Sztrinkó István (szerk.): Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében, 1986 (Kecskemét, 1987)
Wicker Erika: Koporsók a csólyospálosi avarkori temetőben
62 Ha viszont az eredetileg kb. 2 cm széles oldaldeszka elkorhadva 10-20 ernes barnás sávként 2-6-8 cm-re mélyed a sírfenékbe, logikus és teljesen egyértelmű, hogy a koporsóláda lábai, melyek erősebbek, vastagabbak voltak az oldaldeszkánál, lesüllyedés és elkorhadás után feltétlenül 20-30- 40 cm átmérőjű, sötét betöltésű lyukakat hagynak maguk után. Az, hogy e- zek a lyukak pontosan négyzet, téglalap, ovális vagy akár szabálytalan alakúak, gyakorlatilag teljesen mindegy, hiszen alakjuk a lábak meg nem fogható eredeti alakján kívül döntően a talaj minőségétől és mikrobiológiájától függ. A lyukak 13-25 cm-es mélységéből a keretsáv mélységét kivonva kapott adat megfelel az ácsolt ládák átlagos lábmagasságának. A keretsávok kialakulására (azaz az oldaldeszka benyomódására) ugyanis csak akkor van lehetőség, ha a lábak már teljesen benyomódtak a sírfenék földjébe. Ez egyben magyarázatot ad arra, miért a homokos talaj őrzi meg legjobban a lyukas- (vagy árkos)-külső illetve létrás keretrendszert: a mázsásnál is súlyosabb koporsó a rádobott 2-3 négyzetméter földdel együtt megsüllyed, s a láda lábai a laza talajba nyomódnak. A lábak megléte részben azzal magyarázható, hogy a mindennapi életben bútorként használt ácsolt ládát egyben koporsóként is alkalmazhatták, vagy azok mintájára készítették a koporsóládákat is./42/ A lábaknak ezenkívül a temetéskor nem elhanyagolható gyakorlati funkciója is volt: a sírba történő leengedés után a kötelet könnyűszerrel ki lehetett húzni a koporsó alól. /43/ így nem volt szükség a sírsarkoknak a lábak helyzetének megfelelő, túlzottan bonyolult és tulajdonképpen indokolatlan lemélyítésére /44/, melynek megléte esetén a kötél kihúzására megintcsak nem lett volna lehetőség. Ezen túlmenően a koporsólábak kevésbé stabilan állnának a lyukakban, mint az egyenes aljú sírfenéken. A rádobott föld súlyától az önmagában is meglehetősen súlyos koporsó azután egyre mélyebbre süly- lyedt, s ennek nyomát őrzik meg a sírfenék alá nyúló lyukak. Ha a koporsónak nem négy, hanem a rövidebb oldalak meghosszabbításában összesen két lába volt (hasonlót Tomka Péter is rekonstruált) /45/, nyomai a sírfenéken 1-1 árok formájában maradhatnak meg. A kötött talajban ez a lesüllyedés kisebb mérvű, s valószínű, hogy a koporsólábak olykor el is törtek. Ezzel magyarázható, hogy néha a koponya vagy a lábcsontok a váz szintjénél lejjebb fekszenek. Mivel a tápi kavicsos-nedves föld ugyancsak gátolta a koporsólábak lesüllyedését, nem is figyelhetett meg Tomka olyan határozott elszíneződéseket a sírfenéken, amilyeneket a jóval kedvezőbb talajú csólyosi temetőben dokumentálni tudtunk. A sírfenék két keskenyebb végének tényleges lemélyítésére csakis abban az esetben lehet valóban szükség, ha a koporsónak nem volt lába (vá- lyuláda) /46/, mivel a leengedő kötél kihúzását csak így biztosíthatták. Csólyoson négy esetben feltételezhetjük, hogy a koporsó kerek aljú és láb nélküli volt. /47/ Ezeket a sírokat azonban mélyre, nedves vagy a- gyagos földbe ásták. A sírfenéken jelentkező bizonytalan körvonalú, halvány foltok értelmezésére így nem vállalkozhattunk, pedig bizonyára van különbség a mesterséges beásás, valamint a koporsóláb elkorhadása során keletkezett folt között. Saját ásatásain tett megfigyelései nyomán H.Tóth Elvira a halottak ágyon való eltemetésére sorakoztat fel érveket, /48/ más hasonló rekonstrukciókra is hivatkozva./49/ Megfontolandó azonban, hogy a szépen felöltöztetett és felékszerezett halottra és a mellé tett ételre és italra így lényegében közvetlenül rádobták volna a földet, hiszen bármiféle, lepellel vagy állatbőrrel való letakarás végeredményben nem nyújthatott kellő védelmet a halott számára. Az ágy, kerevet vagy saroglya ugyan
