Keleti Ujság, 1942. július (25. évfolyam, 146-172. szám)

1942-07-24 / 166. szám

1942, J U C 1 V S 24 hal hónap alatt az ossz«« tengeri harctere­ken összegen 616 ellensége« kereskedelmi hajót süllyesztettek el, együttvéve 3,843.200 tonnányi hajóteret, amiből 467 hajó 2,917.600 tonna össztartaiommal az amerikai vizekre esik. Csak maga az amerikai angol hajóhad 163 egységét vesztette ebben az időben 1,835.500 toiinatartalommal. A helyzet jóval komolyabb, mint egy hónappal ezelőtt Buenos-Ayres, juihts 23. (MTI.) A Stefa- ni-iroda jelenti: Az északemerikai Herald Tribune megálla­pítja, hogy az amerikai lakosság egyre na­gyobb türelmetlenséggel nézi azt a tehetetlen­séget, amit Amerika mutat. Az amerikai fegy­veres erő nem képes hatásom segítséget nyúj­tani a Szovjetnek, — írja — és éppen olyan tehétetlenséget áru! el Alexandria védőimé­ben. valamint a japánok elleni harcban. Washingtoni jelentés szerint az amerikai Time folyóirat igy ir: „Aki azt hiszi, hogy az amerikai tengerészeinek sikerült a tenger­alattjárókat elűznie az Atlanti-tenger parti vizeiről, az Olvassa el az Egyesült-Államok tengerészeteinek egyik közleményét, mert »ein csak az ellenkezőjéről fog meggyőződni, ha­nem, arról is, hogy a helyzet jóval komolyabb, mint egy hónappal ezelőtt volt. A tengerésze­ti minisztérium közleménye szerint felhívják á h'alászhárka- és yaéhttuíajdőíiosokat. hogy hajóikat bocsássák rendelkezésére, mert a tengeralattjáróveszély igen nagy. Néhány hétteli ezelőtt a tengerészek még nevettek ezen a javaslaton, de ma már annyira elharapó­zott a veszedelem^ hogy az utolsó szalmaszál­ként kapnak uíána. Az épülő hajók tonna­tartalma és az elsüllyesztett hajók tonnatar­talma között egyre mélyebb a szakadék. A másik jele a szövetséges tengeri hajózás rossz helyzetének az, bogy acél hijján fából épült vitorláshajókat bocsátanak vízre a Karibi­tengeren a délamerikai forgalom lebonyolí­tására. Tljabb hajó veszteségek Genf, jullus 23. (MTT) f^sriöont jelentés szerint az Evening Standard bírt közöl az ontarioi Mydlandból, hogy ott négy épülő­félben lévő nagyobb kereskedelmi hajót tűz pusztított el. A tűz olyan nagy volt, hogy a szomszédos hajóépítő gyárakra is átcsa­pott és az ott épülő hajókat többé-kevésbbé megrongálta. Az amerikai tengerészeti minisztérium köz­lése szerint egy nagy norvég gőzöst ellen­séges tengeralattjáró elsüllyesztett az At­lanti-tengeren. Az amerikai tengerészetügyi minisztérium bejelentette, bogy a Karibi­tengeren tengeralattjárók elsüllyesztettek néhány hajót. Az angol kormány Gandhi bebörtönzésével akarja leszerelni az indusok nemzeti mozgalmát Bangkok, jullus 23 (MTI) A Ştefani Iro­da jelenti; Az augusztus 7-re tervezett nagy gyűlés közeledtével mind jobban fokozódik az angoieilenes hangulat Indiában A nagy­gyűlésen igen fontos döntéseket fognak hozni. Pandit hí eh ni korotat tesz Indiában é« helseyí.staeJlenes szónoklatokat tart. Az an­gol hatóságok minden intézkedése hiábava­lónak bizonyult, úgyhogy nézetük szerint az angolellenes mozgalom leszerelésének egye­düli módja Gandhi bebörtönzése lenne. Azt hiszik, hogy az angolok csak a nagygyűlés lefolyása után nyúlnak erőszakos eszközök­höz. Londonból származó svéd hírek szerint londoni körökben külföldi újságírók előtt kije lentették, hogy az angol kormány az indiai alkirályt fenntartás nélkül fedezni fogja, amennyiben kénytelen lesz az alkalmatlan­kodó indusok ellen eljárni, Londonban a há­borús erőfeszítések rongálásának tekintik a Gandhi tervezte elégedetlenség! hadjáratot. Á Stéfáni Iroda értesülése szerint Gandhi újabb szabályokat állapított meg a polgári elégedetlenség! mozgalom számára — közli a bősztoni rádió, — hogy ezzel fokozza az indiai lakosságnak passzív ellenállását. A kisebb üzleteket mabb rendelkezésig bezár­ják. Mint a delhii rádió