Újpest, 1999 (7. évfolyam, 1-25. szám)
1999-01-30 / 2. szám
1999. január 30. ŰIPEST Fővárosi tervek Január 19-én dr. Demszky Gábor évnyitó sajtótájékoztatóján fogadta a kerületi médiumok képviselőit. Budapest főpolgármestere ismertette a Fővárosi Ön- kormányzat 1999. évre vonatkozó pénzügyi, gazdasági, városfejlesztési terveit. Pa idei esztendőben - a központi támogatás csökkenése miatt - jelentős belső átrendezésekre kényszerülhet a Fővárosi Önkormányzat. Az 1997-ben megkezdett intézményhálózat racionalizálás tovább folytatódik, miközben elkészítették a Fővárosi Önkormányzat 2005-ig szóló fejlesztési tervét. A főpolgármester a megoldásra váró feladatok között Budapest közlekedési helyzetét tartja a legégetőbb problémának. Naponta 1,1 millió gépkocsi közlekedik a fővárosban, s ezt a forgalmat a történelmileg adott városszerkezet nem bírja el. A megoldást a tömegközlekedés fejlesztésével kívánják orvosolni. 1999-ben sor kerül a csepeli HÉV vonalának, valamint a 4-6-os villamos budai szakaszának korszerűsítésére, és a Hungária-gyűrű kétszer három sávos meghosszabbítására az Üllői útig. Ezen az útvonalon meghosszabbítják az 1-es gyorsvillamos pályáját is. Megkezdik a budai alsó rakpart feltöltését, szélesítését, ezt megelőzően azonban a rakpart alatt megépítik a városrész főgyűjtő csatornáját. A főváros kasszájában rendelkezésre áll a 4-es metró megvalósításához szükséges összeg 40 százaléka, amelyből megkezdik a tervezett állomások környékének helyszíni rendezését. 1999-ben az Észak-pesti szennyvíztisztító bővítésének megkezdése jelenti a főváros Újpestet is érintő legnagyobb beruházását. A projekt befejezése 2001-ben várható, a munkálatokra az idén 3,7 millió forintot fordítanak. Várhatóan még az idén eldől, hogy hol épül meg Budapest új Duna-hídja. Az elképzelések szerint a híd vagy az Északi vasúti összekötő-híd mellett, vagy az MO-ás autópálya folytatásaként - de mindenképpen Újpest területéről kiindulva - vezetné el az autóforgalmat Óbuda irányába. A szakemberek jelenleg tanulmányban összegzik elképzeléseiket, majd a közlekedési tárca és a főváros egyeztetését követően kezdődhet a tervpályázat kiírása. R. A. ÖI'ÉVE íf&UfK;.. Száz évvel ezelőtt, Újpesten, a Deák Ferenc utca 23. számú házban született Szőnyi István Kossuth-díjas festőművész, főiskolai tanár. Újpesti tisztelői, az önkormányzat, az Újpesti Városvédő Kör, és a Zebegényi Szőnyi István Emlékmúzeum képviselői helyezték el a művész szülőházának falán a koszorúkat. * Az önkormányzat városi bizottsága úgy döntött, hogy a káposztásmegyeri ingatlanok hasznosításából befolyt összegeket az önkormányzat a lehetőség szerint a helyi lakóterület fejlesztésére szeremé felhasználni. Az ott lakók többsége - a polgármester a témában született felhívása nyomán - a parkosítást tette a megoldandó feladatok között az első helyre. * Megkérdeztük a Lipót Távbeszélő Üzem vezetőjétől, miért nem szólaltak meg Újpesten az újonnan beszerelt telefonok? Karácsony előtt mintegy ezer előfizető jutott telefonhoz, és valóban voltak „néma” készülékek. Ennek oka készülék- és hálózati hibára egyaránt visszavezethető volt. Újpesten csak ott lehetett állomást létesíteni, ahol rendelkezésre állt - a már évekkel ezelőtt - kialakított hálózat. így fordulhatott elő például, hogy a Szigeti József utcában lakók egy része kapott telefont, az utca másik részében lakóknak pedig még várniuk kell... Újpest lap, 1994. január 22. Melyiket válasszam? Útmutató(k) szülőknek, diákoknak Többéves hagyománya van annak, hogy az újpesti önkormányzat térítésmentes kiadvánnyal segíti az iskolaválasztás előtt álló családok döntését. Az elmúlt év végén a városrészünkben tanuló valamennyi nyolcadikos diák kézhez kapta azt a füzetet, amely az újpesti középiskoláknak az 1999/2000. tanévre szóló ajánlatát tartalmazta. A gimnáziumok, szakközépiskolák és a szakképző iskola kínálata mellett felvételi útmutatóval is kiegészítették a kiadványt. Ezekben a napokban