Feiszt György (szerk.): Requiescat in pace. Levéltáros nekrológok 1923-2011 (Székesfehérvár, 2012)

NEKROLÓGOK - Rexa Dezső (1872-1964) - Román János (1921-1986)

Rexa Dezső (1872-1964)

1964. november 19-én közel 93 éves korában hunyt el Rexa Dezső, Pest vármegye egykori főlevéltárnoka.

Budapesten született 1872. február 28-án. Közszolgálatát 1902-ben kezdte meg mint Árva vármegye levéltárnoka és könyvtárnoka. Életpályájának következő állomása Székesfehérvár: itt 1910 szeptemberétől Fejér megye főlevéltárnokaként működött. Végül 1919. november 1-től 1937. szeptember 30-ig Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye főlevéltárnoka. Az ő nevéhez fűződik az 1920-as évek végén lefolytatott nagy levéltárrendezés, amelyről annakidején a szakirodalom is megemlékezett. Rexa Dezső irodalmi működését költőként kezdte, később a történeti ismeretterjesztés jó tollú írójává vált. Bár érdeklődési köre többnyire csak a múlt érdekesebb eseményei felé irányult; nem a levéltáros vagy a történész, hanem inkább a szépíró szemével nézte a múltat. A kuriózumok, a nemzeti színjátszás kezdetei és a műit századbeli Pest ragadták meg képzeletét. A múltat propagálta a jelenben, a múlt század romantikus hangulatát kívánta számunkra élővé és utólag széppé varázsolni. Nagy műértéssel, jó ízléssel válogatta a régi metszeteket, anekdotákat, történeti kuriózumokat és ily módon kívánta a szélesebb közönség érdeklődését és szeretetét az elmúlt századok iránt felkelteni. Közel egy évszázadot élt át, három egymást követő nemzedék összekötő kapcsa volt. Kedves, szeretetreméltó egyéniségének emlékét szeretettel megőrizzük.

Lakatos Ernő LK, 1965.1. sz. 191. p.

Román János (1921-1986)

A Hernád-mente egyik csendes falujában, a zempléni Gesztelyben született 1921. március 7-én. Kocsár István igazgató-tanító keze alatt itt végezte elemi iskoláit. Apját mint vasutast - innen Sárospatakra helyezték, s a tehetséges fiú az ősi pataki kollégiumban folytatta tanulmányait. A kollégium elvégzése után 1939 és 1943 között a református teológiai hallgatója lett. 1944-ben a kollégium szeniora, alkönyvtáros a főiskola nagyhírű könyvtárában. Rövid ideig lelkészkedett, majd 1947-től az adattárba került. Ott az Újszászy Kálmán professzor tanítványai által gyűjtött néprajzi, helytörténeti, szociográfiai anyagot rendezte. 1950. szeptember 1-től segédlevéltárosként az egyházkerületi levéltárban alkalmazták, majd 1952. október 1-én levéltárosnak nevezték ki. A gyűjtemény történetében ő volt az első főállású alkalmazott. A nagy elődök nyomdokain eleinte bátortalanul indult meg, de az Országos Levéltár szaktanfolyamai és állandó önképzés hatására egyre biztosabb kézzel és egyre határozottabban vette kézbe a levéltár irányítását. Tevékenysége többirányú volt. Mindenekelőtt rendkívül nagy jelentőségű az a tény, hogy veszélyeztetett és különösen nagy értékű iratanyagokat gyűjtött össze és szállított be a pataki levéltárba az egyházmegye területéről. Nemcsak egyházi, hanem több családi levéltári anyag is neki köszönheti megmaradását. A levéltári rendezési elvek alapján megkezdte és szívósan végezte a begyűlt anyag és a felhalmozódott régi rendezetlen iratanyag rendezését. Rá hárult a kutatószolgálat ellátása is. Ellenőrző útjai során igyekezett a lelkészeket meggyőzni a történeti értékű iratok megőrzésének fontosságáról.

Levéltári tevékenysége során - részben a pataki múzeumigazgató jóbarát, Dankó Imre ösztönzésére - fordult figyelme az ismeretterjesztés, a szakirodalmi publikálás felé. Rövid ismertetést írt levéltáráról a Levéltári Híradóban (1956); kis kötetet a Műemlékeink sorozat-298