Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1939 (39. évfolyam, 1-95. szám)
1939-08-26 / 68. szám
2 augusztus 26 KISKUNHALAS KELTI ÉRTESITÖJB J Árpád fejedelem és a Jászkun honfoglalás ünnepe a Szeri-Pusztán Irta: Medveczky sgiroly gazdasági »Állj emlékkő időtlen időkig! Állj, míg az imádott Haza áll!« — hirdették a hét vezért jelképező ezredévi emlékek, az ország hét kimagasló helyén. Felállításukat 1896-ban az első honfoglalást becikkelyező díszes törvény rendelte el. Fél évszázad viharzott el azóta. »Isten csodája, hogy áll hazánk!« — gondoltunk Petőfire; mikor csak a pusztaszeri oroszlános Árpád oszlop- csarnok és Pannonhalmán Szent István emlékműve maradtak meg nekünk a hét emlékből. A világégés után ötfelé darabolt szegény Magyarországot a Dévényi vár és a Brassói Cenk hegy híres honfoglaló Ércvitézeit felrobbantották tornyos oszlopaikkal együtt gyáva ellenségeink. A zimonyi Hunyady várkaput szétszedték. Az elmúlt év őszén visszafoglaltuk Munkács várában a Turul szobrot, szájában elgörbült karddal. Várja a visszahelyezést régi obeliszkjé- vel a Nyitra Zobor-hegyi magyar sassal együtt. A Szeri Pusztán tartotta párducos Árpád fejedelem az első magyarországi országgyűlést. A százhét nemzetség negyedmilliós népének diadalmas törzsfői gyülekeztek itt össze »szert« törvényt tartani. Dicsőén országoló Kormányzó Urunk nemzetmentő évtizedeiben alakult ki az Árpád-ünnep fokozódó jelentősége. Minden évben másikmásik ősi vármegye rendezi a honfoglalás ünepét az ország hazafias testületéinek s a második főváros, Szeged szabad királyi város lelkes társadalmának s a magyar népnek részvételével. Az ünnepélyt kezdeményező Árpád Egyesület első elnöke a halasi származású, nagy magyar pátrióta, Z s e n у József volt, kinek arcképét nemrég leplezték le Szegeden a régi várban. A jelen évben, mikor a Jászkunok bejövetelének mint második honfoglalásnak hétszázéves jubileumát ünnepli a Magyar nemzet s a régi hármas , kerületek: Jászság, Kiskunság és Nagykunság lakossága Pest vezérvármegyét kérték fel a százados ünnep díszének emelésére. Vitéz Endre László alispán lóháton vonul fel és tartja meg történelmi megemlékezését a nagy magyar honfoglaláson kívül Kuthen király kétszázezernyi Jászkun népének beköltözéséről és döntő szerepéről az ezeréves Magyar állam megvédésénél ' főtanácsos és fenntartásánál. A vezető vármegye másfélmilliós közönsége és az egész magyarság fog idetekinteni szeptember 3-án, a nagy napon Pusztaszer síkjára, a külföld minden államából, sőt Amerikából is. A Jászkunok páratlan vitézsége, legyőzhetetlen harcmodora, a határokon túl is felvonuló hősi harckészsége volt főoka az ezeréves Magyar állam fennmaradásának. Ez szerezte meg a híres Morvamezei diadalt Kun László királyunk idejében Ottokár király és a cseh erők elsöprésével. Ezért voltak a Magyar király és helyettesének, Nádor ispánnak szabad és kiváltságos alattvalói és legjobb katonái a Kunok és Jászok. Szívósságukon felőrlődött a török megszállás is. Bocskay fejedelem alvezérei, Halasi Fekete, Halasi Beöthy a Kiskunságból származtak és döntötték el, az Erdélyi fejedelemség megalapozását győzelmeikkel. A Nagy Kun székváros Karcag temetőjében pihen Kováts brigadéros, az Észak-Amerikai szabadságháborúban Washington György győzelmét kivívó magyar lovascsapat vezére. Rákóczy emigráns huszárainak leszármazói, ő róluk énekelt Petőfi, a kiskunság költője: »hazánk dicső nagy ősei! Ti földet rázó viharok! Kik egykoron a porbahullott Európa homlokán tomboltatok!« Várjuk a Jjüszkun honfoglalás és Kuthen király hétszázéves emlékét becikkelyező törvényt is; a Jászság és Kunság székvárosainak törvényhatósági és szabadkirályi városokká történő rangemelését; mint 1896-ban is történt az ezer év emlékére több kulturvárosunk- nál. A pusztaszeri ünnepre a Kunság és a déli részek gazdaközönsége, a Move ps a (Gazdasági Egyesület lovasszakosztályai lovasfelvonulást rendeznek Kiskunhalasról is, a nagy történelmi évfordulónak és népszerű és vitéz vezérvármegyei alispánnak tiszteletére és örökemlékül az utódoknak, kik gondoljanak mindig a Jászkun huszárok és katonák fényes harci dicsőségére és erényeire. Ez a felülmúlhatatlan vitézség tartotta fenn az ezeréves országot és