Ferencváros, 2006 (16. évfolyam, 1-12. szám)
2006. december / 12. szám
Ferencvárosi séták - A Nyugat szerkesztősége Sok mindenről nevezetes a Lónyai utca. Először is azért, mert itt épült fel 1875-ben a Ferencváros első jelentős polgárháza, a ma is látható, szépen felújított Gregersen-ház. Itt, a hajdani Két Nyúl utcában nyílt meg az 1810-es években a kerület első ipari üzeme, a Jordán-féle bőrgyár, majd Schlick Ignác vasöntödéje, és itt állt a 19. század közepén a hatalmas Vidáts-féle mezőgazdasági gépgyár. Korábbi sétáink során már ellátogattunk ezekhez, mint ahogy megemlékeztünk az utca kulturális múltjáról, hagyományairól is. Bemutattuk a híres Református Gimnáziumot, most pedig a Nyugat szerkesztőségét keressük fel. A Nyugat - fogalom. Ennek a folyóiratnak a nevét még azok is ismerik, akik sosem foglalkoztak irodalommal. Csaknem fél évszázados fennállása is bizonyítja, hogy a magyar kultúrtörténet páratlan jelenségéről van szó. Az 1908-ban alapított lap szerkesztősége az évtizedek során számos helyen működött, székhelye - feltehetően anyagi okokból - gyakran változott. 1912 júniusában a Nyugat a Mérleg utcából a Lónyai utca 18.-ba költözött, s a kéthetente megjelenő folyóiratnak 1916 októberéig a Ferencváros adott otthont. Ez a négy év fontos, sőt meghatározó jelentőségű időszak volt a lap életében. Ekkor vált a Nyugat azzá, aminek az irodalomtörténet ma ismeri és értékeli: a különböző műfajok, stílusirányzatok és eszmei áramlatok magas színvonalú megjelenésének fóruma, melyet nem valamilyen ideológia, hanem a humanizmus eszméje tartott össze. Ez a szellemi nyitottság, a sokszínűség és tolerancia köszönhető volt a lap szerkesztőinek, Ignotusnak, aki mindenek fölé helyezte az alkotói szabadságot, Osvát Ernőnek, aki a minőség megszállottja volt, és Ady Endrének, akinek magyarságtudata európai távlatokba nyílt. A minőség, az oly sokféle minőség pedig az íróknak, költőknek, a Nyugat legendás első nemzedékének az érdeme: Adynak, Babitsnak, Kosztolányinak, Móricznak, Karinthynak, Tóth Árpádnak, Kaffka Margitnak, Szabó Dezsőnek, Tersánszkynak, Füst Milánnak és a ma már kevésbé ismerteknek: Ambrus Zoltánnak, Lányi Saroltának és a többieknek. E nevek hallatán az irodalomban jártasak igazat kell adjanak Adynak: itt valóban „összeszaladt ősz, tél, tavasz, nyár”. Mindez nem alakulhatott ki belső viták, külső támadások elleni összefogás nélkül. Az új irodalom képviselőinek meg kellett vívniuk csatájukat a konzervatív kritikákkal, amelyek kezdetben érthetetlennek, kozmopolitának, sőt olykor erkölcstelennek bélyegezték a Nyugat íróit és műveiket. Másrészt össze kellett bé- külnie a Fart pour l’art-nak nevezett „tiszta” költészetnek a társadalmi kérdéseket feszegető irodalommal. Ezt az összebékülést az első világháború hozta meg igazán, amelynek embertelensége és értelmetlensége ellen egységesen léptek fel a Nyugat írói, élükön Adyval és Babitsosai. Tegyünk itt egy kis magánéleti kitérőt. Ady életében különösen fontos időszak volt az 1912-16 között eltelt négy év. Abban a hónapban, 1912 júniusában lett a Nyugat szerkesztője - Osvát Ernő és Fenyő Miksa mellett amikor a szerkesztőség a Lónyai utcába költözött. Ekkor szakít lélekben is Lédával, és búcsúzik el attól, ami a számára Lédát (is) jelentette: Párizstól. Szépen búcsúzik: „Utólszor még s csöndben megáldom, / Hogy vagy és hogy nekem is voltál / S aztán vissza, szivem, vén oltár, / Őrizvén örök-ifjuságot” - úja 1914 januárjában az Utólszor még Párisba című versében. A Nyugatban ekkor már sorra jelennek