jelenti, az északnyu- gat-indlat tartományok rendőrfőnöke kíjelen tette, hogy a határrendőrség megerősítését kérte a brit kormánytól. Ennék eredménye­képpen 7000 rendőrt, valamint 135.000 pus­kát küldtek az északnyugat! tartomány, k megerősítésére. A puskákból 10.000-et az ottani angol bizalmi férfiaknak fognak ki­osztani. Díjmentesen lehet rádióüzenetet küldeni a frontra a budapesti Nemzetközi Vásárról Budapest, julius 23. A Nemzetközi Vásár évek óta közkedvelt rádióüzenetközvetitését ez évben a harctérre szóló üzenetek szolgála­tába állítják. A posta vezérigazgatósága ha­tározata szerint a vásár területén felállítan­dó stúdióban ez évben minden harctéren küz­dő katona igazolt hozzátartozója díjmentes üzenetet mondhat a vásári stúdió mikrofon­jába. (Magyar Tudósító.) ► 4 Számos német tengerész és tengerésztiszt rrec szökött az argentin internálásból Stockholm, julius 23. Az „Áfton Tidnin- • hogy az utóbbi időben számos német tenge­ren“ londoni tudósitója azt Írja, hogy az an-1 rész és tengerésztiszt megszökött az argentin goi szász és szövetséges kormányok Buenos-1 internálásból és állítólag német tengeralattjá- Ayresben diplomáciai lépéseket tettek a miatt,! rákra menekült. Gyüjtőtáborokba küldik Horvátországban az állami rend ellen vétők hozzátartozóit Zágráb, julius 23. (MTI) A horvát. hivata­los lap törvényerejű rendeletet közöl, amely­nek értelmében a jövőben az állami rend ellen vétők családtagjai ellen is lehet bün­tetőintézkedéseket foganatosítani. Család­tagnak számítanak a szülök, a gyermekek ^Módosították a rendőri büntető­eljárás büntetöparancsra vonatkozó rendelkezéseit Budapest, jul. 23. (MTI) A belügyminisz­ternek az igazságügyminiszten-el együtt ki­adott legújabban megjelent rendelete a rend­őri büntető eljárás egységes szabályozásá­ról szóló rendelet büntetöparancsra vonat­kozó rendelkezéseit lényegesen módosítja. Az uj rendelet lényege az, hegy' egyrészt a büntetöparancs alkalmazási terét teteme­sen bővíti, másrészt oly esetekben, ha a bű­nösség kérdése nem vált biztossá, lehetővé teszi, hogy a büntetöparancs ellen érvénye­sített kifogás fellebbezésnek minősüljön és az ügy az elsőfokú tárgyalás mellőzésévé! közvetlenül a másodfokú fellebbezési fóru- gron nyerhessen, végleges érvényű elintézést. és testvérek. A büntetőintézkedés abban áll, hogy előzetes büntető eljárás után a csa­ládtagokat 6 hónaptól 3 évig terjedő idő­tartamra gyüjtötáborokba küldik, vagyonuk pedig elkobozható. • Negyven naoy motoros bárkát építtet Törökország Isztanbul, julius 22. (MTI) Az OFI je­lenti: A török kormány felhatalmazást adott 40 nagy motoros bárka felépítésére. Ugyan­akkor elhatározta, hogy a Fekete-tenger több kikötőjében hajóépítő, illetve javító műhelyeket létesít. — Spanyolországban hatvankét százalék­kal csökkent a munkanélküliség. Madridból jelenti a Ştefani Iroda; A munkaügyi igaz­gatóság kimutatása szerint, az Iparágak egész sorában állandó fellendülés észlelhető. A világháborút szinte nem lehet érezni. A munkanélküliek száma ez év áprilisa óta 62%-al csökkent. 1 MCjBtmTiiir&jKa Angolok és bolsevisták az arab rejtély előtt A bolsevisták mindig odaadó érdeklődést tanúsítottak Középkelet és Közeliidet iránt. Közvetlenül uralomra jutásuk után alig-alig tudták feltartóztatni a mostani fegyvertár­suk: Anglia által pénzelt iráni hadsereget, mely a bakul és haitim! petróleumniezök ellen intézett elkeseredett támadást. Felele­tül London mesterkedéseire a Szovjet Riza kánt államcsínnyel Perzsia sah! székéire emelte és egyáltalán nem titkolta azt a szándékát, hogy utat akar vágni a Perzsá­bból felé, mely megnyitná a világpiacot az akkor még teljes elszigeteltségben lévő Szovjet-Unió előtt az Indiai-óceánon ke­resztül. S ma pedig, amikor a Szovjet nemhogy lemondott volna körelkeleti terveiről, hanem