Lapok Pápa Történetéből, 2001
2001 / 1. szám - Adatok a két világháború közti pápai huszárok életéből
„Az ellátást igen gavallérosnak mondhatjuk. Nemcsak a mi élelmezésünk volt kifogástalan, de a lovaké is. Ruházattal kitűnően elláttak bennünket. Amikor a melegebb idők beálltak, akkor a posztóruhát felváltotta a zsávoly, mely a hőségben is jó viseletnek bizonyult. Többnyire csizmában gyakorlatoztunk, a bakancsot a gyalogsági kiképzések alkalmával vettük fel. Egyébként a 3. számú honvéd huszárezrednél Sopronban is, Pápán is voltak csizmadiák, cipészek, szabók, sőt a lószerszámok javítására szíjgyártók. Munkácson Farkas Bertalan űrhajós édesapja nálunk volt újonc. Ő később szíjgyártóként dolgozott az alakulatnál. A megkopott ruhadarabokat azonnal kicserélték, ha valaki azokkal jelentkezett. Különösen Sopronban, ahol az ezred-parancsnokság székelt, kényesek voltak arra, hogy a kaszárnyából távozó huszárok külseje, ruházata kifogástalan legyen. Ez Pápán is így lehetett."8 A fegyverzet a század elejétől a magyar huszárságnál nem sokat változott. Erről így vall Bertalan Gyula egykori huszártiszthelyettes: „1930-ban rövidcsövű karabély volt a huszár legfontosabb fegyvere. Ezt a hátán keresztbe fektetve vitte még gyalogmenetben is. A huszároknál hátul a derékszíjon volt egy szíj, azzal csatolták a huszár hátához, nehogy lovaglás vagy ügetés közben a hátát a fegyver feltörje. Aki nem jól csatolta fel. annál ez bizony előfordult. Másik fegyverünk a kard volt, ezt a nyereg mellé kellett felszerelni. Ennek már abban az időben nem volt nagy harcászati jelentősége. A lövészetet meg kellett tanulni, a kardhasználatot is megtanították. Sor került kézigránátdobásra és kispuska lövészetre is."9 A harmincas évek második felében minden századnál rendszeresítettek egy-egy aknavetőt. 1937-ben minden huszárezrednél felállítottak egy-egy 7,5 centiméteres s Lásd 4. Kiss Károly szakaszvezető Lásd 2. Bertalan Gyula tiszthelyettes ágyúkból álló tüzérüteget. Ezeket az ágyúkat rendes körülmények között négy ló is elvontatta, de hat-hat ló nyert beosztást minden ágyúhoz. Később a háború során a négy huszárezred ütegeit kivonták az ezredek kötelékéből, s első lovas honvéd tüzérosztály néven külön alkalmazták.10 A kiképzés később megváltozott, miután rövidesen megnövekedett a szolgálati idő. Ez a legtöbb alakulatnál két év lett. a huszároknál és a repülőknél három év. S ezzel egyre több fiatalnak adott kenyeret, tisztességes megélhetést a hadsereg. Sokan igyekeztek tiszthelyettesként tovább szolgálni. Hogy ez sikerüljön, ahhoz a legtöbbször tiszti pártfogóra és szerencsére is szükség volt. Jó példa erre egy hivatásos katona esete, aki erről így számolt be: „Én öthónapos szolgálat után leszereltem, s visszamentem a szülői házhoz. Ez a válság időszaka volt. Nehéz volt akkor az élet. s én úgy éreztem, többre vagyok hivatott. Mikor a második turnus leszerelt. Rieger századostól kaptam egy levelet, hogy visszajöhetek Pápára továbbszolgálónak. Az öt hónap után mint címzetes őrvezető szereltem le. Visszajöttem, s itt megkaptam a tényleges őrvezetői címet, s az ehhez járó fizetést. 41 pengőt. 1930. december 21-én vonultam be a pápai laktanyába, a karácsonyt már itt is töltöttem. A következő turnus január 20-án vonult be. Az újoncok bevonulása előtti időben nagyon kevesen voltunk a laktanyában, néhány tiszthelyettes, tisztes és öreg huszár. Nekünk kellett gondoskodni a lovakról. Nap mint nap úgy jártattuk őket. mint harci gyakorlaton. Három-négy lovat összefogtunk, s mentünk körbe velük a nyitott lovardában. A lovakat mindennap ki kellett vinni jártatni, csak az maradhatott bent. amelyik beteg volt. Mikor bevonultak az újoncok, én már kiképzőként szerepeltem. 1931-ben elvégeztem a tisztesiskolát, akkor tizedes lettem. Természetesen először csak címzetes, aki 111 Lásd 4. Kiss Károly szakaszvezető 268
