Rosta Szabolcs - V. Székely György (szerk.): „Carmen miserabile”. A tatárjárás magyarországi emlékei (Kecskemét, 2014)

V. Székely György: Tatárjárás és numizmatika – Egy történelmi katasztrófa pénzforgalmi aspektusai

V. Székely György

évszázad alatt megoszlott a kutatók véleménye, de a tatárjárás kori lelethorizont, valamint újabb régészeti adatok alapján egyre valószínűbb, hogy ezek többségének kibocsátására a 13. század harmadik vagy negyedik évtizedében kerülhetett sor.4 A tatárjárás kori éremleletekben megfigyelhető tömeges előfordulásuk egyrészt a kibocsátás időbeli közelségével lenne magyarázható. Ugyanakkor egyes numizmatikusok véleménye szerint ezeket a brakteátákat a többi idegen pénzhez hasonlóan pénzjellegüktől megfosztva (de- monetizálva) mérlegelt ezüstként használták.5 Ennek viszont éppen az alábbi ismertetendő régészeti leletegyüttesek mondanak ellen. Az összes lemezpénz kibocsátási idejére ma még nem lehet végleges választ adni, de néhány megfigyelés segíthet egy részük esetében ennek tisztázásához.

1. A lemezpénzek hiányoznak a zömmel 12. századi, királynév nélküli (anonim) dénárokat tartalmazó, a 12. század utolsó harmadában vagy a 12-13. század fordulóján záródó leletekből (Kóka, Erdőd, Nagyteremia, Gödöllő—Bábát, Bács).6

2. A lemezpénzek hiányoznak a csak korai (1200 előtti) friesachi pénzeket, de II. András dénárokat még nem tartalmazó leletekből (Tiszaörs, Dömetolde, Ismeretlen lelőhely stb.).7

3. A lemezpénzek hiányoznak a 13. század első két évtizedében záródó, II. András dénárait és/vagy külföldi — főleg friesachi - pénzeket tartalmazó leletekből (Gyönk, Pécs, Detta, Csáktornya, Szigetcsép, Szalacs, Gajevi).8

4 A lemezpénzek keltezésének kérdése körüli vita még több mint egy évszázad alatt sem zárult le. Hóman Bálint véleményével szemben, miszerint a brakteátákat III. Béla korában verték (HÓMAN 1916, 238., 253.), az 1960-as évektől egyre inkább azok IV. Béla-kori keltezése került előtérbe (TARI 1964-1965, 83-92.; GEDAI 1965-1966, 33^40.; uő 1969-1970, 40.). Ennek ellenére az utóbbi évtizedekben több kutató változatlanul a III. Béla-kori keltezés mellett foglalt állást (KOVÁCS 1997, 300-306.; GYÖNGYÖSSY 2012, 21.).

5 Huszár Lajos ilyen tartalmú véleményét idézi Gedai István, ld. GEDAI 1967-1968a, 41.

6 A felsorolt leletekre vonatkozó irodalom: KOVÁCS 1997, 14-15. 13. j.; 308. 2063. j.

7 A leletek adatai: V. SZÉKELY 2000b, 6-13.

8 Gyönk: GEDAI 1966-1967,139-148.; Pécs: NAGY2013,

227-238.; Detta: GEDAI 1969a, 114. 139. j.; Csáktornya: BAN - MIRNIK 2010.; Szigetcsép: GEDAI 1975-1976,

27-36.; Szalacs: V. SZÉKELY 1991-1992, 105-113.; Ga4. A lemezpénzek olyan leletekben fordulnak elő kisebb vagy nagyobb számban, amelyek a 13. század középső harmadában kibocsátott külföldi (elsősorban friesachi) pénzekkel keltezhetők és záródási idejük az 1241 előtti évekre tehető.9

A fenti megállapítások érvényesek a lemezpénzek társaságában előforduló királyneves H. 69. dénárra is.

Ha a tatárjáráskori éremleletekben külföldi pénzek (is) vannak, azok szinte kivétel nélkül friesachi dénárok. Sok leletben ezek alkotják a lelet teljes éremanyagát, ill. a többségét. Rajtuk kívül még a kölni dénárok fordulnak elő, és ritkábban egyéb idegen (osztrák, német, angol) veretek, melyek egy része ugyancsak a ffiesa- chi típusú pénzekkel együtt kerülhetett a hazai pénz- forgalomba.

A numizmatikai kutatás friesachi dénárok gyűjtőnévvel illeti azokat a pénzeket, melyeket a 12. század elejétől a különböző egyházi és világi pénzverő hatóságok (salzburgi érsek, karintiai herceg, andechs-meráni herceg, stájer herceg, gurki püspök, bambergi püspök, aqui- leiai pátriárka stb.) a szomszédos Karintia és Krajna pénzverdéiben (Friesach, St. Veit, Pettau/Ptuj, Rann/ Brezice, Reichenburg/Brestanica, Laibach/Ljubljana, Landstrass/Kostanjevica, Guten wert/Ótok, Tschatesch/ Catez, Heiligenkreuz/Sv. Kriz) bocsátottak ki.10

A friesachi pénzverés I. Konrád (1106-1147) salzburgi érsek idejében indult meg, miután a karintiai Friesach közelében gazdag ezüstlelőhelyeket fedeztek fel. Az érsek pénzverési jogával élve ebből az ezüstből verette pénzeit a kölni dénárok mintáját és pénzlábát alapul véve. Ezek a pénzek külsőre durva, szabálytalan megjelenésüek, de magas ezüsttartalmúak voltak. A salzburgi érsek pénzei hamar belekerültek a környező térség pénzforgalmába és fokozatosan egyre szélesebb körben kedveidé váltak. Ennek hatására rövidesen I. Ulrik karintiai herceg (1135-1144), sőt valószínűleg már elődje, Engelbert herceg (1124—1135) is pénzverdét nyitod, ahol az érseki véretekhez hasonló éremképű pénzeket készídetett. A karintiai hercegek példáját az aquileiai pátriárkák is kövedék. I. Pilgrim (1132-1161) és utódai ugyancsak az érseki dénárok mintájára vejevi: POGAÓNIK 1972, 3-8.; Uő 1973, 58-59.; MIRNIK 1981,98. 403. sz.

9 Az ebbe a csoportba tartozó nagyszámú lelet összegyűjtését legutóbb Tóth Csaba adta közre: TÓTH 2007, 81-90.

10 A témával kapcsolatos legfontosabb irodalom felsorolása és a kérdés legújabb áttekintése: HÄRTEL 1996.

332