Szentpétery Imre (szerk.): Emlékkönyv Fejérpataky László életének hatvanadik évfordulója ünnepére (Budapest, 1917)

Domanovszky Sándor: Mázsaszekér

46 DOMANOVSZKY SÁNDOR. árút is egyenesen bevihetnek Késmárkra, amely ez esetben ott kerül megállításra. A nem késmárki kereskedők azonban közön­séges és könnyű szekeren is csak Lőcsén már megállított, ott a helyi kereskedelem szolgálatában álló kiskereskedő kezébe átment árút vihetnek be Késmárkra,1 Az 1435. és 1543-iki oklevelek meghatározása szerint tehát a helyi forgalomban a mázsaszekér­nek nem volt szerepe. Minthogy ezt a nagy alkotmányt csak a régi lerakóhelyeken állították meg, joga, sőt kötelessége volt árúinak kibontása nélkül a legközelebbi árúlerakóhelyig menni. Ha pl. Lengyelországból jött, először Lőcsére, vagy onnan Kassára. Inkább kötelesség volt ez, mint jog, mert hiszen az ilyetén intéz­kedéssel különösen az idegen kereskedőt a nagybani eladásra szorították, hogy a kiskereskedelem hasznát a vidék árúinak biztosítsák. Ilyen körülmények közt a mázsaszekér elnevezése onnan származhatott, hogy a lerakóhelyeken ősi szokás szerint (more antiquo) köteles volt lerakott és kibontott árúját meg- mázsáltatni azon a mérlegen, amelyet ezek a helyek az árúmeg­állítással kapcsolatos kiváltságaik értelmében tartottak fenn. Összes adataink tehát, a mázsaszekér kifejezés használatá­nak egész idejére egybehangzóan azt bizonyítják, hogy alatta a nemzetközi forgalom és a nagykereskedelem szolgálatában álló társzekeret kell értenünk, amelyen a külföldről hozott kereskedelmi árút, a bálokban szállított textilipari cikkeket és a hordókban csomagolt fűszer- és darabárút vitték. Azt is megállapíthatjuk Révai Ferenc fentidézett ítéletleveléből, hogy legalább négy ló húzta, amelyeket párosával : rudasmódra fogtak a szekér elé, befogadó képességének pontosabb meghatározására azonban már nem vagyunk képesek. II. A fentiekben a mázsaszekér fogalmát határozván meg, azt kell még megállapítanunk, hogy ez a szekér a más típusú fuva­rozó eszközöktől miben különbözött és hogyan illeszthető bele fuvarozó szerszámaink általános fejlődésébe. 1 . . . res autem venales quas tam forensibus, qiiam indigenis regni huius his nempe, qui incole ipsius civitatis Késmárk non fuerint, in eandem civitatem Késmárk etiam in curribus communibus et levibus inducere licet, non nisi eas, que in ipsa civitate lewche iam disligate et aperte extiterint, intelligi debere ... Késmárk V. It. fase. VIII. no. 7.

Next

/
Oldalképek
Tartalom