Keleti Ujság, 1942. július (25. évfolyam, 146-172. szám)
1942-07-24 / 166. szám
KjgixritfrsjXG 4 Felnőttek gondjai az iskolapadban A zárlat miatt nem tudják .tankcnyvsrükséglelüket beszerezni a polgári iskolai tanfolyamok hallgatói Kolozsvár, julius 23. Az uj idők jelszava, hogy: „mindenki annyit ér, amennyit tud s amennyit használni tud megszerzett tudásával a kozössOgnek''. Ezt az igazságot számtalan esetben hallottuk hangoztatni hivatalos tényezőktől is. És. amint a hazatérés óta eltelt majdnem két év óta tapasztaltuk, ttjainkban határtalan nagy az érdeklődés a tudás iránt. Erdélyi viszonylatban azonban nemcsak fiatalokról lehet beszélni, hanem felnőtt emberekről is, akik beülnek az iskolapadba, hogy megszerezzék as uf magyar életben való boldoguláshoz azt a tudást, amit az elmúlt 22 év alatt nem tudtak megszerezni. Nem tudták megszerezni egyrészt azért, mert nem volt rá anyagi' fedezetük, másrészt pedig azért, mert nem részesültek semmiféle felsőbb helyről jövő anyagi támogatásban. Éppen azért, amikor lehetőség nyílt arra, hogy különböző tanfolyamokon — így például polgári iskolai tanfolyamokon — megszerezhetik a szükséges képesítést, az erdélyi fiatalság s amint a példák mutatták, még a 30—40 évesek is, seregestül tódultak beiratkozni a tanfolyamokra. Az elmúlt iskolai évben csak itt Kolozsvárott ltOO-an szereztek polgári iskolai képesítést, A polgári iskola növendékei jobbára sze- genyebbsorsu rétegekből kerültek ki. Főként az iparos osztályból, de akadt közöttük nem egy rendőr s már állásban lévő vasutas is, akiknek a további előmenetelhez feltétlenül szükségük volt ismereteik gyarapítására. A polgári iskola rendes évfolyamán is 350 növendék igyekezett elsajátítani az élet reálisabb tudományait. A fövő iskolai évre eddig mar félezernél is többen iratkoztak be Kolozsvárott a polgári iskola rendes évfolyamára. A polgári iskolai stúdiumok iránti érdeklődést leginkább az a kép árulja el, ami nap-nap után megfogja az embert, ha benyit egy úgynevezett antikváriumba, régi, használt könyvek kereskedésébe. Az ilyen helyeken, mint ismeretes, nem egy alkalommá! szinte fillérekért lehet a legjobb irodalmi termékekhez jutni. A felsőbbrendü tudományok könyveiért és gyűjteményeiért se kell vagyonokat fizetni. Csak a polgári iskolások tankönyvei mérhetetlenül drágák! — Ez ugyan még nem lenne a legnagyobb baj, — mondja az antikvárius — mert igy is megvásárolná, akinek arra feltétlenül szüksége van. Inkább az a baj, hőgy maholnap egyáltalán nem tudnak hozzájutni tankönyvekhez ezek a derék, tanulni akaró fiatal és idősebb magyarok!,,. Az antikvárius ezután elmondja, hogy naponként valósággal megrohamozzák szerény boltocskáját polgári iskolai tankönyvekért s ö most abban a helyzetben van, hogy nem tudja vevőit kiszolgálni. — írtam már Budapestre is több antikváriusnak, akikkel üzleti összeköttetésben állok — folytatja, — itt a válasz, lessék: „Julius S-én kelt nb. soraira közöljük, hogy a közellátásitgyi miniszter zárolta az összes tankönyveket. Bár használt tankönyvek vásárlására nem vonatkozik a zárlat, sajnálatunkra nem tudunk azokból egyetlen példányt sem küldeni, mert mi sem nélkülözhetünk egyetlen példányt sem. Máskülönben ez a helyset az összes budapesti antikváriumokban is, amiről ön is meggyőződhetik, ha ilyen irányban érdeklődik. Tisztelet- tel..." Az antikvárius ezután egy nagy halom tankönyvre mutat. Középiskolai tankönyvek. A gimnázium első évfolyamától az utolsóig, s legnagyobb választékban: — Ezekből van elég — mondja. — Éppen tegnap számoltam össze s magam is eleső-, dálkozva tapasztaltam, hogy eddig már több, mmt 3000 középiskolai tankönyvet