Közérdek, 1905 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1905-10-07 / 40. szám
2 KÖZÉRDEK nemzet szeméről s a porig alázott néptörzs, elkobzott jogáról, szuverén hatalmáról, elalkudott szabadságáról álmodik. Félre, félre tehát azt a leplet, félre vele a hazugságot, a külszint, a tetszetős látszatot. Hadd lássunk egyszer már tisztán szemüveg nélkül. Hadd lássuk az aradi tizenhárom s a nemzet száz meg száz vértanújának j véres testét, a golyókkal átvert szí- | veket, az igaz hazafi ideáljának, a hóhér kötelének messze pirosló veres csikját. Hadd halljuk a hősök utolsó sóhaját, a szomorú zenét, bilincsek csörrenését, börtönök zárának csikorgását, ha ezt akarták, hát hadd feszül- | jön a húr, szoruljon ökölbe a kéz, hadd fojtogassa torkunkat a keserűség, ez ; kell a magyarnak, a békében széthúz, egymást öli-falja, de hogy ha bántják, itt a veszély, összeölelkezik, egy lesz s ilyenkor rettenetes. Igen egyek leszünk mi még, a kiket elválasztott vallás, politikai hit. I Egyek vagyunk már is. Az ölelkezés , megkezdődött. Magyarország ma egy í erős ököl, a mely lesújtani kész. Szent mártírok, ma a ti napotok van. Aradon, érczszobrotoknál, Budapesten, az uj épület helyén s kint a temetőben összetalálkozott az egész Magyarország. Hivők, vértanuk ébredjetek ! Nagy a ti hatalmatok. Vezessétek, vigyétek ; ezt az elárvult nemzetet. Vigyétek a halál — vagy pedig az örök élet felé. A magyar nemzet szabadság nélkül nem élhet! B. Válság If. (Folytatás). Rámutattam arra, hogy bármely gazdasági termelés irányítható tényezők munkáján fordul meg: A gazda eszén és a rendelkezésére álló gépek működésén. Magától értetődik, hogy egy fontos, harmadik tényezőtől, a klímától el kelt tekintenünk. Mert akár a fokföldi — akár tüzfoldi culturát tekintsük, ma is ott áll, a hol évezredek előtt, — abból az egyszerű okból kifolyólag, mert a természeti erőknek irányítása egyszerűen lehetetlen. Más szavakkal még, a gazdasági termelés egyik fontos sikerét abban találjuk : mennyire tudjuk műszaki ismereteinket a földben rejlő energia erőknek kihasználásánál érvényesíteni. Mielőtt e kihaszná ásnak mértékére térnénk, szükséges látnunk azokat az utakat és módozatokat, melyek utján a föld termő erejét kihasználni tudjuk. Valamely darab földön, melyet cultura alá fogok — sok mindenféle dolgot termeszthetek, gabonát, szőlőt, kendert, kukoriczát, répát stb. Szóval egy csomó olyan tényező áll a rendelkezésemre, a melyek utján újabb erőket produkálhatok. Hogy melyikkel, melyiknek a közvetitésével — az a gazda eszén fordul meg. Egyik vagy másik tényező választása után következik — s ez a legfontosabb — az anyagnak olyan alkalmas helyzetbe való hozása, amelyben képessé lesz uj erők produkálására. A pörölyt előbb bizonyos magasságra felemelem — a rugót kifeszitem — a vizet előbb bizonyos temperát urára hevítem, a kőszenet elégetem, a robbanó anyagokra ütést mérek — ha belőlük az erőt kihasználni s újat produkálni akarok. Ilyen alkalmas helyzetbe hozzuk a föl- j det is, amikor szántunk, fogasolunk, boro- nálunk, vagy rigolirozunk. De nemcsak ez a kihasználásnak egye- ] dűli módja, Menjünk tovább ! A vizet, amikor kellő hőfokra hevitet- | tem, gőzt fejleszt. A gőzök expansiv erőket rejtenek magukban, amelyeket alkalmas technikával, járómüvek mozgatására vagy munkagépek hajtására használunk fel. Hasonlókép a földből közvetlen nyert í nyersterményeket, melyek élet