Hírhozó, 2007 (17. évfolyam, 1-21. szám)
2007-02-22 / 3. szám
2007. FEBRUÁR 22. Kultúra 15 Társadalmi krízis kollázsokon Az Erdélyből származó művészt megihlették a tavaly őszi események 'S. Szabó Anikó F ebruár első szombatján a Rákoshegyi Közösségi Ház adott otthont Ferenczi Károly képzőművész Krízis című kiállítása megnyitójának. Az Erdélyből származó művészt elsősorban a tavaly őszi események ihlették meg olyannyira, hogy csekély három hónap alatt készült el a tárlat anyagával. Novotny Tihamér művészeti író megnyitóbeszédét életrajzi adatokkal kezdte: Ferenczi a marosvásárhelyi Zene- és Képzőművészeti Líceum grafika és szobrász, majd 1975-ben a kolozsvári Képzőművészeti Főiskola festészet szakán végzett. 1991-ben telepedett át Magyarországra, és ma, sokévi tanítás után munkanélküliként tengeti életét. A Krízis című kiállítás képei az '56- os évforduló és a 2006-os őszi események aktuál- politikai vonatkozásain túl egy általános, társadalmat nyugtalanító, fizikai, szellemi, lelki és erkölcsi válságjelentésről szólnak és megrázó, drámai végkifejletet sejtetnek. Novotny Tihamér hozzátette, hogy Ferenczi Károly egy korábbi beszélgetésük során azt vallotta ars poeticájáról, hogy az alkotásait sosem a külcsín miatt végzi. Sohasem tetszeni akart az embereknek, hanem azt az üzenetet továbbadni, amire őt döbbenti rá valami. A háttérben tehát a festő minden művének morális sztorija, erkölcsi indoklása van. A megnyitóbeszédet követően Dóra Attila zenész kifejezetten ezen alkalomra írt kompozícióját hallgatta meg a közönség szaxofonon. Ferenczi Károly a Hírhozónak elmondta, hogy véleménye szerint őt mindig sodorta a sors, és ő csak az adódó helyzetekből próbálta meg a legjobbat kihozni. Bevallotta, hogy a morális töltöttségű kiállított képeket szinte transzba esve, önkívületi állapotban rajzolta. Egyedi stílusban alkotott: ecsetet, ceruzát, zsírkrétát, tust, filctollat, színes papírt és szóróspray-t is használt grafikáihoz, festményeihez, valamint régebbi rajzaiból készült kollázsaihoz. Ferenczi Károly 1995 óta egy rákoskeresztúri lakótelepen él. Rómeó, Júlia és a többi veronai a Gózonban is. Horváth Tibor N agy-Kálózy Eszter és Rudolf Péter Shakespeare Rómeó és Júliája nyomán mutatott be fergeteges tragikomédiát a Gőzön Gyula Kamaraszínházban arról, hogy mi történik akkor, ha egy színész házaspár a három gyerekének mesélni kezdi a világ legalapvetőbb szerelmes színdarabját, s egyszersmind az összes szerepet el is játssza nekik. „Elmesélünk egy történetet azokkal a lehetőségekkel és szabadsággal, amelyet egy mesélői helyzet megenged. Azzal a korlátlan fantáziával (játékosan mégis komolyan véve), ahogy az ember komolyan beszél a gyerekekkel szerelemről, halálról, tisztességről, barátságról. Azt hittem, bizonyos szerepek elmennek az ember mellett. Tévedtem. Csak utolértek. De hogy még dajka is leszek, ez váratlan meglepetés. De kellemes. A célunk az, hogy megszólaljon a darab mondanivalója, a Shakespeare által írt Rómeó és Júlia" - így Rudolf Péter. Horgas Ádám rendezőnek á díszlettel és a jelmezekkel nem kellett sokat vesződnie, a kapucnis felső és a bő szabású nadrág nyújtotta mozgásszabadsággal színészeink maximálisan éltek. Külön említést érdemel Nagy-Kálózy művésznő esztétikusán könnyed és kecses, szinte lebegő mozgása. Aki ismeri a történetet, annak élvezetes a két nagy színész alakítása. Aki ez alapján akarja megismerni, az kapaszkodhat, mit ért meg mindebből. Amúgy zene, mozgás, mimika, metamorfózis, kellékek minimalista használata rendben. Minden invenciózus, a helyén van. A dajka szerepét vagy Mercutióét bátran felvállalja az, aki éppen ráér. Sok humor forrása, ahogyan a dajka lót-fut, s ahogyan Rómeót féltik szerető barátai. Szintén kettős megjelenítésben részeltetik a derék Lőrinc barátot. E résznél kap szakrális többletet a kapucni! Hol a nő, hol a férfi kapja magára a barátcsuhát. Az erkély-jelenetnél Rudolf a könyöklőt is megszemélyesíti. Nagy- Kálózy papként is, dajkaként is, Rómeó barátjaként is helytáll. Egyszerű, szürke, kétrészes ruhájuk alkalmassá teszi őket mindenféle élőlény megszemélyesítésére. Elég odavetniük egy csipkekendőt, s legott dajkává változik, akinek a fején landol. Elég felemelniük a fejüket, s ha ezt különböző ritmusban, szépen összehangolt koreográfia szerint teszik, tudjuk, hogy különböző időben ébredtek az elhagyatott sírkamrában. Jó zene, a szép és lenyűgöző asz- szony, valamint tehetséges ura így találnak új lehetőségeket a maguk és a klasszikus mű megmutatására. Nevezzük ezt beavató színháznak, mely a stílusbravúrra és karizmatikus színészekre épül. A siker teljes, csak a plebs néhány tagja fanyalog, akik kulturális deficittel érkeztek. Nekik ez sok volt és sűrű, mint a jaffaszörp. Az esztéták ellenben vígan bólogattak, s eszükbe jutott egy kérdés-felelet a Ponyvaregényből: Örülünk, Vincent? Egy utánozhatatlan travoltás slukk a cigiből, majd a válasz: Örülünk.