vásároltam össze. Természetesen ezeknek is lesz keletjük, ha majd megkezdődik az iskolai év, A polgári iskolásoknak azonban most kellene a tankönyv, hogy amikorra beiratkoznak az amugyis rövid ideig tartó tanfolyamokra, már előre „konyilsanak“ valamit a dolgokhoz. Ezért ostromol mindenki s mondom, a legjobb akarattal sem tudok kiszolgálni senkit. Ellátogattunk a könyvkereskedésekbe is, de azokban sem kedvezőbb a helyzet. Kifogyott a készlet. Kifogyott majdnem mindenütt. És még valamit: Antikváriusunk is megjegyezte, hogy a polgári iskolai tankönyvek sokkal drágábbak, mint például a más középiskolás tankönyvek. Pedig, ha mélyebben megvizsgáljuk a dolgot, ez is helytelen. Hiszen a polgári iskolák növendékei — akár tanfolyamokon, akár pedig rendes évfolyamon igyekeznek megszerezni tudásukat — valameny* uyien egyszerűbb életkörülmények között élő szegényebb emberek, míg a gimnáziumokban a jobbmódu szülők gyermekei jár- aa& talán könnyebben is tudják előteremteni a tankönyvek árát... A polgári iskolai oktatás tankönyv-beszerzésének frontján tehát rendet keli teremteni, de minél előbb! Főként a tankönyvek zárlatát kellene valamilyen módon feloldani, mert azzal tulajdonképpen a tudást zároltákBudapest, jul. 23. Csütörtök reggel folytatták a főkapitányságon a Forgács-utcai féltékenység! dráma ügyében a kihallgatást. Nagy Károlyné egy papírzacskó készítő felesége, mint Ismeretes, megfojtotta Weidinger Mária nevű 17 éves keresztleányát, mert azt hitte, hogy szerelmi viszonyt folytat férjével. Nagy Károlyné mindeddig olyan állapotban volt. hogy nem lehetett kihallgatni. Szerdán délután helyszíni szemlére akarták kísérni, de olyan hisztérikus roham vett rajta erőt, hogy nem tudták odavinni. Az asszonyt éjszakára külön cellába helyezték el. Álmatlanul töltötte az éjszakát, A reggelit is visszautasította, nem akart sem enni, sem inni. Nagy Károly, a férje 30 éves. Az angyalföldi Forgács-utcában papírzacskó- és Nagybánya, Julius 23. Minden idegen, aki Nagybányára látogat, természetszerűen kiváncsi a nagybányai íestőteiepre, amely már évtizedekkel czeiött világhírnevet szerzett a városnak, A látvány — sajnos — nem felei meg a várakozásnak. Meglehetősen gyenge külsejű épületek a festők lakhelyei és műtermei, amit az épületet körülvevő festői park csak enyhíteni tud, de eltüntetni nem. Pedig ezek már a hazatérés óta is többszörösen javított épületek, Belsejük egy árnyalattal még gyengébb, mint külsejük a azonkívül még egészségtelenek is. Röviden; a óéinak egy ál' talán nem felelnek meg. Az uj tervek Az uj festőtelep felépítésének kérdése hol előbukkanó, hol eltűnő", de gyökeresen megoldatlan ügye volt a város vezetőségének, A kérdést a visszacsatolást követő nehézségekkel küzdő városvezetés idején nem is lőhetett, megoldani. Siübó Miklós dr. városvezetői* azonban ebben az ügyben P gyökeres változást hozott. Neki köszönhető, hogy fővárosi, Erre vonatkozólag pedig már Krisztus, is megmondotta örökértéku véleményét majdnem kétezer esztendővel ennekelőtte: — A tudomány nem arra való, hogy véka alá rejtsük, hanem hogy világítson másoknak is... És, amint már hangsúlyoztuk, fiainkban hála Istennek, megvan a tudás elsajátításának az égő vágya. Minden eszközzel segíteni keli hát őket nemes céljaik elérésében, mindannyiunk épülésére és egy szebb magyar jövendő felépítésére! Ró. dobozkészitő üzeme van. Szerdán délelőtt eltávozott hazulról és az alatt történt a gyilkosság. Nagy Károlyné már régebben gyanakodott Weidinger Máriára. Felelősségre is vonta, mert a leány ott dolgozott a dobozkészitő üzemben. A szomszédos lakók szóváltást hallottak, de később elcsendesedett a