meg az új szerelem versei, bennük az új élet és az örök fiatalság félelmes reménye. Egy év múlva, 1915-ben feleségül veszi a 22 éves rajongó, fiatal lányt, Csinszkát. A Nyugat a huszadik századi magyar irodalom legfényesebb csillagai között ragyog. (Pályáját, nem véletlenül, Magyar Csillag néven végzi be 1941-ben.) Büszkék lehetünk rá, hogy néhány évig megtisztelte kerületünket jelenlétével, hogy a Lónyai utca a huszadik század legnagyobb íróinak lába nyomát őrizheti. Méltó folytatója lett a Ferencváros nagy irodalmi hagyományainak, Fáy András, Bártfay László, Kisfaludy Károly örökségének. Ez a múlt ma is, bennünket is kötelez, s elfogultság nélkül állíthatjuk, a mai Ferencváros kulturális élete méltó ehhez a gazdag örökséghez. Ferenci Zsuzsa A kis Zsuzsa néni Sportos családba született, ahol az édesanya és az édesapa is testnevelő tanár, s a fiútestvér is fontosnak tartotta a testedzést. A minta erősen hatott rá, útja a középiskolából egyenesen a Test- nevelési Főiskolára vezetett. Horváthné Várady Zsuzsát a Telepy Károly Testnevelés Szakosított Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskolában csak így szólítják: a kis Zsuzsa néni. S hogy miért? Mert a nagy Zsuzsa néni, vagyis Várady Gézáné, az édesanya mind a mai napig ugyanitt dolgozik. Munkájukban egymást segítik, tapasztalataikat kicserélik.- A Telepy-iskolába jártam én is, és 1984- ben, immár pedagógusként, ide tértem vissza - meséli Horváthné Várady Zsuzsa. - Mindenkinek olyan munkatársakat kívánnék, mint amilyeneket én kaptam. Nemcsak segítették a beilleszkedésemet, hasznos tanácsokkal is elláttak. Nagyon örültem, hogy egykori testnevelő tanárommal, Harmat Józseffel kollégák lettünk. A gyerekként tőle kapott útmutatás meghatározó a munkámban. Józsi bácsi ma már nyugdíjas, családunk régi barátja, és ő volt az esküvői tanúm is. Várady Zsuzsa félje is sportol, amatőr hosszútávfutó. Természetes, hogy a barátaik is a sportot kedvelő emberek közül kerültek ki. A tanárnő sokáig kézilabdázott, majd átpártolt a kosárlabdához. Kerületi tantárgygondozóként és a diáksportbizottság tagjaként is elkötelezetten dolgozik az ifjúság egészségének megőrzése érdekében.- Nem szeretek osztályozni - vallja. - Annak örülök leginkább, ha egy gyerek leküzdi a félelmét, és elvégzi a kapott feladatot. Emlékszem, volt egy kislány, aki csak nyolcadikos korára volt képes felmászni a kötélre. Nagy élmény volt mindkettőnknek, s ez a kislány, aki azóta már maga is szülő, máig emlegeti ezt a történetet. Fontosnak tartom, hogy a túlsúlyos, gerincferdüléssel küszködő gyerekek is mozogjanak. Ezért eleinte kicsit szigorúbb is vagyok velük, de amikor látom, hogy ők is mindent megtesznek, amire a képességükből futja, megdicsérem őket. Hiszen minden tanulót önmagához kell mérni, nem a társaihoz! A kis Zsuzsa néni első osztályostól a tizen- kettedikesig sokféle korosztályt tarnt az iskolában. Példáját több tanítványa is követte, sokan váltak élsportolóvá, illetve testnevelő tanárokká. Horváthné Várady Zsuzsa ötéves kora óta ferencvárosi. Ide köti a családja, a munkája. Elégedett embernek tartja magát, s hogy vele is elégedettek kollégái, felettesei, azt bizonyítja a Ferencváros Szolgálatáért Díj is. Garamvölgyi Annamária - Fotó: Steiner Gábor Ferencváros 2006. december A MÁSKÉNT ALAPÍTVÁNY (1091 Bp., Üllői út 11-13. Adószámunk: 18235692-1-43) köszönetét mond mindazoknak, akik személyi jövedelemadójuk 1%-ával segítik munkáját. A számlánkra befolyt 32 742 forintot most nem használtuk fel, hanem megtakarítottuk.
