Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1901

A- w mészteni gyomrod, ha egy asztag helyett ezer, meg ezer asztagot csépelnek el szérűdön ; vagy a rabszolga több eledelt kap-e, ha egész napon át van dolga, mint a mely napon semmi dolga sincs? Más kapzsi lélek azt veti ellen, hogy jól esik a nagy mennyiségből szedegetni. Az ilyenek telhetetlen vágyát a a legesztelenebbnek tünteti fel a költő. Bizonyos telhetetlen póruljárásával bizonyítja állítását, a ki megvetve a kis, de üde forrást, nagy folyóból kívánta szomját enyhíteni ; azonban a folyó hullámai elragadták é3 a vízben lelte halálát. Ellenben, ki annyit kivan, mennyi éppen elég, az sem zavaros vizet nem iszik, sem a vizbe nem fullad. Vannak mások — mondja a költő — kik nem azért halmoznak össze vagyont, hogy abban örömüket leljék, hanem mert mások becsülete, tisztelete a vagyon, a pénz mennyiségétől függ. Ezen piszkos jellemek gondolkodásmódját még czáfolatra méltónak sem találja Horatius. Boldogítsa őket nyomorult fölfogásuk ! Ezek után a költő a vagyon-, a pénzvágytól égő emberek sorsát találóan hasonlítja össze Tantalus kimondhatatlan kínjával. Epedő ajkakkal kapkod az előtte hullámzó, kristálytiszta viz után, hogy szomját enyhítse, de a kivánva-kivánt hűs csöppök eltűnnek előle ; s hiába nézi az éhség lázától könyben fénylő szemekkel a csaknem ajkáig érő gyönyörű gyümölcsöket, felemelkednek azok. Ez a mese — mondja a költő — minden telhetetlenre alkalmazható, csak Tantalus nevét kell megváltóztatni. A kapzsi zsugori ugyanis az összeharácsolt vagyonból nem szerezhet magának jó napokat, örömeket, hanem folytonos aggodalmat és félelmet. Rettegve kell őriznie hitvány kincseit, nehogy a tolvajok ellopják, vagy a tűz megemészsze. Éhségtől gyötörve nézegeti, mint valami képet, de elvenni nem mer belőle, nehogy megkevesbedjék. Az ilyen kincsek birtoklásából okos ember