Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1939 (39. évfolyam, 1-95. szám)

1939-08-26 / 68. szám

augusztus 26 KISKUNHALAS HELYI ÉRTESÍTŐJE 3 Hogyan rendezték át az osztálysorsjegyárusitist ? 25.000 sorsjegyet uj cégeknek adtak át Az Osztálysorsjáték októberben meg­induló új játékterve már a törvényes rendelkezések jegyében átrendezett fő­elárusítói kontingensekkel indul el. A pénzintézeti Központ, amelynek hatás­körébe tartozott a kontingensek új rendszer szerint való szétosztása, teljes mértékben befejezte a revíziós munká­latokat és ezen a téren olyan megol­dást teremtett, amely tökéletesen megfelel az idevágó törvény intenciói­nak. A törvényes rendelkezések értelmé­ben mintegy 25.000 darab sorsjegy el­osztását kellett revízió alá venni és ezt a 25.000 darab sorsjegyet részben új kezeknek kellett szétosztani, részben olyan vállalati rekonstrukciókat kellett végrehajtani, amelyek egyes vállalatok részére az eddigi kontingensek meg- \ szerzését lehetővé teszik. Ezek a re­konstrukciók meg is történtek. A ré­gebbi főelárusítóktól megvont kontin­gensek legnagyobb részét egyébként az eddig is működő keresztény főelárusító cégek kapták meg, akik már eddig is megfelelő adminisztrációval és eladási szervezettel dolgoztak, úgyhogy a reá­juk váró munkatöbbletet simán le tud­ják bonyolítani. Ettől eltekintve, a fő­városban az átrendezés következtében mintegy 18—20 új főelárusítói cég lé­tesült. A Pénzintézeti Központ a legtel­jesebb mértékben gondoskodott arról, hogy kizárólag tőkeerős és megfelelő forgótőkével rendelkező kezek vegyék át a felszabadult kontingenseket. Az októberben kezdődő új játékterv sima lefolyása teljes mértékben bizto­sítva van. Hamis pénzzel árasztották el JPrőnayialvát A prónayfalvi piacon és az üzletek- a gyanú, hogy a községben nagyarányú ben az utóbbi napokban hamis egy- pénzhamisító üzem lehet s ez árasztja pengősök kerültek forgalomba. 1 el hamis pénzzel az egész falut. A A csendőrségre eddig száznál több í csendőrség nyomoz a tettesek után. hamis egypengőst szolgáltattak be. Az j Aleii a ií árának lírsikliiln A Duna—Tiszaközi Mezőgazdasági Kamara felirata A Duna—Tiszaközi Mezőgazdasági Kamara felterjesztést intézett a föld­művelésügyi miniszterhez és ebben kérte a sóárak mérséklését. Az aknaszlatinai állami sóbányák visszaszerzése következtében az or­szág sószükségletének ellátása telje­sen biztosítva van, behozatalra már nem szorulunk és így, semmi sem indokolja az ed­digi magas, 40 filléres só­árak fenntartását. A kamara arra kérte a minisztert, tegyen lépéseket a só árának 30 fillérre va­ló mérséklésére. Erre a felterjesztésre most érke- ; zett meg a kamarához a földmű- j velésügyi minisztérium átirata, mely i közli, hogy 1 a sóárak mérséklése ügyé­ben a földművelésügyi mi­niszter érintkezésbe lépett a pénzügyminiszterrel. Borzalmas gyilkosság Bócsán egy liba miatt Szerdán délután példátlanul bor­zalmas gyilkosság történt Bocsa ta­nyaközség határában, az orgoványi határ közelében. Harkai István földműves agyonütötte Bazsa László 42 éves kisbirtokost. Bazsa László és Harkai István szom­szédok voltak, , Harkaiéknak a na­pokban eltűnt a tanyáról egy libá­juk. Szerdán délután az asszonyok összeszólalkoztak és Harkainé azt kezdte kiabálni, hogy Bazsáék et­ték meg a libájukat. Az asszonyok vitájába az emberek is beleszóltak s Bazsa először csak csöndesen til­takozott, hogy nem kell neki a nála szegényebb ember jószága, van őneki libája, ha azt akar enni. Szó­ra szó következett, egyszer csak Harkai István vasviliát