Bárth János (szerk.): Szavak szivárványa. A 6. Duna-Tisza közi nemzetközi néprajzi nemzetiségkutató konferencia (Baja, 2005. július 13-14.) előadásai (Baja - Kecskemét, 2006)
Beszédes Valéria: Mitikus lényak a bunyevác néphagyományban, különös tekintettel a táltosokra
BESZÉDES VALÉRIA MITIKUS LÉNYEK A BUNYEVÁC NÉPHAGYOMÁNYBAN, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A TÁLTOSOKRA A XIX-XX. századi néphitkutatás egyik központi témája a magyar mitológia gyökereinek felkutatása volt. A nagy viták is végeredményben a keleti gyökerek kimutatása körül kerekedtek. Kálmány Lajos, Roheim Géza, a későbbiek folyamán Diószegi Vilmos, Kodolányi János, Szűcs Sándor a magyar táltos alakjában az egykori sámánok alakját vélték felfedezni a keleti elemeket hangsúlyozták. Dömötör Tekla1 még 1964-ben A magyar néphit és népszokások Kelet és Nyugat között című munkájában ugyancsak a keleti jegyeket hangsúlyozta, későbbi nagyszabású monográfiájában a Magyar nép hiedelemvilágában már árnyaltabban vizsgálja ezt a kérdést, s hajlik arra, hogy a táltoshit emlékeit a magyar néphagyományban nem lehetséges kizárólag a keleti sámán hagyománnyal értékelni. Tanítványai, Pócs Éva, illetve Klaniczay Gábor1 2 a nyolcvanas években született tanulmányaikban már sámánhitnek a közép európai vonatkozásait taglalják. Jung Károly nemcsak a vajdasági magyarság körében ismertette a táltoshit kérdéseit, hanem számba vette azok délszláv kapcsolatait is. A vajdasági szerző 1985-ben összefoglaló tanulmányát készítette a délvidéki magyarság népi hiedelem világáról, ebben az időben még nem ismerte a vajdasági szerbek táltosokra vonatkozó hiedelmeit. A nyolcvanas években készült összefoglalókból különösen azok a megfigyelései az értékesek, amelyek a szlovén kršnik, illetve szerb duhač párhuzamait mutatja ki a táltos hittel kapcsolatosan. A szerb táltos kérdésére a belgrádi nyelvész Jasna Vlajic Popovié3 figyelt fel, arról értekezett, hogy vajdasági, illetve a magyarországi szerbek körében létezik egy mitikus lény a tátoš, (továbbiakban a délszláv adatok ismertetésekor a tátoš szót használjuk) aki a fellegeket kormányozza, és jégeső előidézője. Értekezésében a szerb tátoš alakját hasonlítja össze a szerb, illetve a magyar mitológiával. A szerbhorvát értelmező szótár ismeri ugyan a tátoš szócikket, de nem mitikus lényként értelmezi, hanem lopónak. A szó etimológiájából indultak ki a szócikk alkotói, ugyanis a tat szó, ami ugyan kihalt a szerbhorvát nyelvből eredetileg lopót jelentett. A belgrádi nyelvésznő nem fogadta el a szótárkészítők szófejtését, hanem a kérdéskör pontosabb megvilágításához a Peič-Bačlija-féle4 bunyevác nyelvjárási szótár hívta segítségül. Ebben a munkában a szócikk meghatározásaként nem a lopó, hanem a varázsló, kuruzsló szó jelenik meg. A szerző cikkének további részében egyértelműen megállapítja, hogy a tatos a szerbhorvát szókincsben magyar jövevényszó. Azokon a helyeken ismerik, ahol a szerbek, illetve a horvátok közvetlen kapcsolatban voltak a magyarokkal: Szerémségben, Bácskában és Baranyában. A Szerb Tudományos Akadémia nyelvjárási adattárában több vajdasági, illetve baranyai adatra bukkant s ezeket veszi számba. Novak Radonjic XIX. századi moholi festő szerint a tátoš a tulajdonképpen a garabonciás, aki a felhőket irányítja. Zmaj XIX. századi költő - Jókai Mór és Arany János kortársa - szerint olyan titokzatos lény, mint a garabonciás. Jovan Vujic szerint olyan mester a tatos, 1 DÖMÖTÖR 1963. 1981. 2 KLANICZAY 1983. 116-134. 3 VLAJIČ-POPOVIČ 190-197. 4 PEIČ-BAČLIJA 1990. 364. 97
