Sztrinkó István (szerk.): Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében, 1986 (Kecskemét, 1987)
Wicker Erika: Koporsók a csólyospálosi avarkori temetőben
63 egyben a "Szent Mihály lova" funkcióját is betöltheti, de bőséges adatokkal szolgál a néprajz arra is, hogy a koporsót vivőfákkal szállították a sírhoz. /50/ Az ugyancsak H.Tóth Elvira által rekonstruált rátett fedős halotti ágy /51/ lényegében a zárt koporsóhoz áll közel, s egyáltalán nem zárható ki a megfigyelések ilyenfajta értelmezése. A rekonstrukció ugyanis lényegében azon alapult, hogy csak a váz fölötti sírföldben találtak az ásatók vas koporsópántokat, a váz szintjén viszont nem: az alsó rész és a fedőláda összeillesztése azonban más módon (csapolással, ácsolással, faszegekkel) is megoldható. Hiszen nagyon sok koporsós sírban egyáltalán nincs vaskapocs vagy -szeg, s a tápi temető koporsókapcsai is általában a láda felső részéhez tartoztak. A csólyosi sírokban talált kis számú (síronként 1-3 db) koporsókapocs egyébként sem lenne elegendő a koporsódeszkák összefogására. A kapcsoknak és pántoknak részben díszítő funkciót kell tulajdonítanunk, részben pedig az egykor nyitható láda végleges lezárásával kell kapcsolatba hoznunk őket. Ez elégséges magyarázat lehet arra, miért vannak a kapcsok és pántok általában a koporsó felső részén. Rátett fedőládás ágy esetén igen nehéz lehetett az egymáshoz nem rögzített ágyat, halottat és a ládafedőt együtt a sírba leengedni. Olykor a súlyos koporsó leeresztése is gondot okozott. Több esetben figyeltük meg, hogy a koporsót nem egyszerre és fokozatosan engedte a köteleket tartó, valószínűleg négy személy, így a halott elcsúszott a ládában. /52/ Ágyon való eltemetés vagy akár kideszkázott sír esetében ezeket az elmozdulásokat azonnal korrigálni lehetett volna. Ez egyben elvezet ahhoz a megfigyeléshez, hogy bizonyos csontelmozdulások ugyancsak a koporsó meglétével hozhatók összefüggésbe. /53/ Ha ugyanis a halottra közvetlenül rádobták volna a földet, az meglehetősen szilárdan tartaná a holttestet illetve később a vázcsontokat, s elképzelhetetlen lenne, hogy a koponya jobbra vagy balra, előre vagy hátra dőljön. A sírok igen nagy százalékában tudtunk ugyanis olyan csont- vagy leletelmozdulást /54/ megfigyelni, amely csakis az üreges belsejű koporsó meglétével magyarázható. Kérdés persze, hogy miért marad meg jól láthatóan a fanyom egyes területeken, máshol pedig egyáltalán nem. A talajféleségek mellett a fafajták különbözősége is feltétlenül szerepet játszik ebben. A honfoglalást megelőző időkben a Dunántúl dombjait gyertyánosok jellemezték, tölggyel-cserrel vegyesen. Az Alföldet egyrészt óriási tölgyerdők, másrészt az árterek vízkedvelő füzes-nyáras-rekettyés társulásai és a futóhomok nem számottevő fás szárú növényei népesítették be. /55/ Ilyenformán esetleg nemcsak ácsolt, hanem pl. vesszőből font koporsóládával /56/ is számolhatunk. Ennek egy távoli párhuzama az a ládaféle, melyet a mongolok lécvázra feszített nemezből készítettek. /57/ Egy lécvázas szerkezet magyarázná ugyanis azokat a létrás keretnyomokat, melyek oly sok homokba ásott sír fenekén megfigyelhetők. A külső keret mindenképpen a koporsó lesüllyedt oldaldeszkáinak lenyomataként értelmezhető, a keresztirányú keskeny földsávok pedig lécvázas aljú koporsóra vagy ácsolt ládára /58/ utalnak. Az is lehetséges, hogy egyszerűen csak a sírna aljú ácsolt láda keresztirányú megerő-
