Ferencváros, 2003 (13. évfolyam, 1-12. szám)
2003. október / 10. szám
2003. október ■l B árány János 1930-ban, munkáscsalád gyermekeként született. Az elemi elvégzése után lakatostanuló lett. A Csepeli Vasműben dolgozott, mint szerszámkészítő' szakmunkás. Október 23-án, a délelőtti műszak lejártakor, mikor beért a városba, a tüntetőkhöz csatlakozott. Előbb a Parlamenthez, majd a Rádióhoz vonultak. Mikor a tűzharc megkezdődött, visszament Csepelre, ahonnan teherautónyi munkással tért vissza. Másnap a Tompa utcai fegyveresek vezetőjükké választották. Összerendezte a felkelőket, biztosította a környéken a rendet, élelmiszert osztatott, megvédte a kommunistákat a zaklatásoktól. Harcoltak a szovjet csapatok ellen, megszervezte az együttműködést Angyal Istvánékkal és a Bakáts téri felkelőkkel. Fegyelmet tartott és őrséget helyezett a Boráros térre. A környéken csak „Bordósapkás Jancsidnak ismerték. A második szovjet agresszió után visszatért Csepelre, ahol a munkástanács tagjává választották. Elkezdte szervezni a Forradalmi Iijúmunkás Szövetséget, majd vezetőjük lett. November második felében került kapcsolatba Nagy Józsefékkel, egy másik szálon pedig Mécs Imréikkel, egy műegyetemi nemzetőr csoporttal. Vállalta a csepeli munkásosztag megszervezését. December 10-én letartóztatták, de hiába faggatták, egyetlen szálon sem tudnak kiszedni belőle semmit. A Nagy József-per hatodrendű vádlottja volt. Halálra ítélték szervezkedés vezetéséért, meg nem állapítható számú gyilkosságért, mert a részvételt a harcban Kádárék bírósága gyilkosságnak minősítette. Mécs Imre emlékezik A Műegyetem volt a szülőföldje a forradalomnak, ötödéves hallgató voltam akkor. Amikor ‘55 végén, a szovjet csapatok kivonultak Ausztriából, éreztük, hogy valami változik. A szovjet hatalom visszavonul. Ráadásul '56 februárjában a Szovjet Kommunista Párt XX. Kongresz- szusán Hruscsov leleplezte Sztálint. Olyan tényeket mondott el, amelyeket mindenki tudott, de kimondani senki sem mert. Ekkor indult a Petőfi Kör. Ez egy vitakör volt, amelyet az akkori Kommunista Diákszövetség, a DISZ szervezett, de eredeti szándékától eltolódott, és igazi viták alakultak ki. Ettől hónapról hónapra bátrabbak lettek az egyetemisták, az újságírók, az írók. Az egyetemen az ideológiai tárgyakat oktatók egyre többször mondtak olyat, amelyeket korábban nem mertek volna. Mi is egyre nyíltabban kezdtünk beszélni. Ezt úgy értékeltük, hogy meggyengült a diktatúra, amely addig sziklaszilárdnak tűnt. Az 153-ban hivatalba lépő Nagy Imre-kormány a sztálinizmus enyhülését hozta az országnak. Liberálisabb elveket vallottak és ez kormányzati és gazdasági tevékenységükben is megmutatkozott. 1956. október 22-én a lengyelek melletti szolidaritásunk kifejezésére csendes tüntetést szerveztünk. Elhatároztuk, hogy 23-án 2- 3 óra körül odavonulunk a Bem- szoborhoz. Mindenki visz egy szál virágot. Megfogalmaztuk a 16 pontot, köztük, hogy Nagy Imre vezetésével alakuljon új kormány, legyenek szabad választások több párt részvételével, a szovjet csapatok hagyják el Magyarországot. Az utolsó pont pedig az volt, hogy szolidárisak vagyunk a lengyel néppel. Másnap korán reggel bent voltunk az egyetemen. Féltünk a szélső sztálinisták provokációjától, ezért az egyetem kapuit lezárták. Közben reggel a rádió bemondta, hogy a belügyminiszter gyülekezési tilalmat rendelt el, és betiltotta a mi tüntetésünket is. Az utcán géppisztolyos rendőrök jártak. Aztán megtörtént a csoda. Az egyetem két rektora közölte, hogy az egyetem területén a belügyminiszter nem parancsol, ezért megtartjuk a nagygyűlést. Delegációt küldtünk a belügyminiszterhez. Fél óra múlva tértek vissza az első helyettessel, aki elmondta, hogy a lojálisak a reformokkal, és engedélyezik a felvonulást. Tízesével, kart-karba öltve vonultunk. Egyszerre megjelentek zászlókkal a Katonai Iskolások, majd a környező főiskolák hallgatói. Felduzzadt a tömeg, de nem volt semmi rendzavarás. Nem volt ilyen tüntetés 1947. óta. A Fő utca házainak ablakából integettek az emberek, gyertyákat és zászlókat tettek ki. A Bem térnél már rengetegen voltunk. Folyamatosan jöttek a főiskolások, egyetemisták Pestről. Egy hangszórós autó tetejéről Veres Péter szónokolt. A tömeg anélkül, hogy bárki vezényelt volna, elkezdett hömpölyögni a Margit híd felé, át a Kossuth térre. Jöttek velünk szemben emberek, akik munkából igyekeztek haza, ők is csatlakoztak. Ekkorra már az egyetemista jelleg kezdett fellazulni. A Kossuth téren vártuk Nagy Imrét, aki elkezdte a beszédét, úgy, mint addig évtizedeken át: Elvtársak! A tömeg felhördült, mire újra kezdte az elhíresült „Barátaim! Magyarok!” megszólítással. A tömeg aztán több helyszínre távozott: voltak, akik a Sztálin szoborhoz mentek, és ledöntöt- ték azt, a Szabad Nép székházhoz is sokan mentek. Én azokkal tartottam, akik a Rádióhoz Ferencváros
