Bárth Dániel - Laczkó János (szerk.): Halmok és havasok. Tanulmányok a hatvan esztendős Bárth János tiszteletére (Kecskemét, 2004)
Communitas és társadalom - Kocsis Aranka: A füssi egyházi nemesi szék önkormányzata a szék fennállásának utolsó fél évszázadában
birtokaikat gyakran már 1/192 kúriarészekben tartották számon a prédialisták,9 a füssi székben — ahol 19. századi jegyzőkönyvek 24 kúriáról szólnak, 24 kúriára osztották fel a prédiális birtoktestet — ugyanekkor mindössze kilenc birtokost sorol föl egy számadás jegyzéke (1824. 05. 30: 68). E jegyzék szerint a 24 kúriából 16 " a fóapáté volt, fél kúria az iskolamester járandóságát képezte, s a prédialisták birtokában marad hét — azaz 14 fél — kúria, éppen annyi, amennyit egy századdal korábban Sajghó Benedek főapát nemeseinek kiosztott. Ezen a 14 fél kúriányi birtokon a nevezett számadás szerint a következő birtokosok osztoztak: fél-fél kúria az Orbán és a Muraközi família tulajdonában volt, egy-egy kúriát a Mártonyiak, Tari úr, Tornai István, Rőth István, kettőt pedig Kajdatsi úr birtokolt. Mindez arra vall, hogy az apátság a szék fennállásának utolsó másfél évszázadában sikeresen őrködött fiissi birtokai felett, sem a birtokok elaprózódását, sem a prédialisták számának felduzzadását nem engedte meg. Ezt a célt szolgálták azok a rendelkezések, amelyek megtiltották a prédialistáknak, hogy a szék területén kívül lakva is megtartsák és gyakorolják kiváltságaikat, nem ismerték el az egyházi nemesi jogcím női ágra való átszármaztatását, és tiltották az engedély nélküli elidegenítéseket. E sok tilalmazás, illetve visszaélés — egyéb jelenségek mellett — már egyféle lazulási folyamat következménye volt. Feltételezhető ugyanis egy korábbi „meghitt” viszony az egyházi földesurak és nemeseik között, amely azonban a 18. században nagyrészt elenyészett.10 11 A prédialisták ekkortól már arra törekedtek, hogy egyházi nemesi státusukat az országos nemességgel mindinkább egyenrangúként ismertessék el, egyházi földesuraik ugyanakkor — allodiális birtokaik növelése mellett — már az egyházi nemesi kiváltságok megtartásában sem voltak érdekeltek.11 A füssi szék esetében az egyházi földesúr és prédialistái közti viszonyt bonyolította, hogy maga a földesúr is birtokolt egyházi nemesi kiváltságokat hordozó prédiumot a székben. Vagyis a főapát egy személyben földesura és birtokostársa is volt prédialistáinak. E szövevényes helyzet esetenként egészen megnehezítette a szék igazgatási szerveinek tevékenységét. A gyűlésekről vezetett jegyzőkönyvek folytonossága alapján feltételezhető, hogy a 18. század utolsó, stagnáló évtizedeit követően — amikor II. József megszorító rendelkezései következtében az egyházi nemesi székek nem tevékenykedhettek —, a 19. század elején csak lassan szerveződött újjá az önkormányzat és élénkült meg a működése a füssi székben. Az 1736-tól vezetett és fennmaradt jegyzőkönyvek kötetében12 — amely a 18. századból évtizedenként egy-három 9 A vajkai székben egy 18. század derekán (1752) készült összeírás szerint egy kúrián 5-15, legtöbb 19 birtokos osztozott. Az öröklések alkalmával történt osztozások és a zálogosítások miatt azonban a birtokaprózódás a következő évszázad folyamán hihetetlenül kusza birtokviszonyokat eredményezett, s oda vezetett, hogy egy-egy birtoktest nagyságát gyakran már csak a kúria 1/192-ed részében tudták meghatározni. (KOCSIS Aranka 1997. 65-73.) 10 LENGYEL Alfréd 1971. 170. 11 Bár az 1830. évi XIII. törvénycikk az egyházra visszaszállt prédiális birtok újra való eladományozására egyedül éppen a pannonhalmi föapátot kötelezte. (LENGYEL Alfréd 1971. 159.) 12 A 18. és 19. századi jegyzőkönyveknek ez az egybefüzött kötete — a Füsi Praedialis Nemes Szék Jegyző Könyve — a nyomtatott címzés fölé kézzel írt számból ítélve talán a második lehet a sorban. 1736-tól 1847-ig tartalmazza a székben tartott ülések anyagát, a 18. századból (1784-ig) összesen 10, a 19. századból (1811-től 1847-ig) összesen 44 jegyzőkönyvet. 381