ra­gadott, felesége kapát vett a kezébe és megtámadták Bazsáékat. Harkai István a vasvillával leterí­tette Bazsa Lászlót, azután, mintha csak eszét vesztette volna, elkezdte ütni-verni. Mire félre tudták a fel­bőszült embert lökni, addigra a sze­rencsétlen Bazsa László fejét felis- merhetetlenségig összeverte. Az eszméletlen embert kocsira tet­ték és elvitték a pusztai községháza mellett lakó orvoshoz, akkor azon­ban már alig volt benne élet s pár perc múlva meghalt. A csendőrség Harkai Istvánt őri­zetbe vette. A gyilkos egykedvűen vall a csendőrök előtt s mindössze azzal védekezik, hogy Bazsa akarta őt agyonütni. A kalocsai ügyészség elrendelte a hulla felboncolását s azután Harkai Istvánt az ügyész­ségi fogházba viszik. Kevesebb szén, .kevesebb fa, kevesebb munka kel! a mosáshoz és mind­ehhez a mosás ideje is megrövidü 1 félnappal. Ha Persil-t használ, elma­rad az időtrabló kefélés. A rumpliva! való dörzsö­lés is teljesen feleslegest A fehérnemű kifőzése közben számtalan oxi­gén-buborék képződik, amely automatikusan el­végzi a munkát a házi- z©ny helyett. Orszá g—V Hág Megállapították a Gellért szobor alatti vízesésben talált férfi holttes­tének személyi adatait. A halott Bo­ros Dezső csillaghegyi kántortanító, aki pillanatnyi elmezavarában ve­tette le magát a mélységbe. — Ti­zenöt évi fegyházra ítélte a sze­gedi törvényszék Palásthy Imre 36 éves városi tisztviselőt, aki néhány hónappal ezelőtt Csongrádon agyon­verte édesanyját. — Agyonlőtte ma­gát flóbert puskával Onhausz Antal bácsalmási bankaltiszt gyógyíthatat­lan betegsége miatt. — Harmincöt utasával folyóba zuhant Romániá­ban egy társaskocsi. A szerencsét­lenség Moldvában történt, a Bicaz folyón. Több utas meghalt, sokan megsebesültek, de pontos számada­tok nincsenek. — A görög gazdasági minisztérium államtitkára illetékes magyar megbízottal 50.000 tonna ti­szai magyar búza szállításában egyezett meg. A 80—81 fajsűlyű magyar búzáért 82 schillinget fizet­nek a görögök. — Fegyházra ítél­te a budapesti törvényszék Andreko- vics Ilona budapesti leányt, aki 8 rendbeli Üzletszerű lopást követett el. — Meghalt gróf Károlyi Ádám, az emigrált gróf Kjárolyi Mihály fia, aki hétfőn London mellett le­zuhant egy repülőgéppel. — Őrizet­be vette a budapesti rendőrség Hor- vát Gyula Béla grafológust, aki »Ra- mola mester« néven végigszélhá- moskodta az egész országot. — Fel­avatták a Borsod megyei Hámor községben Szent István életnagy­ságú szobrát. — Húsmérgezést szen­vedett Tyukász Péterné budapesti asszony két gyermekével együtt. A mentők kórházba szállították őket. — Középfokú gazdasági iskolát ál­lít fel a földművelésügyi miniszter Kassán. — Fejbeszúrta szóváltás közben Eichinger József mosoni se­gédmunkást Horvát Géza ásvány­rárói munkás. Eichinger állapota életveszélyes. — Bevezetik a két­nyelvűséget a cseh-morva protekto­rátusba, de a közigazgatásban és a német hatóságokkal való érintke­zésben a német nyelv a kötelező. — Szolnokon a város határában be­omlott egy homokbánya. Két ját­szadozó kisgyermek súlyosan meg­sérült. Órát. ékszert, szem­üveget jól, gyorsan mérsékelt áron javít Faragó Sándor órás, ékszerész és látszerész a (Városháza épületben) Aranyat, ezüstöt, régi pénzt vesz. Mieiőtt a tavaszi szeplői előjönnének, használja а I 0 M 0 R Y­Ideál crémet Hatása csodás. Csodálatos szép arcbőrt biztosit, Rövid idő alatt eltűnik a ránc és az arcbőre üde. hamvas lesz. Egy próba meggyőz mindenkit. Egyedül csakis TOMÖHY gyógyszerésznél Isten) gonawtsefés Palikában

Next

/
Oldalképek
Tartalom