XIII. Kerületi Hírnök, 2006 (12. évfolyam, 1-24. szám)
2006-03-14 / 6. szám
8 TIZENHARMADIK $ KERÜLETI HÍRNÖK 2006. március 14. Kerületi versenyek Életképek a Kék iskolából aTomoriban Szép kiejtés Három kerületi programot szervezett a Tömöri Pál Általános Iskola. A nyelvújító Kazinczy Ferencről elnevezett Szép kiejtési versenyen tizenöt iskola harminc tanulója mutatta be olvasási tudását. Völgyi Péterné kerületi tantárgygondozó elmondta: a diákok színvonalasan teljesítettek, a felkészítő tanárok munkáját dicséri a tanulók szép magyar beszéde. Iskolánk 5. b osztályos tanulója, Barna Krisztián az 5-6. évfolyamosok között a IV. helyezést érte el. Szellemi sport Iskolánkban 3. osztálytól Fekete József tanár úr vezetésével sakkoznak a diákj aink. A kerületi sakk diákolimpia csapatversenyre lelkesen készültünk. Csapataink a következő eredményeket érték el: 1-2. korcsoport lány I. hely: Nagy Nóra, Mátrai Izabella, Mátrai Eszter, Flankó Melinda (4. a), fiú IV. hely: Kocsis Bertalan, Hegyi Zsolt, Weller Norbert (4. b). 3-4. korcsoport, lány III. hely: Ispánky Nikolett, Király Krisztina (7. a), fiú: Antóni Róbert (6. a), CzireZsolt{6. b), Volosin György (7. a). Rajzverseny kis művészei A kerületi szakmai napok szervezésében második alkalommal fogadhattuk a kerületi rajzverseny kis művészeit. Mintegy 100 alkotás született Az ember és természet témakörben. A zsűrinek nehéz dolga volt, a különböző technikákkal készített rajzok közül a legjobb tízet kellett kiválasztani. Nagy öröm számunkra, hogy a csendélet alkotásában a 7-8. évfolyamon Rácz Kitti (7. a) III. helyen, Kutvöl- gyiNoémi (7. a) VII. helyen végzett a 25 versenyző közül. ZSADÁNYI VlKTORNÉ SZERVEZŐ Vigasság jelmezben Tavaszváró hölgyek az idó'sekfarsangján Annaberg 2006 Közvetlenül a félévi bizonyítványosztás után a Kék Általános Iskola hókedvelői az Alsó-ausztriai Annaberg és Mariazell síterepén töltöttek egy csodálatos hetet. A sítudományok felmérése után kialakultak a csoportok, és kezdetét vette a délelőtti és délutáni oktatás. Sok szülő életéből eddig kimaradt a síelés öröme, és csak most, síelő gyermekünket kísérve vállalkoztunk az első próbacsúszásokra. Kezdetét vette a „szeniorok” síoktatása is. Az esések a kezdőknél soro- zatszerűek, ahogyan a fáradságos felállások is egymást követik. Szerencsére Lazsányi Erikától állandó segítséget kaptunk, hogy élvezzük a siklást, a mozgást és a társaságot. Az együttes biztatásnak, az állandó lelkesítésnek köszönhetően utolsó napon már a lécen maradtunk. Az izomláz, az ízületi fájdalmak, a kék foltok után megérdemeltük az elmaradhatatlan gőzgombócot. Medicsné Praszner Katalin A HÓEKECSAPAT TAGJA (Medics Bogáta 4. b osztályos TANULÓ ÉDESANYJA) ■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■ Kék Gála hófehérben MMBBBBBMII1H I'll MII Ilii II11 ISBBSBBilWiili8BiB8BSBBS858BBIBBIBBIIBWiaffiSB5iS^WHW A huszonhét éves Kék Általános Iskola tizenöt éve rendez gálaműsort, amelyen tanítványai bemutatják tehetségüket, ügyességüket. Tarján András igazgató februárban a Thália Színházban immár tizenötödször