Levéltári Szemle, 43. (1993)

Levéltári Szemle, 43. (1993) 2. szám - Gerhardt Éva: Adalékok a magyar hadifogoly kérdés alakulásáról a II. világháború után: a Debreceni Hadifogoly Átvevő Bizottság / 18–34. o.

dozó szolgálati állomásokat is a Magyar Vöröskereszt veszi át. Ekkor adta át a Magyar Vöröskereszt kérésére a honvédség azokat az állomásokat, melyek még a felügyelete alá tartoznak, és azokat a személyeket, akik a hadifogolygondozás területén teljesítettek szolgálatot. Természetesen azonban a Magyar Vöröskereszt kezelésébe került hadifogoly-fogadó és -étkeztető állomásokon az átvonuló szállások élelmezését továbbra is (a Honvédelmi Minisztérium 1946. január 22-én kelt 401516/eln. sz. rendelete értelmében) a területileg illetékes honvéd kerületi parancsnokságok látták el.

2 Az 1945 és az 1946 eleji jelentések egy része a magyar hadifoglyok rendkívül rossz egészségi állapotát, általános legyengült voltát, elrongyolódott, hiányos ruházatát emeli ki. A hazaérkező hadifogoly-szállítmányok között sok volt a betegszállítmány is, így például a 71. kiegészítő parancsnokság jelentése szerint: 1945. március és április között hozzájuk 522 beteget hoztak, a halottak száma 13 fő volt. Elhelyezésükről és ellátásukról a városi hatóságok és a Vöröskereszt gondoskodott. A kórházak betelte után a helybeli elemi iskolát és a csendőr laktanyát alakították át kórházzá.

3 Egy másik jelentésben az 516 fős hadifogoly betegszállítmány megérkezésekor megállapították, hogy a betegek nagy része tífuszjárványban szenved, a katonák 40%-a igen leromlott állapotban van. S ehhez tegyük hozzá azt is, hogy az 1945 elején átadott hadifogoly katonák azzal a céllal kerültek átadásra, hogy felgyógyulásuk után visszakerüljenek az új magyar honvédség soraiba, azonban a minisztérium jelentős részüket felgyógyulásuk után szabadságolta és leszerelte. A Románián és Erdélyen át hazatérő magyar hadifoglyok helyzetéről, megpróbáltatásaikról 1945—1946 fordulóján több jelentés is igen riasztó képet fest, melyet csupán az erdélyi magyarság összefogása és erőfeszítései mérsékelték. 1945. december 20-án Varga György konzul ezt írta a jelentésében: „A romániai magyargyűlölet a magyar hadifoglyokkal szemben a legkirívóbban nyilvánul meg. Ügy a hatóságok, mint a magánszemélyek legnagyobb fokú rosszakaratról tesznek tanúságot a hazatérő hadifoglyainkkal szemben."

4 — Ezt különösen a betegekkel való bánásmód példázza, ugyanis a román egészségügyi hatóságok megtagadták a visszatérő hadifoglyok kórházakban vagy klinikákon való elhelyezését, az orvosok pedig a betegek ellátását. Megdöbbentő tény az is, hogy az orosz—román határtól Kolozsvárig terjedő úton a hadifoglyok sem gondozásban, sem ellátásban nem részesültek — így a hazatértek vesztesége csak az úton minimum 5—10% volt. Feltétélezhető azonban, hogy ennél sokkal nagyobb a hazatérő hadifoglyok embervesztesége, ugyanis igen nagy volt a román területen betegen lemaradók száma, s náluk az elhalálozottak aránya nem állapítható meg. Gyallay-Pap Domokos bukaresti konzuli attasé jelentésében külön foglalkozik a román hadifogolytáborban lévő magyar hadifoglyokkal, így például a Buzau-i táborban levőkről a következőket írja: „Ruháik rongyosak, illetve hiányosak, nincs cipőjük, kiéhezett állapotúak." így ezen állapotok miatt 1945 végén felkeresi a Romániai Szövetséges Ellenőrző Bizottság hadifogoly osztályát, ahol Leoniev ezredessel tárgyalt, aki kijelentette, hogy „a hadifoglyok hazaszállítása a Vörös Hadsereg feladata a hadifogolytábortól a magyar átvevő állomásig." ígéretet tesz arra, hogy a román területen lemaradó betegek számának csökkentése érdekében a későbbiekben több lesz a zárt 'hadifogoly-szerelvényeknek a száma és tájékoztatja a magyar félt arról is, hogy „ők 15 napi élelemmel indítják útnak a hadifoglyokat, amely sajnos a romániai területen lelassuló szállítás miatt válik kevéssé".

5 Még 1945 végén a magyar konzulátussal dr. Steiger, a Nemzetközi Vöröskereszt romániai delegátusának vezetője közölte, hogy a genfi központ távirati