Hírhozó, 2011 (21. évfolyam, 1-16. szám)
2011-01-27 / 1. szám
HITELET Hi ■ RÁKOSMENTE Ökumenikus imahét Rákosligeten A nemzetközi és országos programokhoz kapcsolód- va Szent Pál megtérésének hetében Rákosligeten is megrendezték az ökumenikus imahetet. Január 18-tól 22-ig minden alkalommal egymás templomában tartottak közös imaórát a ligeti felekezetek. Január 18-án a Rákosligeti Magyarok Nagyasszonya-templomban imádkoztak a Krisztus-hívők egységéért, az istentiszteleten Szabó Lajos református lelkész prédikált.- Az ökumenikus imahét mai napján azt hangsúlyozzuk, hogy kinek a tanításában vagyunk egyek. Egyek vagyunk Jézus Krisztus tanításában. A legfontosabb tehát, amit el kell mondanunk, hogy nem saját magunk tanítását adjuk tovább, hanem a mi Urunk Jézus Krisztus tanítását. O maga is azt mondta: az én tanításom nem az enyém, hanem azé, aki elküldött engem. Jézus ma élő tanítványainak, nekünk, nagy a felelősségünk: nem tehetünk akármit a Jézustól hallott tanítással. A második, amit ma este el kell mondanunk, hogy Jézus nem csak tanításában, nem csak cselekedeteiben, de egész életvitelében, egész sorsában a mennyei Atya tanítását hirdette. Érdemes megfigyelni, kik is szokták kritizálni, leszólni, becsmérelni az ige tanítását? Most nem kívánom részletezni, melyik ideológiát is próbálták ki rajtunk 40 éven keresztül. Ugyanakkor láss csodát: annak ellenére, hogy ez az ideológia a gyakorlatban csúfosan megbukott, még ma is vannak lelkes hívei, még kis hazánkban is. Harmadjára arról kell szólnunk, hogy miért is hirdetjük az igét - hangsúlyozta Szabó Lajos. A további imaórákon az evangélikus templomban Nagyné Szeker Éva, a keresztúri evangélikus egyház- község lelkésze, a református templomban pedig Tampu Abebei József, a ligeti Magyarok Nagyasszonya Plébánia plébánosa hirdetett igét. Kili Tamás Felhívás A mai Jókai Mór Általános Iskola egykori bejáratánál álló Trianon-emlékmű visszaállításához kezdeményez közadakozást Németh Lajosné rákoscsabai lakosok képviseletében. Ezt a 2010. szeptember 1-jei tanévnyitó ünnepélyen be is jelentették. Az emlékmű helyét jelenleg egy emlékoszlop jelzi, amelyet múlt év június 4-én, a trianoni gyásznapon - a nemzeti összetartozás napján - avattak fel. Az emlékmű terveit Domonkos László rákosmenti művész már elkészítette, amelyek megtekinthetők a helyszínen (Szánthó Géza u. 60) az iskola irodájában Kérünk mindenkit, adakozzon a Jókai Mór Általános Iskola irodájában, félfogadási időben (8 és 16 óra között) személyesen, vagy átutalással a 11717009-20060628 számiaszámra. Ez esetben a megjegyzés rovatba kérjük, írják be: Trianon '90. A befizetéseket az iskolában a Rákoscsabái Gyermek Alapítvány elkülönítetten, ellenőrizhetően kezeli és nyugtát ad. Minden kis és nagyobb mértékű támogatás hasznos, mert az emlékmű helyreállítását önerőből kívánjuk megvalósítani, és június 4-én tervezzük felállítani. Köszönjük! Fékbetétek Gyertyák Szíjak Olajok Minden típushoz. BARÁTI ÁRON!! XVII. PESTI Út 191. (Csabai u. sarok) Tel.: 256-3326 www.filtercenter.hu FOLYTAJUK A CIPŐGYŰJTÉST! Köszönjük eddigi felajánlásaikat a Hajléktalanokért Közalapítvány és pártfogoltjai nevében is! Tisztelettel várjuk további télicipő- és ruhaadományaikat a Maros Moziban (IX. utca 2.) február 7-8-9-én, 16-19 óráig! A Rákosligeti Polgári Kör és a Rákosmenti Ezüsthárs Alapítvány Levegoszurok Olajszűrők •• Uzemanyagszűrők Pollenszűrők 201 1. január 27. 15