köszöntötte a kékiskolás család apraját-nagyját és a kedves vendégeket. A kétfelvonásos műsor első részében alsó tagozatosaink moldvai népviseletben mutatták be néptánctudásukat, Hájas Tibor tanár vezetésével. Bartók Bélára emlékeztünk a Cantata Profana előadásával, az iskolai citerazenekar közreműködésével. A tanári kórus Mozart előtt tisztelgett. A második felvonásban modern mozgásművészettel szórakoztatták a közönséget. Hauser Judith 7. a osztályos tanulónk - a ritmikus gimnasztika nemzeti válogatottjának tagja, többszörös országos I. osztályú bajnok - lélegzetelállító gyakorlatát vastapssal jutalmazta a közönség. Edzője iskolánk régi tanulója, Lazsányi Erika. Látványos buzogánygyakorlattal mutatkozott be iskolánk ritmikus gimnasztika csapata, ötletes összeállítását Bódy Ildikó edzőnek köszönhetjük. Ezt követték a különféle stílust képviselő táncok, filmzenétől a salsáig, amit 8. a osztályosaink osztályfőnökük, Weidemann Dorottya közreműködésével adtak elő. A répa című orosz népmesét Csóka Gizi néni segítségével az 5. c osztály játszotta el. A 8. b és 8. c osztály „hölgyei” és „urai” hófehér ruhában és frakkban jelentek meg. Üveges Judit néni segítségével hónapok óta gyakorolták a keringőt, hogy egy életre szóló emlék legyen számukra az utolsó Kék-iskolai gála. Székely Judit Vasárnap délután a Magellánban Csukáné dr. Jónás Ilona 1997. december 5-én alapította meg a Gyertyafénykeringő Klub Egyesületet. Kezdetben 20, mára több mint 200 nyugdíjas és magányos embernek nyújt állandó szórakozási, kulturális lehetőséget. Az ösz- szej övét eleket minden vasárnap 3—7-ig a Magellán étteremben (XIII. kerület, Fáy utca 31.) tartják. Az elmúlt évek alatt a tagokból remek közösség alakult ki. Megemlékezünk egymás születés- és névnapjáról, együtt ünnepeljük a nőnapot, március 15-ét,azanyáknapjátstb.AzenérőlDi- ós Péter gondoskodik, aki nosztalgiadalokkal teszi még hangulatosabbá az estéket. Az étteremben lehet táncolni, beszélgetni, barátságokat kötni. S hogy ne csak az étteremben találkozzunk, minden hónapban szervezünk kirándulásokat is. Áprilisban Szlovákiába megyünk - mondta el a legfontosabb információkataklubéletérólCsukáné. Az egyesület szeretettel vár minden kedves kerületi nyugdíjast, aki egyedül érzi magát és szeretne feltöltődni, barátságokat kötni, kirándulni. P.B. www.volkswaecn.hu Polo Comfortline Ice modellek tavalyi áron, 2 999 OOO Ft-tól, akár 0% THM-mel* Főbb felszereltségek: • Klímaberendezés automatikus hőfokszabályozással • Elektromos ablakemelők elöl • Elektromosan állítható és fűthető külső tükrök • Rádiótávirányítású központi zár • Ködfényszóró stb. Az Ön Volkswagen márkakereskedője: Porsche Pest 1139 Budapest, Fáy u. 27. Tel.: 451-5430 Fax: 451-5502 E-mail: vw@porschepest.hu Web: www.porschepest.hu ’Az akciók ajánlat «ok o Polo Comfortline le« 75 16V modellekre vonatkozik, 2006. március 31-ig. vagy visszavonásig érvényei. A képen látható autó illuuiráció. A Volkswagen Polo motorizáltságtól függő kombinált átlagfogyasztása: 4,4-7,71 l/100km, C02 kibocsátása: 119 185 g/km.