lakás. Nagy Károlyné ekkor elment hazulról 18 hónapos gyermekével. Akkor derült ki, hogy a lakásban már egy sállal megfojtotta Weidinger Máriát. Ezért távozott el a lakásból. A kihallgatásokon megállapították, hogy szándékos emberölés esete forog fenn. Nagy Károlyné kihallgatása mindenesetre döntő lesz, hg ugyan az ass'zonv el tudja mondani Összefüggően a dráma lefolyását. miniseieriális bizottság vizsgálta meg a festi' telepet és as látottal után kijelentette, hogy az épületek teljesen, használhatatlanok. .4 te- töket nem javították, a falak beáztak és omladoznak, a fa-részek elkorhadlak, minden dohos, nyirkos és egészségtelen. A miniszteriális bizottság véleménye halotti beszéd is volt a régi festőtelep fölött, de egyúttal megvetette az uj festőtelep alap' jat. A bizottság ugyanis kisebb módosítások* kai elfogadta Szabó Miklós dr. polgármesternek az uj telepre vonatkozó tervét, A terv szerint a regi festötelep területét felparcellázzák ét áruba bocsátják. Ugyancsak hasonlóan járnak el a jelenlég a festőiskola közelében levő vágóhíddal is, mert azt a Hungária Rt. üzemeinek környékére költöztetik át. Ezen a környéken tehát mintegy három ka- tasztrális hold területe szabadul fe! a városnak, amelyek igen alkalmasak építkezésre s igy minden bizonnyal mogle lelő áron kelnek el. Ezzel egy egészen uj kis lakónégyed alakulna ki a Zazar partján, ugyanakkor a városi ingatlanok vételárából felépítenék at uj festötelepet « Klastrom-rétm,-sáp Jánost, a festőiskola vezetőjét, a Kolos« ári Művészeti Hetek képzőművészeti kiállítása erdélyi kiilöndijának nyertesét is, — Szabó Miklós dr. — mondotta Krizsán János — sok szempontból a tizenkettedik órában vette át a városvezetést s így a fes- tőtclep szempontjából is. A lakások nagyrésze annyira egészségtelen, hogy szinte lehetetlen lakni bennük. Legutóbbi béfegeske- désem egyik okát — szakvélemény szerint is.-7- az egészségtelen lakásban kell keresni. Azonkívül úgy épültek, mintha készakarva a legfel szerűt! enebb megoldásra törekedtek volna. Miből áll például e? a lakás? Előszoba, egy szoba és műterem. Ilyen lakáselgondolás mellett az életünk kissé túlságosan bohém. Műteremből függönnyel elkenteit sarok a konyha és résiben kamra. A fürdőszoba pedig csak álom. — Az uj festő telep tervéről nem tudok mit mondani. Festői helyen készülnek felépíteni annyi bizonyos, <-«ak épüljön fel minél, hamarább. Ez az egyetlen vágyunk. Szabó Miklós dr. polgármester fáradhatatlan munkakész- sége azt a reményt kelti bennünk, hogy- «>- úttal végleg megoldódik a festőtelep kérdése. bt. —- Több mint ezer pengő gyűlt össze a sKov&taj füstiden napon. Szovátáról jelenti a Magyar Távirati Iroda; Szováta-fürdön füsttelen napot rendeztek honvédőink javára, A fürdővendégek között 102S pengő 46 fillér gyűlt össze. Ezt az összeget a Vörös Kereszt utján juttatják el a honvédeknek 1942. J V C I V S 24 Átvette hivatalát Forgács József dt„ Kolozs- vármegye uj főjegyzője Kolozsvár, július 23. Forgács József dr., Kolozs vármegye uj főjegyzője, akit a belügyminiszter Szász Ferenc dr. alispánná előléptetett volt vármegyei főjegyző őrökébe rendelt ki, átvette hivatalát. Az uj vármegyei főjegyző Vas vármegye tb. főjegyzője volt s ebben a minőségében hét éven át vezette a községi közigazgatási tanfolyamokat. Előadója volt a felvidéki és erdélyrészi körjegyzők átképző tanfolyamainak is. Forgács József dr., Kolozs vármegye főjegyzője mindössze 40 éves. Tizenhat éve áll a közigazgatás szolgálatában s azt az időt megszakítás nélkül Vas vármegye törvény- hatóságánál töltötte. Mint érdekességet jegyezzük meg, hogy Forgács József dr„ vármegyei főjegyző, akárcsak