Gyergyádesz László, ifj.: Kecskemét és a magyar zsidó képzőművészet a 20. század első felében (Kecskemét, 2014)
Magyar zsidó festészet a kecskeméti múzeum gyűjteményében. II. A Farkas–Glücks-hagyaték
gény, vallásos, felvidékről (Nővé mesto nad Válnom) származó 11 gyermekes zsidó családban született Újpesten. Élete folyamán többször is érte diszkrimináció. „Megjelölt ember vagyok” - mondja 1944-ben, megviselve a munkaszolgálattól, Kassáknak, akinek megmutatta lakásán egyik új szobrát. „Azt hiszem, mégiscsak igazuk van azoknak, akik a magamfajta embert el akarják pusztítani. Mindig dolgozni, mindig akarni valami újat, valami nyugtalanítóan szépet, mi értelme ennek? Lehet, hogy senkinek semmi szüksége rá.”96 Szobrászaténak sajátosságait nem hivatalos tanulmányai alatt, hanem párizsi (Louvre, Musée Guimet) és berlini (Altes Museum) múzeumi élményeit (Michelangelo, görög szobrászok, kelet-ázsiai és ókori egyiptomi plasztikák) továbbfejlesztve, önállóan alakította ki. Tisztán műfaji alapon kibontakozó szobrászaténak meggyőző erejét látva, nem véletlenül írja Karinthy Frigyes, hogy „a lélek halandó, csak a test halhatatlan. Lehet, hogy igaza van." Az 1943-ban mintázott Aszfaltozó (29. oldal) mozdíthatatlan monumetalitásában a hét- köznapiság és a mítikusság szétválaszthatatlan egységet képez. Különösen találó Kállai Ernő hat évvel korábban írott általános jellemzése, mely Bokros szinte bármely művére érvényesíthető: „Túl minden szociális kritikán, szánakozáson és dicsőítésen, inkább ótestamentumi szigorúság, az egyetemes emberi esettség és gyarlóság rideg világtudata szólal meg ebben a szobrászatban. Bokros Birman minden osztálykülönbségre való tekintet nélkül könyörtelen, rideg szókimondással olvassa rá az ember fejére, hogy anyagból, sárból, porból lett.”97 „Az avantgárdban korábban szerepet vállaló, de csak rövid időre vagy egyáltalán nem emigráló, az itthon maradást választó zsidó művészek ... menthetetlenül elszürkültek, visszazökkentek az elmaradott korízléstől egyedül eltűrt poszt-impresszionista stílusgyakorlatokba. Hogy csak néhány példát említsek erre: így járt az itthon maradó Ziffer Sándor, Schönberger Armand, Diener-Dénes Rudolf, a rövidebb emigrációból visszatérő Be- rény Ró bért, Czóbel Béla, Perlrott Csaba Vilmos és felesége, Gráber Margit, vagy Orbán Dezső, azután még nyolc évig tartó, igen eredményes berlini emigrációja után is Kádár Béla.” Hernádi Miklós kemény megfogalmazásához az utóbbi alkotó esetében azért hozzáteszi, hogy „Nem csekély büszkesége a magyar művészettörténetnek, hogy Kádár Béla néhány akvarelljét Hitlerék »elfajzott művészetnek« nyilvánították, és beválogatták az Entartete Kunst c. 1937-es szégyenpad-kiállí- tás és árverés anyagába.”98 Az itt említett alkotók közül háromtól is a már kevésbé számon tartott, „szürkébb” korszakukból mutatunk be egy-egy példát a kiállításon. Kádár (eredetileg Klug) Béla (1877-1956), a szegény német eredetű zsidó családból származó festő esetében például a huszas évek közepén, második felében született műveit értékelik a leginkább. E mögött elsősorban Kádár nemzetközi sikerei, hírneve áll, mely 1923 decemberében berlini Der Sturm Galériában rendezett egyéni kiállításával kezdődött, majd annak vezetője, Flerwarth Walden ajánlásának köszönhetően, néhány év múlva már az USÁ-ban folytatódott. A fentiek ellenére, az ekkortájt Németországban élő műkritikusnak, Kállai Ernőnek nem volt túl jó a véleménye az erőteljesen Chagall-hatást mutató alkotásokról: „Kádár expresszionizmusa elsikkad a magyar falu etnográfiai és ornamentális külsőségeiben. (...) Tipikus irányfestő ő, a csak-expresz- szionisták fajtájából, akik ügyesen zsonglőrködnek, ahol mások megrendítő mélységeket tárnak fel művészetükkel.”99 Kádár Kecskeméten őrzött kisméretű lapjának mind a két oldalán látható, fekete temperával rajzolt dekoratív kompozíció, már jóval ezután született. Közülük különösen a Városi jelenet címet kapott vázlaton (58. oldal) érezhető az art deco és a neoklasszicizmus hatása. „Ha nem volna olyan keletiesen lusta, a legnagyobbak közé kerülne. így kis tudja, lesz-e valaha ismert név.” így vélekedett a Nyolcak rangidős mestere, Kernstok Károly a fiatal Berény Róbertról (1887-1953).100 A magyar Vadak és Nyolcak csoportjának egyik legkiemelkedőbb, legsokoldalúbb, leginkább kísérletező hajlamú művésze a Tanácsköztársaság bukása után bécsi, majd berlini emigrációra kényszerült. Sokáig alig festett, viszont előtérbe került feltalálói (új festékfajták, új rendszerű filmvetítőgép-típus), zeneszerzői (két vonósnégyesét be is mutatták Berlinben) és zenekritikusi vénája is. 1926-ban tért haza. „Új korszaka a francia hatás jegyében indult ugyan, de végül a hazai hagyományok folytatójává vált.”101 A szigorú képszerkesztést, komponálást egyre inkább elrejtve, elfedve, műveiben megjelenik a ter- mészetelvűség, a látvány tisztelete, így a harmincas évek folyamán - személyes kapcsolatait is tekintve - egyre inkább a Gresham-kör „törzstagjává” válik. Ez utóbbi posztnagybányainak mondott, festőileg oldottabb, lírai stílusa jelenik meg a Szőlőevő című képén (32. kép) is. Hogy milyen messze is került ekkor a festő egykori elképzeléseitől? íme: „Művészetben mindig, szüntelenül újat kell csinálni és kitalálni, lelkünk minden tartalmát, indulataink összes erejével mindannyiszor új módokon, abszolút szabadsággal kell közölnünk.”102 A Hollósy-tanítvány Ziffer Sándor (1880-1962) esetében is a korai éveket tartják 31
