Komáromi Lapok, 1925. január-június (46. évfolyam, 1-78. szám)
1925-02-19 / 22. szám
i. Old*!. „Komáromi Lapot 1925. február 19. POLIO szappan és mosópor a leg1 jobb mosószerek! Gyártja: POCSATKÓ TESTVÉREK ÉS FRIEDMANN KOSICE. ember szombatejti ünnepi előadására egy nap alatt minden jegy elkelt éa csak a vidéki kiküldöttek részére van két sor ülőhely még fentartva. Istentisztelet Jókai emlékére. — A református egyház kegyelete. — Komárom, 1925., febr. 18. Halhatatlan Jókaink ünnepi hetének kiemelkedő eseményeként kapcsolódik be a c^ntennáriumba az a lélekemelő isteni tisztelet, amslyet a komáromi református egyház tartott a kőltő születésének századik évfordulóján, február 18 án. A megható kegyelet érzése szállta meg e templomi ünnepély alatt a sziveket, melyek a Jókai kultuszban egymásra találó igaz örömmel dobbantak össze... Szerdán délután 4 órakor megcsecdű tek Komárom templomaiéban a harangok, ünnepi áhítat rezgett csengő szavukban, hirdetve a magyar nemzeti szellem egyik óriásának, Jókai Mórnak születése századik évfordulóját. A harangok hivó szava a református templomba gyűjtötte öjsze a hírek ezreit, akik teljesen megtöltötték a hatalmas templom padsorait és karzatait. Az ünneplő közönség soraiban a város magyarsága vallás és társadalmi osztály külömbség nélkül megjelent és kegyeletes szívvel adózott Komárom legnagyobb szülötte emlékezetének. Az ünnepi istentiszteleten a Jókai Egyesület igazgatótanácsa Szijj Ferenc dr. ügyv. elnök vezetése mellett testületileg megjelent. A közönség a 37. dicséret örökszép első versét énekelte s az Istenbázában felcsendült az ajkakon: Jövel Szentlélek, Úristen 1... Majd a CX-ik zso'tár hatalmas hitvallása zúgott fel a szivek mélyéből: Te benned biztnnk eleitől fogva, Uram, téged tartottunk hajlékunknak. .. A gyönyörű ének után Galambos Zo'tán a komáromi gyülekezetnek kiválóan képzett, nagytudásn s. lelkésze lépett és az áhitat szárnyain bnzgó fohászkodásban emelte a lelkiket az egek Urához, dicsőíteni kegyelmét, bálát adva jóságáért, hogy Jókait a magyarságnak adta... A Miatyánk elimádkozása után a kitűnő szónok a szentirás egyik igéjét Örüljetek az Úrban, ismét mondom örüljetek ! Pál lev. Filipp. 4.) véve alapnl ünnepi tanításának, az Istennek különös kegyelméről szólt és méltatta Jókai Mórt éB annak nagyságát. A szívből jövő, az isten nevével való ünneplés teszi csak igazzá és maradandóvá azt a ragyogó emléket, melyet a halhatatlan költő magyar nemzetéért kifejtett munkásságával mindnyájunk szivében önmagá mák állított. Egymás megértése, egymás szeretető, a halhatatlan költő szelleme éljen közöttünk, hogy Jókai népére szebb jövendő fakadjon és sokáig fennmaradjon! . . . A gondolatokban gazdag, a lelkek mélyéig járó ünnepi beszéd maradandó érzéseket hagyott vissza a hallgatóságban, mely nemcsak lelki épülést nyert, de szivet fölemelő, nemes gyönyörűségnek lett kivételes részesévé a nagyszerű beszéd által. A gazda énekkar éneke után a hívek ajkán fölcsendült a XXXIII. zsoltár: Nosza, isténfélő szent hivek, örvendezzetek az Úrnak! . . . melynek szárnyaló hangjai melleti ért véget a Jókai szent emlékezetét dicsői tő, lélekemelő istenitisztolet. Felhívjuk olvasóink figyelmét a Zoller Antal szerkesztése alatt álló, e téren egyedüli magyar szaklapra, a »Méhész Újságra«, melyből mutatványszámot díjtalanul küld a szerkesztőség, Bratislava, Kórház ntca 3. alatt. Emlékezés Jókaira. Irta: Kovássy Elemér. 1889. karácsonyán hazaigyekeztsm, mint egyéves önkéntes Budapestről. Amint a Kerepesi-utón vidám kedvvel siettem az állomásra, egy magas, álmatag tekintetű férfivel találkoztam. Jókai Mór volt. Ut&im közöt rágondoltam későbben is a nagy mesemondóra és esz^mba jutottak a gondtalan, vidám jogászévek, a kedves Eperjes, a víg cimborák, Széchenyi-köri esték és Jókainak Eperjesen történt időzése. Hogy is volt csak ? Eperjest, Porockót, Nagykárolyt füstölgő romokká változtatta át a tűz. A toll és tejet lelkes emberei, élükön Jókaival (és az ungi származású, egykor neves festőnkké ) E tskovi .s Ignáccal, a pusztító elem okozta nyomort enyhíteni falankszá tömörültek. Megalkották a „S-gitség Albumot“ és jelentékeny összeget nyújtottak az elhamvadt városok szerencsétlenül járt lekosaiuak. Az agg Eperjes is uj díszes köntöst vett magára a nyújtott segély után és mint hamvaiból feltámadt Phönix fogadta történelmi nevezetességű falai között a nemzet koszorúsát aki 1888. jnoius havában eljött, megnézni a feltámadt várost, mely díszpolgári oklevéllel tüntette öt ki. A nagy iró érkezése estélyén a műkedvelők előadták az ünn-pslt vendég „Milton“jának első felvonását. Magam is ott