Gyergyádesz László, ifj.: Kecskemét és a magyar zsidó képzőművészet a 20. század első felében (Kecskemét, 2014)
Magyar zsidó festészet a kecskeméti múzeum gyűjteményében. II. A Farkas–Glücks-hagyaték
Ámos Imre: Önarckép ravatalon/ Imre Ámos: Self Portrait on the Catafalque (1943) talán a leginkább számon, így mindenekelőtt a neós, illetve fauve-os időszakát. Kecskeméten őrzött Önarcképét (31. kép) az élete nagy részét Nagybányán (lásd a mű hátterében a két falra akasztott tájképet) töltő művész már a húszas években festette. Azonban Berényhez hasonlóan, nála sem egyértelmű ez az értékrendi besorolás. Az első világháború éveiben meghatározó volt számára a németországi tartózkodása: „A Brücke és a Blaue Reiter expresszionizmusa, Franz Marc, August Macke képeinek ritmusa és színei, a kékek és zöldek egymásba átmenő árnyalatai egész további művészetét meghatározzák.”103 „Ámos Imre az 1938-1945 közötti magyar zsidó sors legmagasabb szintű, legteljesebb esztétikai dokumentátora, ha egyetlen életművel kellene az időszakot jellemezni, az Ámosé volna. Sorsában is megtestesítője annak, amit képileg, szimbólumok, jelképek, motívumok, vizuális eszközök segítségével teremt. Elpusztították, értelmetlenül, munkaszolgálatok végén, ám a művek örökre őrzik mindazt, ami Magyarországon, Ukrajnában, útban Németország felé a magyar zsidókkal megtörténhetett.’’104 Az ő esetében elmondhatjuk azt is, hogy szemben a kiállításunkon bemutatott magyar zsidó alkotók túlnyomó többségéről, műveinek tematikáját, ikonográfiái készletét - függetlenül az adott pillanatban jogosnak tekinthető történelmi ösztönzéstől - nem csak időszakosan inspirálta a származása. Különösen jól látható ez az egyik legismertebb festményén, melyet a Glücks házaspár Rabbi kakassal címen ajándékozott a kecskeméti múzeum gyűjteménye számára (33. kép). Nem véletlen, hogy Ámos Imre (eredetileg Ungár, 1907-1944) így kezdi önéletrajzát: „A káliói szent pap légkörében élő és sírjához zarándokló hívők légkörében töltötte gyermekéveit.”105 A nyírségi Nagykálló, a magyar haszidizmus egyik központja, az 1781-1821 között ott működő csodarabbi, Fizik Taub városa. A nagy cadik a legenda szerint mezei sétája közben hallotta azt a dalt (Szól a kakas már...) és vette, illetve tanulta meg egy pásztorgyerektől (aki csodás módon el is felejtette azt abban a pillanatban), amely a mai napig oly népszerű az ortodox zsidók körében. Érthető tehát, hogy miért is festette meg Ámos a 32