Inkább ténykedéseivel megerősíti azt, érde­kes vizsgálni, hogyan illesztik össze a plutokrata-bolsevista szövetségesek egyrészt Molotov fent vázolt, másrészt Anchinleek el­gondolását, mely szerint at angol világ- hatalmi helyzetet Afrikában és Ázsiában egy MarSa-Matruhhól kiinduló, Egyiptomot, Palesztinái, Transzjordániát, Irákot és Iránt átszelő. Rom ha y ha n végződő autóúttal és vasútvonallal lehetne leghatásosabban biz tositani. Auchinleek; közlekedési útja nyugatról ke­letre hatolna, mig a Szóvjet északról délre szeretne terjeszkedni. A két tervezett út­vonal tehát merőlegesen metszi egymást, s ez pedig, azt a legkevésbbé képzett stra­téga Is tudja, jövendő' konfliktusok magja. Igaz, hogy ezt a problémát Churchill és Eden már félig-meddig megoldotta, mikor Auchinleek, Wavel! és a brit vezérkar taná­csának ellenére Iránt a bolsevistáknak ki­szolgáltatta. Folyó év január 39-én, hossza* eszme­cserék után, létrejött Teheránban egy angol- iráni egyzmény. A két nagyhatalom „ünne­pélyesen garantálta Irán területi épségét, függetlenségét és gazdasági szabadságát". Bevezetőként még azt Is megjegyezték, hogy az egyezmény az Atlanti-tervezet jegyében születik. De a Szovjet szép példát mutatott arra, hogyan értelmezik a demokráciák a háborús célokat.. Akárcsak a balti államok esetében, katonailag megszállták az ország gazdasági és stratégiai létfontosságú pont­jait, főkép a Kaspl-tenger déli partjain el­terülő' termékeny vidéket, Irán gabonaraktá­rát.. Tekintélyüket kiterjesztették a Kernian- sah—Teherán—Weshed vonaltól északra, majd a régi recept utasításait szigorúan követve, követelték a felügyeleti jogot a Perzsa-öbölbe vezető transziráni vasútvonal felett. Auchinleek indiai útját keresztezik tehát a bolsevisták. A telhetetlen moszkvai fenegyerekeit mos­tanában már a schuchteri, resti, bendar-shai és shirasi petrólcumkutak felé kaesin. atnak, ahová pedig az England-lran-Company 300 millió fontsterlinget ölt bele. Ugylátszik, a tapintatlan vörösek nem sokat törődnek a City pénzembereinek kedvenc vadász- területével. Egy kissé zavaros cikkben foglalkozik a londoni The Economist május 25-iki száma az iráni angol tőke tragikus sorsával. Irán Miít/ea feltételek wiellett köt a MÁSz a gazdákkal bérhizlalási szerződést ? Budapest, julius 23. (MTI) A közellátás- ügyi miniszter lehetővé tette, hogy a MASz azokkal a gazdákkal és hizlalókkal, akik sertéseiknek 130 kg. súlyra való kihizlalásá­ra legkésőbb november 30-ig magukat köte­lezik, a következő feltételek mellett bérhiz­lalás! szerződést kössön: 1. hizlalásra csak darabonként 50 kg.-on felüli süldőt lehet lekötni; 2. a hizlalás! szerződések megkötésének és a hizlalás meg­kezdésének határideje augusztus 5; 3. a ser­tések kihizlalásához a MASz a Hombár utján serté# darabonként a beállításra ke­rülő süldők súlyától függően legfeljebb 400 kg. árpát bocsát rendekezésre; 4. a sertése­ket legkésőbb november 30-ig 130 kg. súlyra kell felhizlalni és a MASz rendelkezése alap­ján leszállítani. Amennyiben a sertések je­lenleg esetenként 70 kg.-nál nehezebbek, vagy félig hízottak, úgy azok 130 kg. da­rabonkénti súlyban már szeptember, illető­leg október hónapban leszállitandók. A ser­téseket a MÁSz az átvétel helyére és az át­vétel napján érvényben lévő megállapított áron fizeti ki. A közellátási miniszter módot nyújt arra, hogy a jelen hizlalási akcióban résztvevők sertésdarabonként 120 pengő kamatmentes hizlalási hitelben részesüljenek. Aki hizla­lás’ hitelben kíván részesülni, annak hitel­termelése az utóbbi évben felére csökkent. Ez elég súlyosan érinti a brit A d mir alj tás t és az Intelligence Servicét, melyek az England-Iran-Oopipany részvényeiből 56 szá­zalékot jegyeztek. 