Bereznai Zsuzsanna: Népi táplálkozási szokások Ozsdolán - Libelli Transsilvanici 6. (Kecskemét, 2010)
Bevezetés
BEVEZETÉS Ozsdola és a környékbeli települések lakói gyakran tréfálkoztak egymás rovására a másik falu népének jellegzetes táplálkozási szokásaikról szólva. Hilib népét az ozsdolaiak csipkebingolyósoknak, peccseseknek csúfolták azért, mert az erdőn csipkebogyót, azaz hecsedlit gyűjtögettek, abból lekvárt főztek, és eladták a környékbelieknek. Ma is lehet nyers lekvárnak való főzőlét vagy lekvárt vásárolni a hilibiektől. Kézdimartonos népét csomborosoknak csúfolták, mivel vad csombort gyűjtögettek, és termelték is kertjeikben, ők látták el a környéket ezzel a mindennapos, gyakorta használt fűszernövénnyel. A bereckiekre azt mondták, hogy perecesek, sósperecesek - e kedvelt csemegéről volt nevezetes a falu, melyet a piacokon, vásárokban árultak. Az ozsdolaiak ezt mondogatták: Megyünk sós perecért Bereckbe! Az ozsdolaiak voltak a cseresnyések, mivel a faluban sok és sokféle cseresznyét termeltek: a hólyagos cseresnyét, a keserű cseresnyét, a Szent János-cseresnyét, a brossai cseres- nyét, melyet árusítottak is, és pálinkát is főztek belőle. Ozsdola fő gasztronómiai nevezetessége a szilvapálinka. Ozsdola népe az egykori regáti románok étkezését a gyakori puliszkafogyasztás miatt egyhangúnak, igénytelennek tartotta: A regátiak lusták voltak... Megfőztek egy nagy üst puliszkát, egy maroknyi szárazbabot — hagymát, fokhagymát sokat bele, sót —, ebbe mártogatták a puliszkát. A puliszkát keményre főzték, egy deszkára kiborították, és cérnával vágták fel. Ha az ozsdolai gazdasszony átment a szomszédba, és ott látta, hogy a háznál mit föznek: leggyakrabban pityókát vagy fuszulykát - ezt a tréfás rigmust mondogatta: Kelj fel pityóka, feküdj le fuszulyka! Örökké pityóka, fuszulyka, soha sincs egy kis laska, galuska! Az egykori Háromszék vármegyében széles körben ismeretes volt a következő csúfoló rigmus a szegények mindennapi ételeiről szólva:1 Reggel, délbe fuszulyka, Mégis megyen a munka, Estére káposztalé, S halad a nap lefelé. Az anyák és a nagymamák a sütés-főzést igen korán megtanították a kisleányoknak: öt-hat éves korukban már segédkeztek a konyhán, a konyhakertben és a baromfi ellátásában, s a kenyérsütést 14-15 éves korukban már szinte mindenki elsajátította. Az esztenán a juhnyáj körül kíváncsiskodó legénykék pedig a bács és a pakulár munkájával, a fejéssel és a tej feldolgozásával ismerkedhettek meg. A XX. század közepéig az volt a közvélekedés a faluban, hogy addig nem mehetett férjhez egy lány, vagy addig nem válhatott jó gazdasszonnyá, amíg nem szol1 BALÁZS Márton 1942. 135. 7