a nagycsoportos óvodások, illetve szüleik kapják kézhez az újpesti általános iskolák kínálatát. A kiadványból kitűnik, a városrész 19 általános iskolája megannyi ismeret- anyaggal, sokszínű kínálattal és nagy szeretettel várja az ősszel iskolába lépő kisgyermekeket. Az útmutató a beíratás rendjének ismertetésével és a pedagógiai programok rövid ismertetésével kíván további segítséget nyújtani a családoknak. HIRDETMÉNY a káposztásmegyeri városrész részletes rendezési tervének ismételt közszemlére tételéről Mint arról a lap korábbi számaiban már tájékoztattuk az érdeklődő káposztásmegyerieket, az önkormányzat vezetésének döntése alapján ismételten közszemlére tesszük a városrész 1996-ban jóváhagyott részletes rendezési tervét. Ennek legfőbb célja - a lakosság tájékoztatása mellett - az, hogy összegezhessük a terv jóváhagyása óta eltelt mintegy két és fél év tapasztalatait, és azokat felhasználhassuk, figyelembe vehessük a terv küszöbönálló felülvizsgálata során. A felülvizsgálat okáról és céljáról korábban már tájékoztattuk a tisztelt olvasókat. A polgármesteri hivatal a rendezési tervet 1999. január 18-óta február 12-ig egyidejűleg két helyszínen, nevezetesen a Káposztásmegyeri Közösségi Házban (Lóverseny tér 6.), valamint a Homoktövis Utcai Általános Iskolában állítja ki. A tervek az intézmények nyitvatartási idejében folyamatosan megtekinthetők, és a helyszíneken elhelyezett vendégkönyvekbe az észrevételek (lehetőleg név és lakcím megjelölésével) bejegyezhetők. A polgármesteri hivatal munkatársai a kiállítástok) időtartama alatt mindkét helyszínen heti két alkalommal (keddenként és csütörtökönként) du. 3-6-/g_konzultációs lehetőséget biztosító ügyeletet tartanak. Az ügyeleteket úgy szerveztük meg, hogy egy-egy fontosabb szakterület illetékeseivel előre tisztázott időpontban külön is konzultálni lehessen. Berényi András főépítész február 4-én a Káposztásmegyeri Közösségi Házban, február 2- án, 9-én és 11-én a Homoktövis Utcai Általános Iskolában, Márkus Erzsébet, a főépítészi iroda munkatársa február 2-án és 9-én a Káposztásmegyeri Közösségi Házban, Bencze János, a főépítészi iroda munkatársa február 4-én a Homoktövis Utcai Általános Iskolában, Hamza Györgyné, a városüzemeltetési iroda zöldterületekkel kapcsolatban illetékes munkatársa február 11-én a Káposztásmegyeri Közösségi Házban, Tasnády Róbert, a polgármesteri hivatal közlekedési és forgalmi ügyekben illetékes szakembere február 2-án és 9-én a Homoktövis Utcai Általános Iskolában tart ügyeletet. Kérünk minden érdeklődőt, hogy éljenek a lehetőséggel, ismerjék meg a városrész fejlesztését megalapozó rendezési tervet és észrevételeikkel, javaslataikkal járuljanak hozzá a terv felülvizsgálatához, illetve szükséges mértékű módosításának előkészítéséhez. Természetesen mind a kiállítás idején, mind azt követően várjuk a tervvel kapcsolatos írásos észrevételeket is, melyeket a főépítész iroda címére kérünk (1042 Bp., István út 14.) eljuttatni. Polgármesteri Hivatal Káposztásmegyeren Január 20-án hat napirendet tárgyaltak a Káposztásmegyeri Településrészi Önkormányzat testületének tagjai. Dr. Vitáris Edit jegyző előterjesztésében a káposztásmegyeri hivatali kirendeltség létszámát és tevékenységi körének meghatározását tartalmazó szaktanulmányt vitatták meg, majd Schiller László részönkormányzati tag terjesztette elő a Homoktövis utcai Általános Iskola előtti útszakaszon a gépjármű forgalom lassítása érdekében született anyagot. Nagy István alpolgármester a Rendelőkért Alapítvány kuratóriumának székhely áthelyezése iránti kérelmét tárta a testület elé, majd a Káposztásmegyer II. területén működő Orvosi Rendelő épületében található üres helységek hasznosításával kapcsolatban tett előterjesztést. Boruzs András elöljáró kérte a részönkormányzat állásfoglalását az MO-ás autópálya továbbépítésével kapcsolatban, valamint a részönkormányzat 1999. évi tervezett munkaprogramjáról tájékoztatta a testület tagjait.