Katona István: A kalocsai érseki egyház története II. (Kalocsa, 2003)
LVI. Azon nem csodálkozunk, hogy a föntebb említett szerzők tévedtek, hiszen nem állt rendelkezésükre biztos történelmi forrás. De azon már igen, hogy Kovachevich Tamás zágrábi őrkanonok, akinek rendelkezésére álltak azon egyház történelmi forrásai, a zágrábi egyház kéziratos történetében, melyet nekem jóindulattal eljuttatott, azt írja, hogy „Borkovich Márton Széchényi Györgyöt, mikor ez az esztergomi érsekségbe került át, követte a kalocsai érseki székben", holott a fenti oklevélből bizonyos, hogy Gubasóczy utóda volt. Borkovich beiktatását, melyet a következő évre halasztottak, ugyanazon szerző a következőképpen írja le: „1687. március 9-e volt az a nap, amikor ennek a kimagasló méltóságnak felavatása a Szent István király bazilikában ünnepélyes szertartás keretében a legméltóbb dicshimnuszokkal végbement. Ünnepi beszéddel Nedelko István székesegyházi főesperes tisztelte meg, a jezsuita atyák pedig versekkel, melyek bámulatosan utaltak az érsek remeteségben szerzett hírnevére. De nem kevésbé járult hozzá ennek az ünneplésnek fényéhez és mindenki közös öröméhez a második újmise, melyet Borkovich, meghaladva immár pappá szentelésének ötvenedik évfordulóját, éppen fölavatása napján, a főoltárnál bemutatva az égi áldozatot, az örök Istennek fölajánlott. És annál bőségesebb vigaszára szolgált ez, mivel néhány éve szeme világát elvesztve nyilvános működésre kevésbé volt képes, élete hanyatlóban lévén, de orvosságok segítségével, vagyis inkább isteni jótéteményből újból látni kezdett, olyannyira, hogy kisebb szemüveggel az orrán, s a könyv betűi fölé nagyobb lencsét tartva kényelmesen el tudta olvasni az eléje tartott szöveget... Egyébként ez az ünnepség más újmisékre is alkalmat adott, mivel hasonlót emberemlékezet óta nem láttak, úgyhogy versengve özönlöttek távoli vidékekről is, sőt a főnemesség is ritka módon összejött tiszteletére; mindenki boldogságot és hosszú életet kívánt a tiszteletreméltó öregnek." LVII. Ez a főpap egy horvát faluban, Domagovicon született nem messze Károlyváros várától 1597-ben. Szent Pál első remete szerzetébe lépett 1629-ben, pappá szentelték Rómában 1635-ben, az egész rend elöljárójává választották 1644-ben, zágrábi püspök lett 1667. november 19-én, 443 nem pedig 1647-ben, ahogy Péterffynél hibásan olvasható, 444 mert akkor Bogdán Márton volt a püspök, utána pedig Petretich, mint föntebb említettük. Borkovich egyébként kimagasló dicséretet érdemel a Zágrábban tartott négy zsinatért. Ugyanazon évben, 1686-ban, amikor kalocsai érsekké nevezték ki, foglalták vissza a törököktől Budát, s ekkor rázta le Kalocsa is a barbár igát. A győztes seregeket a nagyvezír üldözésére Eszék felé irányították, majd mikor a nagyvezír Belgrádba menekült, kétfelé osztották. A badeni őrgróf 13 ezreddel Pécset vette ostrom alá, Caraffa a többi ezreddel a Tiszánál fekvő Szeged elfoglalására tett kísérletet. „A lotharingiai - írja Wagner 445 - csak 9 ezredet tartott meg magának és hogy elhitesse a nagyvezírrel, hogy csak téli szállást keres, egész seregével Kalocsára visszakanyarodott; és tényleg, az ellenség, mintha megszabadult volna az egész háborútól, ezután tétlenül 443 Egyben megkapta a topuszkói apátságot is. Az oklevelet l. uo. 14.35. Nem sokkal ezután, december 7-én tanácsossá is kinevezték. L uo. 14.43. 444 L. Péterffy II. 393. 445 Wagner: História Leopoldi I. 725. 87