1902-ben, tehát pontosan negyven éve, az Intelligence Servire Kosenblnm nevű ügy­nöke egy különösen becstelen csalással sze­rezte meg az iráni petróleum részvénytöbb- ségét. Annakidején még az orosz érdekeltsé­geket is felszámolták az angolok. Mára a helyzet homlokegyenest megválto­zott ... A szov jet, térhódítás egy pillanatig sem szünetel. Jeruzsálemben máris kereskedelmi képvi­seletet alapítottak. Napról-napra újabb és újabb üzletágba férkőznek be. Néhány hó­napja, hogy az iráni Furughi-kabinetneú át kellett adnia helyét Suchili kormányának. Az nj miniszterelnökről pedig mindenki tudja Teheránban, hogy' busz éven keresztül képviselte az iráni kereskedelmet Moszkvá­ban. A Szovjet imperializmusának eme meg­nyilvánulásához és a.z angolok középketeti kétszínű poütlkájáJíoz felesleges minden kommentár. £s még az A Hanti-tervezetre hivatkoz­nak !... Máskülönben az angolok, a cárt Orosz­ország és a bolsevisták sohasem számoltak azzal, hogy a Földközi-tenger és az Indiai- óceán között elterülő földön arabok 1* lak­nak. Hol egyesítették, hol szétválasztották az arab törzseket, aszerint, ahogy pillanatnyi céljaik kívánták. Időnként felbukkant egy­két nyugtalanitó jelenség, mint a Palesztinái zavargások, az iíjusrah mozgalom, a perzsa sah „érthetetlen" magatartása, T, E. Law­rence aggódó jelentései, de ezek nem nagyon izgatták a Foreign Office urait. Lawrence titokzatos „halálos balesete" után London­ban hirtelen elhallgattak az arab kérdésről. Most a probléma ismét időszerű lett, Frey« • Stark, a Rputer teheránl tudósitója, leg­utóbbi beszámolójában igy kesereg: „Sajná­latos jelenség, hogy- az arab ifjúság jórészt ellenünk agitál, Unsz éven keresztül az arab világot, agg angolbarátok klikkje vezette, akik merev ellenállást tanúsítottak a fiata­lok érvényesülési vágyával szemben. így, akarva, nem akarva, az uj generációt az ellenséges táborba kényszeritették. Ezek már Angliáról megvetéssel és gúnyolódva beszélnek, mint az önzés, a rideg kalkulálás és a kérlelhetetlen zsarnok képviselőjéről. Ma a „jó öreg haza“ (good old Country) az arabok előtt nem egyéb, mint a status quo makacs, kétségbeesett védője“.-* Kiadban, Jeruzsálemben, Ammarban, Da­maszkusziján és Bagdadban az arab vezetők soroztos megbeszéléseket tartanak.' Valószí­nűleg nem az Auchinlecknek nyújtandó se­gítség mérvéről... Mikor elérkezik az ima órája, a minaret tetejéről a müezzin nem Pliilbyért, Gertrud Beliért, vagy Rosen- blumért, még csak nem is Auchlnleckért és Churchillért esdekel a Mindenhatóhoz. A bölcsesség prófétájának közbenjárását kéri Allahnái, Ígérve, hogy az arab nép min­dent megtesz a szabadság érdekében! N. J. igényét a szerződésben fel kell tüntetnie. Hizlalásra jelen akció keretében egy gazdá­tól csak 10 darabon felüli sertéstételeket le­het lekötni. A hizlalási szerződéseket a Ma­gyar Állat- és Állati Termékek kiviteli Szö­vetkezettel a gazdák, illetőleg a hizlalók közvetlenül, vágy jogosított szövetkezet (bi­zományos) utján köthetik meg. A hizlalási szerződési nyomtatványkat a Magyar Allat- és Allatitermékek Kivételi Szövetkezet, Bu­dapest, V. Aulich-utca 8. szám alatti cimröl megküldik. Ebéd a Budapesten tartózkodó német gazdasági küldöttség tisz^e'etére Budapest, julius 23. (MTI.) Meesér Endre a magyar-nemet kereskedelmi kamara elnöke szerdán ebedet adott a Budapesten tartózko­dó német gazdasági küldöttség tiszteletére. — Norvégia Knut Hamsunnak hódol, O3IÓ­ból jelentik: Az oslói sajtó Knut Hamsun- nak hódol, akinek most nyújtották át a „Pan“ c. szimfonikus mü kiadását. Ezt a darabot Monrad Johansen norvég komponista irta három évvel ezelőtt a világhírű iró 80-ik születésnapjára. Hamsun „Pan“ cimü regé­nyét vette alapul. Az egyik lipcsei zene­kiadó vállalat nyomdájában most jelent meg az említett szimfónia, amelyet Hamsunnak ajánlották és ünnepélyes keretek között át is nyújtottak. .

Next

/
Oldalképek
Tartalom