Újpest, 2001 (9. évfolyam, 1/207-25/231. szám)
2001-12-20 / 25. (231.) szám
Szalagavató bálját... ...december 9-én tartotta a Körcsarnokban a Babits Mihály Gimnázium. Ünnepélyesnek, meghatónak, csodaszépnek, ugyanakkor vidámnak minősítették a résztvevők eme eseményt. Négy tizenkettedik évfolyamos osztály diáksága kapta meg az osztályfőnököktől Balatoni Teréz, Bürgermeistern Barina Johanna, Zoboki Mihályné tanárnőktől és Kéfer Ferenc tanár úrtól a kék szalagot. A bál nyitó tánca természetesen a palotás volt, melyet fergeteges osztálytánc-kompozíciók követtek. A tánc a tanárokkal, szülőkkel, diákokkal késő estig tartott, ám ezzel természetesen nem érték be a diákok. Szüleiknek búcsút intve hajnalig tartott a „zártkörű” osztálymulatság, ahová már fotóriporterünk sem követte őket. A puszi a szalaggal jár. A 12/a osztályfőnöke: Balatoni Teréz Az tanárnő és a nyolc év alatt nagyra nőtt „gyerekei” Vidámak, kedvesek, szépek, a 12/b-sek „egy részlete” első bál, az első palotás... (Fotó: Fodor Péter) 40 éves a „Fóti" ääk metró Újpesten, de olyan ember is már csak kevés akadt, aki még gyerekkorában láthatta a Váci úton közlekedő lóvasutat. Villamosok (3-as, 8-as, 10-es, 55-ös) és autóbuszok (20-as, 30-as, 47-es, 96-os) szállították az egy évtizede a fővároshoz tartozó kerület lakosságát. Az itt élők olykor bosszankodva kerülgették, de főként azért bizakodva, várakozón figyelték a városszerte folyó építkezéseket, amelyeknek egyike volt a Fóti Úti (ma: Angol Tagozatos) Általános Iskola. 40 éve, 1961 szeptemberében nyitotta meg kapuit először, s akkor a főváros egyik legkorszerűbb iskolájának számított. Lelkes elődeink, igazgatók, tanítók, tanárok és szülők közösségének áldozatos munkája, a tanulók iskolai és iskolán kívüli sikerei a kerület legjobb iskoláinak sorába emelték. A kezdetek óta nagy vonzerőt jelentett, s jelent ma is az angol nyelv tagozaton történő színvonalas oktatása; az az egységes pedagógiai meggyőződés, hogy az iskolai tanuláshoz rendre van szükség, amely a jellemfejlődésre is jótékonyan hat; és hogy a boldoguláshoz divatirányzatoktól függetlenül nemcsak ismeretekre, hanem műveltségre van szükség. Négy évtized egy iskola életében is hosszú idő. Az évforduló jó alkalom a visszatekintésre, hiszen jövője csak akkor lehet sikeres, ha a hagyományokból merített értékekkel felvértezve állunk a XXI. század kihívásai elé. Az augusztusi ünnepélyes tanévnyitó immár 40. alkalommal hívta az iskolapadba a gyerekeket. November 10-én vendégül láttuk volt kollégáinkat és diákjainkat. Az ünnepségen Mező János igazgató az iskola korábbi vezetőinek, a legrégebbi időkben itt tanított kollégáknak, munkatársaknak erre az alkalomra készített emlékplakettet (Ferencz Ernő rajztanár munkáját) adott át. Minden vendég ajándékba kapta Az Angol Tagozatos Általános Iskola 40 éve c. kiadványt is. Az évkönyv négy évtized sikereit, nehézségeit idézi fel, amelyek még élnek az emlékezetben, vagy amelyeket régi iratok őriznek. Hajdani tanítók, tanárok, szülők írták le visszaemlékezéseiket, diákélményeiket. Az évkönyvet jó szívvel ajánljuk volt tanítványainknak, mindenkinek, aki az iskolához valamilyen szállal kötődik. Hozzájutni munkaidőben az iskola irodájában lehet. Az évforduló alkalmából iskolánk angol országismereti versenyt hirdetett meg a Fővárosi Pedagógiai Intézet támogatásával. Az 1. fordulót november 22-én rendeztük meg, a budapesti fordulónak az Újpesti Gyermek- és Ifjúsági Ház ad helyet februárban. A győztes csapat jutalma tíznapos angliai utazás lesz. Az ünnepi rendezvények sorát jubileumi tanévbúcsúztató zárja majd. Kaffka Margit írta: „Csak azok a napok múlnak el, amiket elfelejtünk.” Évkönyvünkben régi tanárok, tanítványok emlékezetes napokat villantanak fel. A mostaniaknak is sok-sok „el nem múló” napot kívánunk ebben az iskolában! Kőművesné Nemesi Veronika tanárnő |