Bárth János: Úz-völgyi magyarok (Kecskemét, 2004.)

A MEGÉLHETÉS (Gazdálkodás, munka, életmód)

A visszaemlékezéseink alapján úgy látszik, hogy a XX. század középső harmadában az Uz-völgyi földművelés sokszínűbb volt, mint a XX-XXI. század fordulóján. A XXI. század elején a földművelés csaknem azonos a pzryó&atermeléssel és a konyhakerti növények termesztésével. Gabonaféléket ma alig vetnek, pedig korábban rozsot, árpát, zabot egyaránt termesztettek. Kiment a divatból a kender- és a lentermesztés is. A pityóka, vagyis a krumpli termesztésének jellemző voltát az alábbi okokkal magyarázhatjuk: 1. A pityóka jól terem a csinódi és az egerszéki éghajlati és talajadottságok közepette. 2. Fontos táplálék, amit súlya miatt körülményes lenne más vidékről családonként megvásárolni és a havasokba szállítani. A pityókafogyasztás mennyiségét jelentősen befolyásolja az a körülmény, hogy a házilag sütött kenyérbe föltűnően sok pityókát tesznek. Egy sütetnyi kenyérhez 10-15 kiló lisztet és 5-6 kiló pityókát használnak fel. így már érthető, hogy pityóka nélkül a tanyai családok táplálkozása nehezen képzelhető el. 3. Az emberek által el nem fogyasztott pityókát fel lehet használni állatok, főleg setések táplálására. 4. A fölösleges pityóka jól eladható. Moldvai üzletelők ősszel teherautóval járják a vidéket. Pityókát vásárolnak pénzért, valamint törökbúzáért, vagyis kukoricáért. Veteményeskert szinte minden tanyához tartozik. A kaszálóból törik föl. Arra törekednek, hogy ne essen messze a lakóháztól. Tartósan használják. Néha kerítik. Sokszor kerítetlenül terül el a kaszáló szigeteként. Előfordul, hogy egy fekvő rúd határolja. A veteményeskertben konyhára való zöldségeket termesztenek: murkot (sárgarépát), vöröshagymát, karfiolt, karalábét, káposztát, paszulyt (zöldbabként fogyasztják, mert nem érik be). A XX. század közepén a legtöbb gazda termesztett őszrozsot. Szeptemberben vetették és a következő év szeptemberében aratták sarlóval. Kévékbe kötve berakták a csűrbe. Néha a kévéket kihordták a napra szárítani. Késő ősszel és télen csépelték ki a kalászokat cséphadaróval, cséppel a csűrben. A kivert szemeket rostával restálták. A rozstermést szekervel Bánkfalvára vitték, ahol vízimalomban őrölték meg. A rozslisztet kenyérsütésre használták. A kézzel csépelt rozs szalmájával töltötték meg a szalmazsákokat. A XX. század közepén az egerszéki Tankó Árpádnak és a lesődi Fodor Györgynek volt szekéren szállítható, asztal nagyságú benzinmotoros cséplőgépe. Akinek több gabonája termett és nem akart bajlódni a kézi csépléssel, részfizetésért igénybe vehette valamelyik gép munkáját. Ezekből a gépekből együtt jött ki a pelyva és a mag. Tehát nagy gondot kellett fordítani a szelelésre, restálásra. Aki a pityókát szalmás veteménnyel akarja váltogatni, a XXI. század elején tavaszárpát termeszt. Előfordul, hogy a gazda ki sem csépeli az árpáját, hanem rábízza a tyúkokra a magok kiverését, kikaparását.