Bárth János (szerk.): Tükörképek a Sugovicán - A kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei 8. (Kecskemét, 1997)
Beszédes Valéria: A szabadkai Szentkút – Bunarić – interetnikus vonatkozásai
BESZÉDES VALÉRIA A SZABADKAI SZENTKÚT - BUNARIC- INTERETNIKUS VONATKOZÁSAI A bácskai katolikusok körében napjainkban is nagy hagyománya van a különféle kegyhelyek látogatásának. A zarándokutak fontosak voltak a szabadkaiak vallási életében. Egyik bunyevác adatközlőm szerint a régiek úgy tartották: arra kell törekedniük, hogy életük folyamán legalább egyszer elmenjenek a gyűdi Máriához. Ezek a zarándoklatok annyira népszerűek voltak a városban, hogy a múlt század hatvanas éveiben a Jakobcsics család még alapítványt is létrehozott a búcsúsok megsegítésére. Tanyájukon, Tavankúton külön fészert építettek pihenőhelyül, haláluk után pedig tíz lánc földet hagytak végrendeletükben az alapítványra, hogy annak a jövedelméből a tanyájukra betérő búcsúsokat illő módon megvendégeljék. A búcsújáró helyek úticélja a különböző korszakokban változó volt ezen a vidéken. A XVIII.században közkedvelt volt a bácsi kegykép. A csodatevő Mária-kép kultusza II. József tiltó rendeletéinek a következtében háttérbe szorult. A múlt században a szabadkai bunyevacok Gyűd mellett Hajósra, a magyarok pedig a szegedi alsóvárosi búcsúba jártak. Az utóbbi tiszteletére még énekeskönyvet is kiadtak a helyi nyomdában. Ha távolabbi kegyhelyre indultak búcsúba, akkor a gyülekező korábban a székes- egyház előtt volt. Indulás előtt misét hallgattak, majd megáldotta őket a székesegyház plébánosa. Amikor hazatértek, akkor is a templomhoz érkeztek a gyalogos zarándokok. Az első világháborút követő impériumváltozás következtében az egykori kegyhelyek elérhetetlenek lettek az itteni népek számára. Ekkor válnak jelentőssé a helyi, addig lokálisnak számító szentkutak: Doroszló és Tekija. Tömegesen látogatják őket, de ebben az időben fedezik fel a szlavóniai Aljmást is. A hetvenes években, amikor Jugoszláviából könnyen lehetett utazni, a plébánosok külföldi zarándokutakat szerveznek, ismét elmennek Gyűdre, de a nevezetes európai búcsújárók lesznek népszerűek: megfordultak a bácskaiak Luerdes-baa, Rómában, Lorettóban, Máriacellben, Chenhostowában, Csíksomlyón. Természetesen tömegesen látogatják a jugoszlávia kegyhelyeket, Mária-Bisztricét, s a polgárháború kitöréséig többen megfordultak a legfiatalabb kegyhelyen, Me|ugorjéban is. Ahogy illik, az útóbbinak is megszerkesztették az énekeskönyvét. A vallásos turizmus nem szorította háttérbe a helyi szentkutak látogatását: a doroszlói, tekiai és a szabadkai központi búcsún sok ezren szoktak jelen lenni. Az itteni katolikus lakosság azonban úgy véli, hogy Doroszlóra inkább a magyarok, a sándori Bunarichoz viszont főleg a bunyevácok járnak. A SÁNDORI SZENTKÚT KIALAKULÁSA Nincsenek pontos adataink arról, hogy mióta járnak a szabadkaiak a Palics délkelti partján meghúzódó kegyhelyhez. Iványi István helynévtára és a Borovszky-féle vármegye-monográfia sem említi. Pedig 1885-ben már megemlékezik róla a helyi sajtó, 189161