vagy ter- mészettani szempontból erőket képviselnek, — más erőkké transformáljuk. A kender rostjaiban rejlő szilárdsági erőket szövő- fonógépek utján egyesitjük, tömöritjük s akkor uj alakulásokat kapunk, a szövet, a zsineg, a kötél formájában. Pá linkafőzés, cognac — pezsgőgyártás, sörgyártás, ezukorgyártás — mind a kihasználásnak egy-egy módja. úgy hozza magával a sors. A városi urak kedvéért történik a vadászat, s a városi urak már előre számolják az esett vadat. Húsz fogoly ... tiz fáczány . . . esetleg négy öt nyúl. Szó volt arról is, hogy őz jár a kuko- riczásban, hátha benn szorult, s éppen a városi urak mellett jön ki. De csitt. A hajtás megkezdődik. Messziről elhozza a szél az ötven hajtógyerek lármáját. A szivek megdobognak, a szemek erősen figyelnek, előre, jobbra balra. Egyelőre nincs semmi különös, csak a kukoricza levél zörög. Az egyik városi úrnak ugyan káprázik a szeme és úgy látja, mintha az őz mozogna; szinte kedve volna oda lőni, de erőt vesz magán, és tovább figyel. A hajtók lármája folytonosan közeledik. Egyszer csak hangzik a durranás, még pedig duplán. — Mi volt az, kérdi az egyik városi úr a másikat. — Nyúl, kiált a másik. — Megvan ? — Alighanem, hangzik a felelet, de nyilván való, hogy a nyúl tovább szaladt. A hajtók lármája közeledik. Jó füllel ki lehet venni, hogy az egyik kukorékol, a másik kakukkol, a harmadik ugat, a negyedik nyávog, az ötödik a hatodikat szidja, a hetedik káromkodik, és igy tovább. A kis süldő riadva szökik fel helyéről, és menekül előre. Leül a kukoricza szélén, de aztán hirtelen visszafut. -A süldő után nemsokára megjelenik a fogolykakas, kétségbeesve totyog és rikolgat, utána totyognak a csibék. Egyszer csak észreveszi, hogy nem futhat tovább. Fölrepül. Bumm, bumm .. . És to vább repül, ha nem is épen vígan, de egészségesen. Most felröppen a falka. Egyik erre, a másik arra. Szól a puska itt is, ott is. A városi urak izgatottan töltenek, és tovább várnak. Megjelenik az első fáczány. Az egyik városi úr rálő és leesik. Nem ugyan az ő sörétjeitől, hanem a barátságos arczú gazdatiszt segített. No de mindegy. A fő az, hogy megvan. — Itt a róka, lőjjön, kiált egy másik barátságos gazdatiszt a városi úr felé, a ki hamarosan fölkapja a puskáját, és a tiz lépésnyi távolságban futó rókát elhibázza kétszer. A róka még négyszer hallja a puskát durranni, aztán eltűnik a cserjében. Érzi, hogy egy szem sörét a bőrében maradt, nem nagyon örül a csípésnek, de ravaszul tovább oson. Eközben a hajtók lármája egészen közeire ért. — No most, no most, gondolja mindenki, s most kezdődik az igazi izgalom. Itt egy nyúl, amott egy csapat fogoly, itt egy fáczán, amott ismét fogoly. Egymást éri a sok durranás. Majd kiderül nemsokára, hogy mi esett. Végre a hajtók a kukoricza szélére érnek. Az utolsó pillanatban, mikor már senki sem vár semmit, a sarkon a barátságos arczú gazdatiszt előtt föllibben egy fáczány- kakas és a puskasor irányában indul. A gazdatiszt kétszer lő, a fáczány repül tovább ; ismét két lövés, a fáczány megy tovább. Megint lövés, újra lövés, összesen már húsz, és a fáczány még mindig repül. No most a vígkedélyü házi gazdához ér, a ki a másik sarkon a Winchester minden töltését el1905. október 7. Mi sem természetesebb már most, hogy a kihasználás mértéke, vagyÍB az a viszony, mely fennáll a rendelkezésünkre álló energia erő és a produkált erők között — egyenes arányban áll a