csatangoltam a színpadon iszonyú szűk trikómban, nyakamon egy firhangszerü lebecnyeggd, mint Milton hűséges szolgája: Binnt. A falvonás végeztével, mert a következő darabban már igazán játszanom kellett, siettem átöltözni és ez alatt jött le Jókai a páholyából a színpadra és éppen az átöitözködéssel vesződtem, mikor hallom, hogy minden szereplőhöz van egy elismerő nyájas szava. Hasztalan akartam trikómtól szabadulni, mskae kodott az ebadta és mire kimentem az öltözőből, nagy szomorúságomra Jókai eltávozott Szidtam minden trikót, tzidtam magamat, miért mentem le oly hamar a színpadról, most már nem taláikozhatom azzal a nagy emberrel! De amit elrontott a trikó, jóvátette a párbaj. Másnap ugyanis a kollégiumot látogatta meg Jókai. A jogakadémiai dékán fogadta, távozása alkalmából pedig búcsúzni tőié a joghallgatók elnökének kellett volna. De egy félórával előbb az elnök párbajban olyan vágást kapott a vállán, hogy nekem, mint segédjének ezt a megbízást adta: „eredj, beszélj te Jókainak helyettem, én lefekszem." A párbaj színhelyéről rohantam egyenesen a kollégiumba és éppen idején, hogy búcsúbeszédemet elmondhassam. Bizony majd belesültem, itt ott belesütött Jókai mags. Ugyanis ott állottam a kollégium lépcsőjén az ifjúság által képezett sorfal között, amidón az alig 40 évesnek látszó, magas, nyájas arca, jóságos, merengő tekintetű nagy iró a dékán által történt bemutatásom után, szívélyesen kezet szorítva velem, megkezdett dikciómat e szavakkal szakitá félbe: „Kérem, tegye fel a kalapját, mert ha ön lent tartja, én is la fogom venni az enyémet és akkor meg fog fázni a fejem.“ Három dolog villant át agyamon e pillanatban : 1. Hogy fázhat meg a Jókai feje most, amikor nyár dacára a télit viseli? (Paróka volt rajta és azt téli fejének nevezte bizalmas körben.) 2. Vagy ezt a bókot mondjam neki: A költők királya előtt mindenkor lwett kalappal keli állania a közembereknek. (Már akkor több tárcacikkem jelent meg különféle lapokban.) 3 Avagy engedelmeskedjem? Nem szeretem a teketóriát, utóbbira szántam el magam, fejembe vágtam a cilinderemet és e kis incidens után visszazökkenve a rendes kerékvágásba, elmondtam beszédemet, amelyre válasza erőteljes kézszoritása és e pár szó volt: Öoök a haza reményei! Da büszke voltam arra a kézszoritásra, ! melyet az a jobb adott, amelyik az ABO csak néhány betűjét úgy tudta csoportosítani, hogy egy nj világot nyit meg az emberek előtt, álomországba vezet, feledtet jelent, olykor . megiíkat, majd pádig könnyezósigmegnevettet. * Lakomát adtak a nagy iró tiszteletére. Folyt a pezsgő. Felállóit egyik tekintélyes ügyvéde Eperjesnek. Jókai müveinek címéből összeál itoit szellemes beszédének végén arra kérte öt, mint akkor országos képviselőjét Kassa városának, hogy a királyi tábla küszöbön álló decentralizációjának alkalmából hasson oda, miként hajdan, úsy most is Eperjes legyen a tábla székhelye. Az elhangzott beszédre azután Jókai hosszabban válaszolt. Hangja mint kellemes zene ömlött szét a teremben. Úgy magyarul beszélni kevés ember tnd és tudott, mint ö, mert ngy beszélt, mint irt. Megköszönte a szép tósztot és annak végére vonatkoztatva így szólt: „Két cigány állított be egy íöidesurhoz, aki azt kérdé tő ük: No morék, van egy sült csibém, m-íiyikö'.ök enné meg? — Ast tártom namzsttes urám, csák én! — kiálltotta hirtelen az egyik Fáraó-ivadék. A földesül- folytatta: Van még egy itce borom is, maiyikőtők ínná meg? — Á'Tt tártom n. mzsetes uram, csák én! — szólt ismét hirtelen az előbb is beszéld cigány. No fiam, mondja njból a földesnr, van kint az udvaromon egy öl fám, melyikötök vágná fel ? Az előbb beszédes, most már jól evett, ivott füstös atyafi oldalba töki ekkor az eddig szóhoz nem jutott társát s odasugja neki: Solj má te is Ciicia, ne csak mindig én beszéljek I Hát uraim, folytatta Jókai, én is így vagyok most. Itt van ez a jó pástétom (rámutatott az előtte levő pástétomra), kérdik, ki euué meg? Azt tartom én, Jókai Mórt Itt van ez a jó pezsgő, ki inná meg? Azt tartom én, Jókai Móri Itt van a királyi tábla decentralizációja, ki beszéljen Eperjes város érdekében? Ekkor oldalba lököm Bujáuovits Sándor képviselőtársamat (rámutatott a megnevezett és vele szemben ülő Bujáuovit&ra) és odasugok neki: Szólj már te is Eperjes város képviselője, ne csak mindig én beszéljek! A tábla pedig azóta Kassán van. * Száz esztendeje lesz annak, hogy Kincses Komárom kincset adott a magyaroknak és lesznek ünnepek, ünneplések szerte mindenütt, ahol a magyar szó zeng, ünneplése a legnagyobb magyar r-gényirónak. MEINL- KÁVÉ . ® FIÓKOKI BRATISLAVA LőrSgukapu*utca 7 Szépl8kut«a Mr Ounaulci 2K
