Bárth Dániel - Laczkó János (szerk.): Halmok és havasok. Tanulmányok a hatvan esztendős Bárth János tiszteletére (Kecskemét, 2004)

Székelyföldi képeslapok - Bónis Johanna: Marosvásárhely kézműves társadalma a XV–XVI. sz.-ban

egyedül neki sikerül a székekkel egyenrangú törvényhatósággá válnia. Amikor Bethlen Gábor fejedelemtől 1616. április 29-én szabad királyi városi címet és kiváltságokat nyer, Maros Vásárhely néven, a Székelyföld egyetlen „kulcsos városa” lesz.8 A település későbbi, nem magyar ajkú lakói ezt a nevet fordítják a maguk nyelvére. így jelenik meg a XIX. században a Mure§ - Oforheiu, majd a Tárgu - Mure§ románul, illetve a Neumarkt am Mieresch németül, vagy akár a 18. század humanista műveltségű erdélyi értelmiség körében az Agropolis (gabona-vásároshely) név is.

Marosvásárhely éltető eleme, kedvező földrajzi fekvése és forgalma volt. Ezzel magyarázható, hogy a székelyföldi mezővárosok közül egyedül Marosvásárhelynek sikerült nagyobb piackörzetet kiépíténi és hatékonyan védekezni a szomszédos szász városok konkurenciája ellen. Vásáraira áruikkal 1361-ben Doboka, Kolozs és Torda megyeiek is, köztük a kolozsvári polgárok is jöttek.9 A helyi kereskedők érdekeinek védelmére, és az idegen kereskedők tevékenységének korlátozására pedig 1488. április 16-án Mátyás király elrendeli, hogy a besztercei kézművesek és kereskedők, akiknek pedig régi joguk volt arra, hogy az erdélyi mezővárosok hetivásárain áruikat kicsinyben, szabadon árulhassák, Vásárhely mezőváros hetivásárain ugyanezt ne tehessék meg.10 * Mátyás királynak ezt a parancsát szinte szóról szóra ismétli meg 1492. február 15-én II. Ulászló.11 Nyilvánvaló, hogy Marosvásárhelynek ekkor már tekintélyes számú kereskedő és kézműves lakossága volt, akik a helyi hetivásárokon a maguk érdekeit az erősebb szász városok versenyétől kiváltságaikkal oltalmazták, ugyanakkor termékeikkel Kolozsvártól Szászrégenig és Besztercéig számos országos vásárra eljutottak.12

A rendelkezésünkre álló lustrákból és összeírásokból egyértelműen kitűnik, hogy a nem mezőgazdasági tevékenységet folytatók lélekszáma, csakúgy mint a bizonyíthatóan űzött mesterségek száma Marosvásárhelyen volt a legnagyobb.13 Marosvásárhelyről maradt fent az egyetlen XV. századból származó céhkiváltság levél: a mészárosoké 1493-ból.14 Nem túlzás állítani, hogy mint a legtöbb céhet és mesterséget felvonultató székelyföldi település a késő-középkorban Marosvásárhelynek volt a legnagyobb gazdasági súlya, és mint a Székelyföld legnagyobb városa, valódi „fővárosa”, elsőbbségét folyamatosan megtartotta az elkövetkező századokban.

(SzOkl. II. 144-146); Bereck 1589. (SzOkl. IV. 110-111); Illyefalva 1595. (ORBÁN Balázs 1868- 1873. III. 31).

® Románia Országos Levéltára Maros Megyei Igazgatósága (a továbbiakban: MmOL), Marosvásárhely város levéltára (a továbbiakban: Mvhely lt.) Kiváltságlevelek, 25/1616. Közölve: SZABÓ Miklós 1999. 38-42.

9 BENKŐ Elek - DEMETER István - SZÉKELY Attila 1997. 11.

10 SzOkl. I. 267-268.

" SzOkl. 1.268-269.

12 Marosvásárhelyiek a 17. század első felében Beszterce, Bonyha, Búza, Dicsőszentmárton, Kolozsvár, Medgyes, Nagyenyed, Nagyszeben és Szászrégen vásárain. VIGH Károly 1980.

13 Az 1602-es székely katonai összeírások (lustrák), valamint DANYI Dezső — DÁVID Zoltán 1960. és SONKOLY Gábor 2001. nyomán.

14 A céhtörténet korai időszakáról Marosvásárhelyen bővebben: BÓNIS Johanna 1997.

478