Levéltári Szemle, 65. (2015)
Levéltári Szemle, 65. (2015) 3. szám - Forrás és érték - Kemény János: Bernhart Sándor bajai polgármester 1941. évi jelentése Bonczos Miklós államtitkárnak a Rasztina székely (csángó) településen tapasztaltakról
Kemény János Helyettese Nagy Valér rendőrtanácsos lett, akit 1941. június 24-én nevezett ki a minisztertanács. Nagy Valér 1940 októbere óta vett részt az áttelepítés előkészítésében. A kormánybiztosi kirendeltség Újvidéken működött, amelynek szegedi részlegét bízták meg a vasúti szállítás feladataival. Az érkező székely családokat a már kiürített dobrovoljác* 12 házakban szállásolták el, amelyeket a katonaság az érkezésükig jórészt rendbe hozott. A gazdálkodás beindulásáig a telepesek élelmezéséről és ellátásáról a kormánybiztosság gondoskodott. A telepítés költségeit a magyar kormány négy forrásból finanszírozta. Elsősorban a jugoszláv telepesek ingatlan és ingó vagyonát vették igénybe, emellett felhasználták az „Érdé- lyérf’ segélyezési akcióban és a Belügyminisztérium „közjótékonysági és emberbaráti intézmények” elnevezésű rovatán összegyűlt összegeket, továbbá a délszláv lakosságtól elvett és ideiglenesen bérbe adott földek bérleti hasznát.13 Az öt bukovinai székely község Józseffalva, Istensegíts, Hadikfalva, Andrásfalva és Fogadjisten lakóit 14 községben, illetve ún. szálláson (tanya) helyezték el. Tanulmányunk szempontjából a hadikfalviak az érdekesek, akik közül Stepanovicevora (211 család, 768 fő), Tankosiéevora (40 család, 166 fő), Veternikre (40 család, 232 fő), Vojvoda-Misic-re (11 család, 42 fő), a Temerinhez14 tartozó Staro Durdevora (148 család, 590 fő) és Sirigre (114 család, 493 fő) telepítettek.15 Az első szerelvény 1941. május csoportosulás alapítója (1949), az argentínai Erdélyi Bizottság elnöke (1965—1970), a Sáo Pauló-i magyar református egyház főgondnoka. Az ausztráliai Független Magyarország munkatársa. A Magyar Kálón Szövetség tagja. 12 Dobrovoljácok: Szerb önkéntesek, akik az első világháború idején részben az osztrák-magyar haderő katonaszökevényeiből, illetve orosz fogságba esett, majd a szerb hadseregbe szervezett egykori k. u. k. hadsereg katonáiból, részben a központi hatalmak ellen harcoló szerb egységekből, illetve az antant fegyverekkel harcoló, O-Szerbiából, Macedóniából, Koszovóból, Dalmáciából érkező délszlávokból kerültek ki. Egy részüket komitácsinzk is nevezték, ami eredetileg az Osztrák-Magyar Monarchia csapatai ellen harcoló szerb, horvát vagy bosnyák felkelők elnevezése volt. Oroszországban 1916-ban alakult meg az első, 1917- ben pedig a második szerb önkéntes hadosztály. Az orosz forradalom kitörése után a szaloniki fronton harcolt a két hadosztály a szerb hadsereg kötelékében. Bulgária fegyverletételre kényszerítése (1918. szeptember 29.) után, 1918 novemberében a demarkációs vonalig megszállták Dél-Magyarországot. Az 1919. februári délszláv földreform (lényegében a nagybirtokok kisajátítása 500 kát. holdig) során 206 440 délszláv földigénvlőt, döntő részben dobrovoljácokat és családjukat juttattak földhöz (formailag használatra, valójában véglegesen). A dobrovoljácok számára 62 zárt telepet alakítottak ki a magyar községek pusztáin vagyr volt magyar településeken. A volt birtokosokat kötelezték a tőlük elrekvirált földek megművelésére a „bérlőid’ számára, - akik nem értettek a földműveléshez, pénzük és eszközeik sem voltak ehhez —, továbbá arra, hogy a telepeseket elhelyezzék és eltartsák. Gyakori volt, hogy' a dobrovoljácok eladták vagy bérbe adták földjeiket, és visszatértek oda, ahonnan jöttek. A Délvidék visszafoglalása (1941) után, a magyar kormány 1941. április 28-ai rendelete alapján az 1918. október 31. óta bevándorolt dobrovoljácokat — szerb adatok szerint összesen 24 921 főt — a magyar kormányzat Szerbiába telepített át, mintegy 13 000 főt internáltak, helyükbe pedig boszniai magyarokat és bukovinai székelyeket, illetve csángókat telepítettek. A helyben maradt dobrovoljácok a kommunista partizánosztagokhoz csatlakoztak, részt vettek az 1943-ban leleplezett csetnik összeesküvésben, majd 1944 szeptemberében, a kiürítés után a Délvidék szinte korlátlan urai lettek. Tito jóváhagyásával 1944. október—november folyamán kb. 60 000 magyar férfit öltek meg. 13 Sajti, 1987. 65-66. o.; Sajti, 2004. 211. 14 Temerin (Theresienring; Temerin Bács-Bodrog vm. Újvidéki járás, ma: Temerin, SRB). 15 Sajti, 1984. 47.; Sajti, 1987. 66.; Sajti, 2004. 212. 36
