Bárth János: Jézus dicsértessék! (Kecskemét, 2006.)
IV. KULTUSZ ÉS KÖZÖSSÉGI HAGYOMÁNY
szószék jelenléte miatt 3 méteresre kellett szabni. A legtöbb pad fölöttébb kényelmetlennek tünt, különösen, ha a mise liturgikus szabályai tartós felállást követeltek. A visszaemlékezések szerint a padok akkor váltak szűkekké és a felállást nehezítőkké, amikor Venczel Lajos plébános (1975-1982), valószínűleg 1977-ben minden pad talpából kivágatott egy 20 cm-es darabot, hogy ezáltal helyet nyerjen új padok számára. A támlával, térdeplővel, könyöklővel ellátott padok előtt, a férfi és a női oldalon egyaránt 2-2 támla nélküli, egyszerű pótpad kapott helyet. Hasonló kisegítő padok kerültek a bejárat közelébe, a kórus alá is. A templomi ülésrend alapját az a régi elv képezte, hogy az evangéliumi oldal padjai a nőké, a lecke oldal padjai pedig a férfiaké. Ezen belül, fölöttébb nehéz rendszert megállapítani, mert a lehetséges rendszert a templom fennállásának száz éve alatt változások is terhelték, bonyolították. A XX. század végén egy átlagos vasárnapi nagymisén e sorok írójának megfigyelése szerint az evangéliumi oldalon a padsorok előtti pótpadokon a legkisebb leánygyermekek ültek. Az első öt pad, vagyis a 4 rövid és az első hosszú pad, a serdülő- és nagylányok helyének számított. A következő öt padot az idős asszonyoknak tartották fönn. Közülük legtöbbször csak az első három telt meg. A hátsó kettő üresen maradt, mert nem jutott bele megfelelő korú asszony. Az utolsó hét padot a középkorú asszonyok helyének tartották. Az érkező asszonyok hátulról előre haladva töltötték fel szorosan a padokat. Ha betelt a hét pad, nem a nyolcadikba, vagyis az idős asszonyok szakaszának hátsó padjába ültek, mégha az üresen is állt, hanem hátulról kezdve foltöltötték a férfi oldal utolsó négy padját. Ezek ugyanis rendszerint üresen maradtak, és ezért valamiféle ismeretlen „egyezmény" értelmében asszonypadok lettek. A férfi oldal hátulról számított ötödik padjába azonban semmiképpen nem ültek, akkor sem, ha az üresen állt. A lecke oldalon, vagyis a férfiak oldalán a pótpadokon kis fiúgyermekek, az első öt padban kamaszkorú fiúgyermekek és legények ültek. A következő nyolc sor a házasemberek ülőhelyének számított. A padok feltöltését elölről kezdték, és hátrafelé haladtak a helyfoglalással. A 8 sorból legtöbbször csak 6 telt meg, 2 sor pedig az asszonyok által elfoglalt utolsó négy sor előtt rendszerint üresen maradt. Ezért, ha vendég férfi került Varságra, pl. néprajzi kutatóutjai során e sorok írója, az üres két sor valamelyikében foglalt helyet. A kórus alatti pótpadokra azok ültek le, akik későn érkeztek, akiknek nem jutott hely a rendes padokban, és akik valamiért nem akartak mutatkozni templomlátogatóként az egyházközség népe előtt. Utóbbi esetre főleg 1949 és 1989 között akadt sok példa. Az 1970-es években, amikor még jóval nagyobb létszámú volt a varsági fiatalság, mint a XX. század végén, a legények egy része mise alatt a kóruson állt. 1977ben az egyháztanács kifogásolta, hogy a nőtlen fiatalok az orgona közelében nem templomhoz méltóan viselkednek, ezért határozat született arról, hogy a kóruson csak házas emberek tartózkodhatnak. 64 A XX-XXI. század fordulóján is történtek rendetlenkedések a karzaton, ezért Jánosi Gellért plébános megtiltotta a legények 64 VAPI. Egyháztanácsi jkv. II. köt. (1927-1977). 186-188. p.
