Levéltári Közlemények, 75. (2004)
Levéltári Közlemények, 75. (2004) 2. - FORRÁSKÖZLÉSEK - Szabó Csaba: Dokumentumok a zsidó kivándorlás történetéhez (1948–1953) / 155–232. o.
156 Fo rrásközlések hazát Palesztinában. Közülük került ki több, később híressé vált izraeli politikus (pl. Izrael első miniszterelnökei Ben Gurion 2 és Eskol 3 ). A britek az első világháború idején ismét a zsidók támogatójaként léptek fel. 1917. november 2-án a brit kormány biztosította a cionistákat, hogy angol támogatással megvalósítható lesz a zsidók hazája Palesztinában oly módon, hogy a Jordánon inneni, illetve túli területeket megkaphatják (Balfour-nyilatkozat). Később Transzjordániát mégis egy angolbarát arab dinasztiának engedték át (a mai Jordánia). A törökök világháborúban elszenvedett veresége után a britek lettek Palesztina birtokosai, és a brit külügyminisztérium felügyelete alatt valóban megindult a legális zsidó bevándorlás. A harmadik alija (1917)-1919-1923 között zajlott. A szovjet-orosz polgárháború, a bolsevizmus elől tömegével menekültek zsidók Palesztinába. A negyedik alija (1924— 1932) bázisát a lengyelországi zsidók, illetve az új gazdaságpolitika (NEP) miatt a Szovjetunióból kivándorolt zsidók adták. Időközben a helyi arabokkal is egyre feszültebbé vált a viszony. Kezdetben a cionista szervezetek földet vásároltak az araboktól és új falvakat, városokat alapítottak a bevándorló zsidó telepesek számára. A területek növelése azonban később egyre erőszakosabb módon zajlott. Az arabok a húszas években már egyáltalán nem nézték jó szemmel a zsidó telepeseket, és elutasították az angol mandátumot Palesztina felett. 1920 decemberében a harmadik Palesztin Nemzeti Kongresszus Haifában egy, az őshonosokból álló kormányt követelt Palesztinában. Ezzel párhuzamosan a zsidók is létrehozták önálló szervezeteiket, például a szakszervezetet, a Histadrutot, vagy a palesztinai zsidók titkos önvédelmi haderejét, a Haganaht és a Nemzeti Tanácsot, a Va'aclLeumii. Az ötödik bevándorlási hullám 1932 és 1938 között zajlott a német nemzetiszocializmus térhódítása miatt. Ezekben az években további 250 000 zsidó telepedett le hivatalosan Palesztinában, amelynek zsidó lakossága 300 000-ről 600 000-re nőtt. Az angolok ellenőrzésük alatt tartották az aliját, mindent elkövettek, hogy a bevándorlás ne haladja meg az általuk megszabott — és az arabokkal egyeztetett — mértéket. Csakhogy a hivatalos alija mellett az 1937-ben alapított Moszad (intézmény a hírszerzésre és különleges feladatokra) irányításával folyt az illegális bevándorlás is (Alija Bet — kettes számú alija), aminek következtében további 40 000 zsidó vándorolt be Palesztinába. 1936 és 1939 között az arab ellenállás az alijákkal és a brit igazgatással szemben elérte csúcspontját. Huszadik századi történelme során első alkalommal került sor véres eseményekre Palesztinában. A második világháború idején az ellentéteket elnyomták, a zsidók az angol hadseregben gyakran együtt harcoltak arabokkal is. A világháború után a gyarmati birodalom felbomlása, akárcsak a brit mandátumok helyzetének rendezése elkerülhetetlenné vált. Ismét felszínre törtek az eddig elfojtott indulatok. Ezekkel szem2 Dávid Ben Gurion (1886-1973) lengyel cionista, 1906-ban érkezett Palesztinába. 1920-ban megalapította a Histadrut szakszervezeti szövetséget. 1930-ban jelentős szerepet játszott az Izraeli Munkáspárt (Mapai) létrehozásában, amelynek 1935 és 1965 között elnöke volt. 1948-tól 1953-ig Izrael állam első miniszterelnöke és hadügyminisztere (1955 és 1963 között ismét). 1970-ig tagja volt a Icnesszetnek, az izraeli parlamentnek. A sivatagok betelepítésével és az egyesített nyilvános oktatási rendszer létrehozásával sikeresen oldotta meg a háború utáni nagyszámú zsidó bevándorló asszimilálását. 1956-ban irányítása alatt Izrael is részt vett Anglia és Franciaország Egyiptom elleni háborújában. 3 Levi Eskol (1895-1969) Ukrajnában született cionista. 1914-ben vándorolt ki Palesztinába. 1951 után különböző minisztériumokat vezetett, 1963 és 1969 között Izrael miniszterelnöke.