fogja megvalósítani hamarosan a nagy Magyar feltámadást az ősi Szent Istváni és Erdélyi határokig. Staggione társulatodat kap Malas H ó m a n Bálint kultuszminiszter véglegesen állást foglalt az úgyne- nevezett staggione-rendszer bevezetése mellett, egyszersmind megfelelő összeget bocsátott rendelkezésre az új rendszer megszervezésére és a staggione társulatok működésének biztosítására. A tervezet szerint a városok a következő csoportosításban vesznek részt a staggione körzetekben: Az A) körzetbe Pécs, Kassa, Debrecen, Szeged téli állomásuk mellett: Pestszenterzsébet, Újpest, Kispest, Hódmezővásárhely tartoznak, a B) körzetben pedig: Miskolc, Székesfehérvár, Győr, Sopron, Kecskemét, Kaposvár, Szombathely, Érsekújvár, Nyíregyháza, Losonc, Ungvár, Szolnok, Eger, Cegléd, Nagykanizsa, Mohács városok foglalnának helyet. Még arról nincs hír, hogy Halast milyen körzetbe osztották be. Halasi Takarék pénztár Alapítva 1872 évben Folyósít käüesöRtöfcs! főid és házingatlanokra, ériűkpspirokra, áfüíirá. Felmondás nélküli legelőnyösebb feltételek« ke! g?Un?«3$CSÖ£t8t f ( t i il [smubófr к «uj- b NAGYTELJESÍTMÉNYŰ kűlfóiwevö ’EÁmá i EGYKÖRÖS telepe;*'32з TELEPES сет Eü3ó«'óAnMATiS‘i2s TELJESÉRTÉKŰ SZUPER WlAWEVŐ vilaGvevo, luxus KÖZÉPSZUPER LUXUS AUT0MATA,vilaGvevo VILÁGMÁRKA A borközraktár mellett épitik tel a szilvaaszalót i Csütörtök délelőtt a város képviselő- j testületé dr. G u s z t о s Károly h. polgármester elnöklésével rendkívüli közgyűlést tartott. A közgyűlés rövid ideig tartott, egy tárgysorozati pontja volt, amelyet egyhangúan tudomásul vettek. I A közgyűlésen előterjesztették a föld- ; művelésügyi miniszter leiratát, amely j azt mondja, hogy a minisztérium Ha- j lason szilvaaszalót épít. Az építkezés * i költségeit a minisztérium fedezi, a várostól mindössze ingyen telket kér. I A közgyűlés örömmel vette tudomásul a földművelésügyi minisztériumnak ezt az újabb, a gazdaközönség érdekében Jtjörténő intézkedését és a szilvaaszaló építésére a borközraktár mellett adott ingyen területet. A szilvaaszaló építéséhez már a napokban hozzáfognak. 30 halasi jelentkező a pusztaszeri lovasfelvonulásra A Kiskunhalasi Gasdasági Egyesület tagjai közül a szeptember 2—4-i j pusztaszeri lovasfelvonulásra eddig ! a következők jelentkeztek: ! Tóth Ernő, dr Baranyi István, i dr Babenyecz Dénes, Gáspár Imre, ] Suba Sándor, Ónodi Károly Bodog- lár, Gyenizse Imre Bodoglár, Kis Rabata Mária Felsőszállás, dr Kozma Dezső, dr Gyenes István, Elő G. Dezső, Cseri László, Modok Sándor Zsana, ifj. Modok Sándor Zsana, Nagy Kolozsváry Lajos, Szentpéteri Balázs, Tallér Sándor Balota, Bögyös János, Dobó Kálmán, Brecs- ka Benő, Fenekes Benő, Bíró Imre, Molnár András Debeák, Kosár Imre Balota, Bánóczky Sándor Balota, Halász D. Géza Balota, Halász D. Gyula Balota, Gyevi Antal Alsószállás, Babenyecz Ernő Tajó. További jelentkezők még felvétetnek. Útirányt megállapító értekezlet augusztus 30-án, délelőtt fél 11 órakor lesz a Gazdasági Egyesületben. A főjegyzői hivatalban keil jelentkezni a végkieiégitett hadirokkantaknak és hadiözvegyeknek Vitéz В a r t h a Károly honvédel- ; mi miniszter rendeletet adott ki a végkielégített, jelentkezési kötelezettségüknek még eleget nem tett hadiözvegyek és hadirokkantak pótlólagos jelentkezése tárgyában, j A végkielégített hadiözvegyek és i hadirokkantak közül csak az hasz- ! nálhatja ezt a címet és az esetleges ! kedvezményekre is csak azoknak \ van joguk, akik jelentkezési köte- I lezettségüknek 1934 március 31-ig j eleget tettek. Akkor azonban csak j igen kisszámú igényjogosult jelent- I kezett. Most azonban ismét igen j sok hadiözvegy és hadirokkant kéri a nyilvántartásba való utólagos felvételét, különösen, amióta a hadigondozottak segélyezése fokozottabb méretet ölt. A honvédelmi miniszter tehát — hogy a még nem jelentkezetteknek is módot adjon a nyilvántartásba való felvételre és így az esetleges ; segélyek és kedvezmények elnyerésére — rendeletet, illetve felhívást adott ki, amely szerint a végkielégített, de még nem jelentkezett hadiözvegyek és hadirokkantak nyilvántartásba vételük végett legkésőbb okt. 31-ig személyesen jelentkezzenek a főjegyzői hivatalban, mert már több póthatáridő a jelentkezésre nem lesz.