némely legénynek eleintén még a főzőedény is a hátán volt, ez utóbbit azonban a tisztikar nem tartván a várostromláshoz elkerülhetlenül szükségesnek, megengedte, hogy a táborban maradhasson. Ne tessék ám azt hinni, hogy ha a főző kotlikot

83 szabad volt a táborban hagyni, már minden nehézség el volt hárítva, mert a bagazsia

84 legveszedelmesebb része a horvát, meg a granicsár

85 ott volt ám a lajtorja felső végénél és töltött szuronyos puskával leste, hogy mikor toljuk fel fejünket a bástya fal fölé, hogy ő azután csupa tréfából lepiszkálhasson, vagy homlokon lőhessen bennünket. Mi mindazáltal jól eltöltöttük időnket, mert egyik nap a lajtorján mászkáltunk, másikon ágyúfedezeten voltunk a Gellért- vagy Kis-Svábhegyen a harma82 Hentzi von Arthurm, Heinrich császári-királyi vezérőrnagy, 1849 májusában a budai vár osztrák parancsnoka. 83 Főzőedény, bogrács. 84 Gyülevész népség. 85 Határvidéki, délvidéki katona. 41