kihasználási módozatok sokféleségével, számával. De mint már említettem ezek a kihasználási módozatok — ezek a mesterséges mnnkafejtések, főleg műszakiak — igazolva látjuk ama feltevésünket, hogy a kihasználás mértéke legelső sorban attól függ, mennyire tudjuk műszaki ismereteinket a gazda-ágban érvényesíteni. Minthogy pedig eme mesterséges munkakifejtések lánczolata adja a mezőgazdasági ipart, mondhatjuk, hogy a mezőgazdasági ipar csak ott teremthető meg, csak ott lehet virágzó, ahol a technikus szereplése a gazdasági életben elsőrendű. A hol a kultúrának története virágzó mezőgazdasági iparral számol be — azoknál a nemzeteknél megállapíthatunk két dolgot: kiváló hatalmas előszeretet a productiv pályákkal szemben, — a gazdasági élet vezetését produkezió pályán működő férfiak kezében. Nálunk a fiatalság legnagyobb része a produkezió pályákat megveti — előszeretettel karolja fel ellenben a jogi, orvosi pályákat. S ez nincs igy hiába! Sok vidéki kis városban 3—4 ügyvéd valósággal tyukpürökből biztosit magának tisztességes exisztencziát, — addig végzett mérnökök jórésze kénytelen külföldi gyári ezégek képviselőinek, ügynökeinek felcsapni. Miért nem elsőrendű ma a gazdasági életben a technikus szereplése? Nem kell nagyon keresnünk, — köny- nyen megtaláljuk. Lessünk csak el egy pár nagybirtokost. Vannak uradalmak, szomszédos nagy uradalmak, a hol százezrekre rug a ezukor- répa évi produkeziója métermázsákban. Ha megjön a szedés ideje, — vasútra fuvarozzák, bevagonirozzák s három négy vármegyén át juttatják a feldolgozás színhelyére. így vannak sokan a komlóikkal, mások a kenderrel, és ismét mások a gabonával. Kérdezzük, miért nem dolgozzák fel maguk, — miért nem csinálnak mezőgazda- sági ipart ? Könnyű rá a feleletünk! Egyszerűen nem tudják, — nem értenek hozzá! Még csak az sincs, a ki útbaigazítással legyen a segítségükre. A bizalmatlanság és a tudatlanság. Még durrantja. A fáczán repül tovább, és nemsokára eltűnik. A bozótban talán azon elmélkedik, hogy miért ijesztgetik olyan tömérdek sok durranással. — No ezt elküldtük, hangzik minden ajakról, és ki a puskáját, ki a fáczányt, ki a napot szidja. De csakhamar feledésbe megy az eset, mert most következik az érdekes rész. Ki, mit lőtt ? Az egyik úr biztosan tudja, hogy előtte öt fogoly és két nyúl esett. Egy fáczányt is meglőtt, látta a szétrepülő tollakat, de fájdalom, a fáczány elrepült a toliakkal. A másik úr erősködik, hogy előtte két fáczány esett, a harmadik nyolez fogolyról beszél, a negyedik hat fogolyról és igy tovább. Összevissza kilenczven darabnak kellett volna esni, de a hajtók és a kutyák akárhogyan keresik a kukoriczát meg környékét, sehogysem kerül elő több, mint egy nyúl, két fáczány és kilencz fogoly. A vidám kedélyű házi gazda hamarosan kitudakolja, hogy az urak (bele értve őt magát is) összesen százhúsz töltést i lőttek ki, és nyomban konstatálja, hogy minden tiz lövésre egy esett. No aztán előkerül a róka históriája. Szegény városi úrnak van mit hallgatnia. A a vidám kedélyű házi gazda azt indítványozza, hogy a megcsapást akkor kellene alkalmazni, a mikor valaki tiz lépésről elhibázza a vadat. Erre a szomorú városi úr kinyilvánítja, hogy nem most először hibázott tiz lépésről. De a másik városi úrnak is kijár a csipkedésből. A szomszédja azt kérdi tőle, hogy miért nem fogta meg a fáczány farkát, mikor a kalapja fölött repült; mert hiszen a fáczány farka
