Újpest, 1995 (3. évfolyam, 1-26. szám)
1995-09-16 / 19. szám
Újpesti Városnapok Jöhet a folytatás!... Sokunkban él még az egy évvel ezelőtti városnapi búcsúzás: jövőre veled, ugyanitt, s mikor e sorokat írom, már túl vagyunk az Újpesti Városnapok 1995. évi rendezvénysorozatán. Most már a világ legtermészetesebb módjaiként búcsúzunk oly módon, hogy emlékeztessünk a jövő évi újabb találkozásra, és elválásunkkor már a következő évi programokra is gondolunk. Három napon át programokat kínálni ekkora városrész lakóinak, és a meghívókat nemcsak eljuttatni, az ígért csemegéket meg is valósítani - nem kis feladat, még akkor sem, ha évek óta összeszokott gárda állítja össze a programokat. Az évek során úgy tűnt, szervezőknek, városlakóknak legnagyobb ellenségük a három nap során: az eső. Az első városnapok programjainak zömét elmosta az eső, egy éve kevesebbet esett, s azt is főként este, az ideinél hűvös szél kerekedett, de a nagy, egész napos esőt megúsztuk. (Lehet, figyelve a javuló időjárási tendenciát, jövőre csapadékszegény városnap elé nézünk? Állunk elébe!) Mi is történt három, azaz ha a sajtótájékoztató eseményét is ideszámítjuk (s miért ne tennénk, hiszen évek óta a sajtótájékoztató, a sajtópályázat eredményeinek átadása jelenti a városnapi startot), akkor négy nap alatt? A nyitányt az Újpest Galéria Derkovits, és a Derkovits-ösztöndíjas újpesti képzőművészek megnyitója jelentette, és az a természetfotó kiállítás, amely a Gyermek- és Ifjúsági Házban nyílt Vajda János képeiből. Intézményekkel is gazdagodott a városrész: magas rangú vendégek jelenlétével adták át a Nyár utcában az elmúlt év őszén megválasztott horvát, német és roma kisebbségi önkormányzatok számára működési feltételeket biztosító kisebbségek házát. A városnapok első napján a Matáv korszerű telefonközpontot avatott, és a városnapok nyitányára időzítette a Centrum Újpesti Áruház is a szupermarket és az újjászületett áruház bemutatóját, amelyek minden bizonnyal javítják az újpestiek közérzetét. A kicsinyek birtokba vették a Pinokkio Kft.-vel kialakított szép játszóteret a Nyár utcában. Immár harmadik alkalommal avatott díszpolgárokat Újpest önkormányzatának képviselőtestülete, ebben az évben két nyugalmazott főorvos: dr. Kendelényi Ernő és dr. Miletics Iván részesültek az elismerésben. Sok ezren vettek részt a szabadtéri programokon Káposztásmegyeren és a Semsey parkban, a sebesség szerelmesei a gokartversenyt élvezhették, önzetlenül, nagyon sokan adtak térítésmentesen vért az Általános Művelődési Központban és az Újpesti Gyermek- és Ifjúsági Házban létrehozott véradó állomáson. A sportolni vágyók bocsa-, szkanderversenyen mérhették össze erejüket, a mászófal magasba csábította a bátrakat és merészeket, a BMX- bemutató e jól csengő márkának és imádóinak csinált további reklámot. Vasárnap este a városnapok zárásaként fényárban úszott a Városháza, a díszteremben a Budapesti Vonósok hangversenye zárta - méltóképpen - a többnapos rendezvénysorozatot. Igazságtalan lenne, ha nem szólnánk arról: nemcsak a város költségvetése állta a rendezvénysorozat anyagi részét. Az önkormányzat rendezvényét évről évre és egyre növekvő módon - szponzorok segítik. Ki-ki cége, vállalkozása erejéhez mérten segített. Örvendetes, hogy a lapban is megjelenő „támogatóink voltak” kezdetű lista hosszú. Az abban felsoroltak úgy ítélték meg, az anyagiakkal együtt erkölcsi támogatóink is lesznek. Segítségükkel válhatott színesebbé, gazdagabbá a városnapi programsorozat. Köszönjük. A folytatásra, a Városnapokra, egy év múlva, sor kerül! ,-bk/ Az Újpesti Városnapok rendezvénysorozatának támogatói voltak: Pannónia Szállodák Részvénytársaság: NOVOTEL Budapest Centrum • Schilling Kft. • Nádor Rendszerház • Herdlicska Márton magánvállalkozó • Alfa Kereskedelmi Részvénytársaság • Centrum Újpesti Áruház Rt. • Honvéd Folyami Flottilla • OTP Bank Rt. IV. kerületi fiókja • R1COPY Kft. • Horváth Cukrászda • Teátrum Pub • Árnyas Kereskedelmi és Szolgáltató Bt. • Nietsch Bt. • Lions Club International Újpest Árpád • Gabi Virágüzlet • Taverna Rt. Pilvax Étterem • Holsten Sörgyár • Csökkent Munkaképességűeket Foglalkoztató Ipari Szövetkezet • Avanti • Profi • Dreher • az Újpest Galéria Derkovits-kiállításának anyagát a Magyar Nemzeti Galéria bocsátotta - térítésmentesen - rendelkezésünkre. üjpest díszpolgárai 1995-ben: DR. KENDELÉNYI ERNŐ, az Árpád Kórház traumatológiájának nyugalmazott főorvosa DR. MILETICS IVÁN, az Újpesti Szakorvosi Rendelőintézet nyugalmazott ügyvezető főorvosa Az elismeréseket szeptember 2-án, a Városházán megtartott díszpolgári ünnepségen adta át a kitüntetetteknek dr. Derce Tamás polgármester (Fotó: Horváth Dávid)