Bárth János: Jézus dicsértessék! (Kecskemét, 2006.)
IV. KULTUSZ ÉS KÖZÖSSÉGI HAGYOMÁNY
városi háztartási boltokban is lehetett olyan gyertyát kapni, amely a templomokban használható volt, ezért a gyertyabeszerzés bolti vásárlássá egyszerűsödött. Nagymisék, kicsi misék, esküvők, temetési szertartások alkalmával a harangozó-sekrestyés gyújtotta meg és oltotta el a gyertyákat. Ha valamilyen körülmény akadályozta eme tevékenységének elvégzésében, a ministránsok segítettek neki. 1902 novemberében nagy postai csomag érkezett Abrudbányáról az új varsági plébániára. Jórészt egyházi ruhák (ciborium, casula, alba, karing) voltak benne, amelyeket az abrudbányai egyház a „fölöslegéből" küldött a „missziós hivatású" varsági egyház számára. A ruhák között lapult egy vágóvasak nélküli ostyasütő vas is. 62 Valószínűleg hamarosan került vágóvas, mert 1912-ben három darabot vettek számba ebből az eszközből. Közülük egy „új beszerzésnek" számított. A varsági templom 1930. és 1945. évi leltárában egyaránt előfordult „ostyasütő vas" és „ostyavágó". 63 Mindebből következik, hogy a varsági plébánián minden valószínűség szerint sütöttek ostyát a XX. század első felében. A XX. század második felében közvetlenül, vagy az esperesség közbeiktatásával, vállalkozóktól szerezték be a papok a szükséges mennyiségű ostyát. Például Szentkeresztbányán hosszú ideig működött egy ostyasütő kisvállalkozás. A XX. század utolsó éveiben a varsági plébános Székelyudvarhelyen, a főesperességen vásárolta az ostyát, ahol állítólag apácák készítették. A füstöléshez szükséges tömjént Gyulafehérváron, esetleg Csíksomlyón vásárolta a varsági plébános, kegyszerboltban. Ha nem lehetett kapni, vagy „ha szegény volt az eklézsia", mint például Madarász János plébános idejében (1945-1969), a füstöléshez fenyőgyantát, fenyőszurkot használtak, amelyet a harangozó, gyerekek közreműködésével, a varsági fenyves erdőkben gyűjtött. A sárgás szurokdarabokat megszárította, megtörte, megszitálta. Füstölés előtt a szurokport rászórta a sekrestye vagy a plébánia tűzhelyéből kiszedett parázsra. Finom illatot adott. Az 1990-es években, a plébános tájékoztatása szerint, nem füstöltek, nem tömjéneztek a templomban, ezért tömjénre sem volt szükség. Varságon és környékén a szőlőtermelés soha nem voltjellemző, ezért a miséhez szükséges bort a plébánosok Gyulafehérváron, a püspöki pincészetben szerezték be. Az üvegekbe töltött, faládákba rakott bor legtöbbször vasúton érkezett Udvarhelyre. Onnan szekérrel szállították Varságra. Az autózás terjedésével a plébános a személyautójával hordta a misebort Gyulafehérvárról. Ülésrend a templomban A XX. század végén a varsági templom padjai jobb- és baloldalon egy-egy tömör csoportot alkottak. Köztük szélesebb, fal felőli végeiken keskenyebb járófelület húzódott. A népi emlékezet szerint a XX. század közepén a padok mindkét oldalon a falig értek, következésképp, a templom közepén szélesebb felületen lehetett közlekedni. A XX-XXI. század fordulóján mindkét oldalon 17, összesen tehát 34 könyöklővel, térdeplővel, támlával ellátott pad sorakozott a havasi templomban. A padok nagy többsége 4 méter hosszúságúra készült. A női oldal első négy padját a VAPI. Plébániai iratok. (1902-1909). 1902. - GYÉL. PHI./4866/1902. VAPI. Leltárak. 1912., 1930., 1945.
