Levéltári Szemle, 43. (1993)
Levéltári Szemle, 43. (1993) 2. szám - Gerhardt Éva: Adalékok a magyar hadifogoly kérdés alakulásáról a II. világháború után: a Debreceni Hadifogoly Átvevő Bizottság / 18–34. o.
indítását segítette elő többek között a különböző építő zászlóaljak felállításával, a földek aknátianításával, és a hadigondozás megszervezésével és koordinálásával. Először a 6. debreceni, majd az 5. szegedi, a 7. miskolci, az 1. budapesti, a 4. pécsi, a teljes felszabadulás után pedig a 2. székesfehérvári és a 3. szombathelyi honvéd kerületi parancsnokságok alakultak meg. Ennek megfelelően, mivel az első hadifogoly-szállítmányok a Szovjetunióból, illetve az általa felszabadított területékről érkeztek, a Honvédelmi Minisztérium az 1945. eln. 2231. sz. leiratában intézkedett a hadifoglyok irányításának ügyében, úgynevezett vasúti belépő állomásokat hoztak létre Aradnál, Lökösházán, Sátoraljaújhelyen és Záhonynál, melyek a kerületi parancsnokságok területén működő állomásokra továbbították a hazaérkezőket. Így például a Záhonynál belépőket zömmel Debrecenbe, a többi hadifoglyot Nyíregyházára, Berettyóújfalura, Nyírbátorba küldték, és még Karcag területén helyezték el. Az Aradnál belépőket nagyrészt Szegedre irányították, a többit pedig Békéscsabára, Gyulára, Orosházára, Bajára, Kecskemétre vitték. E hadifogolytáborok, illetve átvevő állomások mellé a Honvédelmi Minisztérium felállította a Vöröskeresztes üdítő és étkeztető állomásokat is a hadifoglyok ellátása, gondozása, fertőtlenítése érdekében. A Honvédelmi Minisztériumban létrehozott hadigondozási csoportot és a hadigondozási és segélyezési ügykört, melyet még a régi Honvédelmi Minisztérium országos hadigondozási szervezettel intézett, az Ideiglenes Nemzeti Kormány 1945. március 13-án kelt 335/1945. ME. rendelettel 1945. február 1-jei hatállyal a Honvédelmi Minisztériumtól a Népjóléti Minisztérium hatáskörébe sorolta át. Ekkor hozták létre a Népjóléti Minisztériumon belül a Hadigondozási Főosztályt, mely mellett még az Elnöki Főosztály és a Szociálpolitikai Főosztály is foglalkozott ezzel az ügykörrel. — De elmondható, hogy 1945 és 1950 között a minisztériumok és a különböző társadalmi szervek szinte mindegyike tevékenyen kivette a részét a hadifogolykérdés megoldásában és a hadigondozásban, hiszen a háború okozta vérveszteségek az elcsatolt területeken kisebbségben maradt magyarság sorsa és a lakosságcsere sokkhatásai közepette sínylődő lakosság számára a legnagyobb megrázkódtatást a hadifogságba elhurcoltak viszszaszerzéséért folytatott küzdelem jelentette. A hadigondozási ügykör átadásával több irat is foglalkozik, mindezekből kitűnik, hogy a hadifogoly-gondozó szolgálatban továbbra is szorosan együttműködik a Honvédelmi Minisztérium és a Népjóléti Minisztérium, később ebbe a munkába kapcsolódik be a Belügyminisztérium is. Ugyanis intézkedés történik arra vonatkozóan, hogy a keletről jött hadifoglyokat már hagyományosan a magyar honvédség szervei fogadják továbbra is, míg a nyugatról jötteket a Belügyminisztérium szervei veszik át a belépő állomásokon és a szűrőtáborokban, amelyek többek között a következők: Hegyeshalom, Szob, Sopron, Sopronágfalva, Szentgotthárd, Kaposvár, Székesfehérvár, Zalaegerszeg és Győr. Továbbá intézkedés történik arra vonatkozólag is, hogy a volt honvédség hivatásos állományába tartozó kitelepült vagy nyugatra elvonult honvédeket hazaérkezésük után a komáromi szűrőtáborba kell irányítani. 1945-től a hadifoglyok, deportáltak és a felszabadító hadműveletek elől nyugatra menekültek hazaszállításával a Hazahozatali Kormánybiztosság foglalkozott, amely mellé 1945-ben a népjóléti miniszter miniszteri biztost rendelt ki a hazatértek egészségügyi ellátásának irányítása érdekében. Az 1945. december 17-én kelt 48519. sz. rendelet alapján az 1945. eln. 49216. sz. irat kimondja, hogy a honvédség által felállított hadifogoly-gondozó szolgálat 1946. január 5-től kezdődően a nyugati országrész területén a Hazahozatali Kormánybiztosság irányítása alá tartozik, melyet a rendőrség és a Magyar Vöröskereszt útján lát el. Továbbá az ország többi helységében működő vöröskeresztes hadifogoly-gon20