Hírhozó, 2007 (17. évfolyam, 1-21. szám)
2007-02-22 / 3. szám
14 "■ M ............. Hitélet „Most lelki építkezésre van szükség” Beszélgetés Hamar Juliannával, a rákoshegyi református gyülekezet új lelkipásztorával A korábbi rákoshegyi lelkipásztor, Balogh Tamás a gödöllői református gyülekezetben foly- tatja a szolgálatot, a rákoshegyi gyülekezet - ahogy az a reformátusoknál szokás, demokratikus választással - a megüresedett lelkész! állásra egy fiatal, eddig Csepelen szolgáló lelkésznőt hívott meg. Hamar Julianna a híres Debreceni Református Kollégiumban érettségizett, majd a budapesti Református Teológiai Akadémiát elvégezve avatták lelkésszé. Az ünnepélyes lelkipásztori beiktatására májusban kerül sor. Zs. Torkos Matild M ilyen tervekkel érkezett Rákoshegyre, miként kívánja megélénkíteni a gyülekezet életét?- Csepelen voltam 16 évig segédlelkész, onnan hívott meg a gyülekezet. Ez az első gyülekezet, ahol önálló lelkészként szolgálhatok. Sok minden jó történt itt az elmúlt években. Az Isten megáldotta elődömnek is a munkáját. A rákoshegyi gyülekezet, az életkorokat tekintve nagyon arányosnak tekinthető, az idősebbek mellett számos fiatal családunk is van, és hála Istennek, vannak gyermekek is. Már el is kezdődtek újra a gyerekkel való foglalkozások. Szeretném különböző tevékenységi körökkel ezt tovább bővíteni és a fiatalokkal is többféle módon találkozni. A cél mindenek előtt Jézus Krisztushoz hívni a rákoshegyi embereket, mert úgy gondolom: amíg ember él ezen a földön, addig az ember életében Jézus Krisztus segítségével kerülhetnek helyre a dolgok. Rengeteget beszélünk arról, hogy nagy bajban van ez a világ, azt gondolom, hogy a súlyos gazdasági problémáknál is komolyabb gondot jelentenek az erkölcsi problémák. Az embereknek elsősorban gondolkodásukban kellene rendet teremteni. Ehhez az Úr segítségére van szükségünk, csak ő tudja bennünk helyre rakni a vezérlő elveket, és ha az ember készen áll befogadni az Urat, legbelül megtörténnek azok a jó változások, aminek köszönhetően a megváltozott ember képes lesz egy megváltozott világot megteremteni maga körül. Szeretném, ha az istentiszteleteken túl, a hétközi találkozások során a gyülekezet tagjai jobban megosztanák a gondolataikat egymással. Szeretném, ha a baráti, kötetlenebb közösségi alkalmak megszaporodnának, amik korábban is voltak, de a lelkész nélküli átmeneti időben elmaradtak. Új alkalmakat is teremtünk az együttlétre, nem csak itt, a gyülekezetben, hanem ezen kívül is, például az internetes honlapunkat is igyekszünk felhasználni a mindennapi kapcsolattartásra. A rákoshegyi közösségi házban például tervezünk egy sorozatot filmvetítéssel, történelmi jellegű előadásokkal, ami közérdeklődésre tarthat számot. Módot teremtünk arra is, hogy a kisgyerekekkel közben külön foglalkozzunk, amíg a felnőttek részt vesznek az előadáson.-A vasárnapi istentisztelet ideje alatt eddig is külön foglalkoztak a gyerekekkel. Erre ezután is lesz mód?- Igen, a vasárnapi istentiszteletekkel párhuzamosan a gyerekekkel két csoportban - a korosztályuknak megfelelően - külön foglalkozunk. Az egyik problémánk az, hogy sajnos nincs elég helyünk. A gyülekezetnek nagyobb élettérre volna szüksége. Nagyon reménykedünk abban, hogy a gyülekezetben ennél azért leszünk még többen is, ám az a helyiség, amit a gyerekfoglalkozásra használunk, már most is kicsi. Jó lenne több teret nyernünk, de hogy hol, és milyen formában, ez még megbeszélések kérdése. Ez a telek már nem építhető be jobban. Ma a templomokat már úgy építik meg, hogy legyen hely az ilyen alkalmakra is. Az imatermünket is kinőttük hála Istenek. Vasárnaponként az imaterem mindig megtelik. Rákoshegyen körülbelül kétszer annyian vannak nyilvántartott gyülekezeti tagok, mint ahá- nyan vasárnaponként általában eljönnek az istentiszteletre. Ha mindenki eljönne, már most sem férnénk el.- Most épül a Helikopter úti lakópark, bizonyára ott is laknak hívő reformátusok.- Két hete volt a gyülekezet vezetőségével, a presbitériummal egy háromnapos megbeszélésünk Velencén, a gyülekezet jövőjéről, az idei évről és a hosszabb távú terveinkről beszélgettünk, a lakóparkról is szó volt. A 168-as buszról láttam, hogy ott semmilyen közösségi célokat szolgáló épület nincs a lakóházakon kívül. Éppen ezért fontos feladatnak tartom, hogy egy kicsi gyülekezet a lakóparkban élőkkel is megpróbáljon kapcsolatot teremteni, hogy milyen formában, arról vannak már elképzeléseink. Végül is, ha szűkösek is most a lehetőségeink, ha kicsi helyen kell összeszorulnunk is, a legfontosabb feladatunk a lelki építkezés, és ha létszámban is bővülünk majd, az Úristen megsegít majd minket. A Kép utcai általános iskolában a tanév második felében újra megkezdődnek a hittanórák. A rákoshegyi fiatalok közül - a lelkész nélküli átmeneti időben - többen máshol találtak közösségre, ami nem baj, de mi is szeretnénk olyan alkalmakat teremteni, ahova szívesen eljönnek a fiatalok és a régebben ide járók is, visz- szalátogatnak közénk. Olyan, kifejezetten fiatalok számára szervezett alkalmat kívánunk beindítani, ahol az ifjak a mindennapi életben felvetődő problémára kapnak választ, illetve útmutatót, amelyekkel nap, mint nap szembe találkoznak. Az olyan élmények feldolgozásához kívánunk lelki segítséget nyújtani, ami például a televízión keresztül sokkhatásként éri őket. Gyönyörködjél az Úrban! A Rákoscsabai Református Egyházközség Művészek Bibliaórája címmel március 3-án szombaton, 16 órai kezdettel összejövetelt tart a gyülekezeti termükben (Rákoscsaba utca 2.). Az eseményen vendégelőadóként részt vesz Martinidesz László rendező és felesége, M. Karácsonyi Violetta előadóművész.