Bárth János (szerk.): Bács-Bodrogtól Bács-Kiskunig (Baja-Kecskemét, 2003)
Bárth Dániel: A bácskai népszokások a XVIII. századi egyházi források tükrében
szülei állták.47 A leírás szerint a lánykérés „régebben” a férfiak katonáskodása miatt az apák feladata volt, míg a XIX. század derekától inkább a legények anyja ment el a kiszemelt lány házához. A lánykérés rituáléjának kiemelkedő fontosságú mozzanata a pénzdarabokkal teletűzdelt alma átadása volt, amelynek elfogadása igenlő választ jelentett a házassági ajánlatra. A lánykérést követő eljegyzési lakomán a fiatal pár nem vett részt. Az itt kitűzött esküvő napjáig a legény házától minden szombaton kalácsot és egy palack mézes pálinkát küldtek a menyasszonyos házhoz.48 A pénzekkel ékesített alma átadása széles körben elterjedt lánykérési szokás volt a hazai délszlávok között.49 Szárics leírásához hasonló formában adatolható Berkity György korai, 1839-ben megjelent ismertetése alapján a Csepel-szigeten élő délszlávok körében.50 Jankó János írta a bácskai sokácokról: „A leány kiszemeltetvén, rendesen a legény házától való két asszony elmegy a leányt megkéri egy almával, melybe 1-5 frtot tesznek ezüstben, mintegy foglalóul: ez alma neve jabuka.”51 Ugyanezen népcsoport szokásainak néhány évvel későbbi leírásában szintén előkerül az alma, amelybe „a jobb- módúak 90-100 koronát dugtak bele”.52 A szabadkai bunyevácok szokása szerint a lánykérés pálinka és pénzekkel teletűzdelt alma átadásával ment végbe.53 A szokás elterjedtségére mutat rá, hogy az alma a Baján, Csávolyon, Garán élő bunyevácok54, illetve a mohácsi és a Dráva menti sokácok körében a XX. században is a leánykérés szimbolikus tárgyaként szerepelt.55 A szokás első világháború utáni fokozatos eltűnésével a kéretés korábbi kiemelt jelentősége is elhalványult. Az alma-szimbólumon keresztül jutunk el a leányvásárok kérdésköréhez. E hajdani különös párválasztási alkalmak problémája nem ismeretlen a hazai néprajzi kutatások számára.56 Az eredményeket összefoglaló Tárkány Szűcs Ernő több kérdés nyitva hagyásával a további kutatások szükségességét vetette fel. Megállapítása szerint „nincs adat arra, hogy ilyen alkalommal adták-vették volna a lányokat”.57 Ez nagyjából megegyezik azzal a néprajzi irodalomban elterjedt vélekedéssel, hogy a leányvásároknak nevezett összejövetelek elnevezésükkel ellentétben nem adás-vételt, pénzügyi üzletek megkötését takarták, hanem pusztán az ifjúság találkozási alkalmait jelentették.58 Bizonyos történeti adatok viszont arra utalnak, hogy a XIX-XX. századi néprajzi leírásokban szereplő leányvásárok egy része a leányok múltbeli valódi adás-vételének emléke, öröksége nyomán élt tovább. Hangsúlyozottan jelentkezik ez a bácskai délszláv leányvásárok esetében. A zombori leányvásár Réső Ensel Sándor által közölt XIX. század közepi leírása tartogatja talán a legtöbb tanulságot témánk szempontjából. „A leányvásár Zomborban évenkint octóber 2-ik vasárnapján szokott tartatni. A mondott vasárnapon a város alsóbb osztályú, mindkét nembeli fiatalsága bizonyos helyen összejön. Rövid társalgás után elő47 SZÁRICS Jenő 1842. 840. 48 SZÁRICS Jenő 1842. 870-871. 49 DANKÓ Imre 1962. 50 BERKITY György 1839. 317. 51 JANKÓ János 1896. 399.; A bácskai szerbek efféle szokásaira: FRANKL István 1896/b. 386. 52 EVETOVICS János 1909. 391. 53 IVÁNYI István 1891. 195.; A szokás a többi bácskai bunyevác csoportnál is előfordult: BELLOSICS Bálint 1909. 402. 54 P. SZOJKA Emese 1995. 136-137. 55 SAROSÁCZ György 1983.279-280. 56 CSAPLOVICS János 1990. 86-87.; SZABÓ Imre - ERNYEY József 1907. 57 TÁRKÁNY SZŰCS Ernő 1981.310-312. 58 ANDRÁSFALVY Bertalan 1985. 78. 37