hivatali elődje: Szász Ferenc dr. — aki ma is a Magyar Sajtókamara tagja —• maga is éveken át ujságiróskodott. Működése elé felettesei és a vármegye lakossága a legnagyobb bizalommal tekint. Az uj vármegyei főjegyző Szász Ferenc dr., alispán társaságában megkezdi vidéki hivatali kiszállásait is, hogy vármegyéje tisztviselői karát és lakosságát megismerje. Kémei minlárn szervezik meţj m AV“ if jusáfjot Prága, julius 23. (MTI) Moravoetz cseh iskolaügyi és propagandaügyi miniszter fogadta a cseh sajtó képviselőit és ismertette velük a cseh ifjúság megszervezésének kérdését. A cseh ifjúságot, birodalmi mintára szervezik meg és olyan szervezetbe tömörítik, amely a védnökségi helyzethez idomul. Ezt a szervezési munkát az ifjúság nevelésére alapított kuratórium végzi, Moraweii miniszter vezetésével. A szervezés előmunkálatait már meg is kezdték és ennek kapcsán az első 1/3 cseh ifjút Prága közelében egy nevelőtáborban helyezték el, ahol <ut ifjak kiképzésben részesülnek. Ezek a* ifjak lesznek a cseh ifjúsági szervezet vezetői. Főbelőtte magát egy elfogott miskolci betörő* banda hatodik tagja Miskolc, julius 23. A rendö.-seg hossza* nyomozás után ártalmatlanná tett egy kit hónapja garázdálkodó tolvajszövítkezetec, amely rengeteg betörést és lopást követett el Miskol con és környékén.. Mindent ehop- tak, ami kezűk ügyébe került. Amik s? a rendőrség már kinyomozta a bandát és a* St tettest őrizetbe vette, a szövetkezet hatodik tagja mspSüÖkStt. Sajószcitpéteren az országúti Sajá-hidon föbelőtte megát. A társaság veze-öje Bodnár István volt, aki korlátlanul rendelkezett a banda ragjaival, Mecsiti Lajos 20 éves csavargót, a banda hatodik tagját holtan találták a Üajj hutjánSZÍTS ház Fityfiiitfy llj operettbemntató a kolozsvári Színkörben Kolozsvár, jul. 23. Kolozsvár város nyári előadásainak művészi vezetősége a nagy érdeklődésre való tekintettel hétfőig, julius 27- i.g meghosszabbította. Julius 28-án, kedden este Buday Dénes és Halász Rudolf nagy operettjét, a „Fity- firitty‘‘-et mutatják be, amely egyik legnagyobb sikere volt a budapesti Fővárosi Operette Színháznak. A ..Fitj-firitty" főszerepeit Krémer Manei, Bázsa Éva, Rajnay Elly. Tihanyi Magda, Andrássy Márton, Fülöp Sándor, Borovszky Oszkár, Földes István játszák. Pataky Mária énekesnő parádés szerepét Patkós Irma. a Fővárosi Operett Színház primadonnája és a rádióból jól ismert énekmüvésznö játsza, A bemutatóra a Színkör pénztárai márts árusítják a jegyeket. KOLOZSVÁR VAROS NYÁRI ELŐADÁSAI A SZÍNKÖRBEN Julius 24-én, pénteken este fél 9-kor; „Bee*- kereki menyecske". Julius 25-én, szombaton este fél 9-kor: „Becs- kereki menyecske", Julius 2ö-án, vasárnap délután fél 4-kor: „Becskerekl menyecske", Julius 27-én. vasárnap este fél 9-kor; „Beos- kereki menyecake". Ilonra ©ssscllc est newn vai ii a féliéltcnyséqében gyilkoló budapeslí asszony Véglegesen megoldják a sokai hányódott nagybányai festőtelep kérdését Áruba bocsátott városi ingatlanok órából korsierü »«lapot épit«n«k o* egésiségtelen lakások és műtermeit helyett Felemelik az államsegélyt a mzousag az újonnan ieiepuenao lesio- telep területét is végigjárta és itt is mindenben helyt adott Szabó Miklós dr. polgár- mester elgondolásának. Ugyanakkor megbízták a kultuszminisztérium főmérnökét, hogy haladéktalanul kés-itse'^l az uj festötelep terveit. Ezalkalommal a festőiskola vezetői is komoly Ígéretet kaptak, bogy as eddigi évi 20 . ezer pengő államsegélyt, a változóit gazdasági, viszonyokra való tekintettél rövidesen évi 30 ezer pengőre 'emelik fel. Ez a többlet is jelentősen fellendíti!, a festőiskola anyagi helyzetét. Szabó Miklós dr. polgármester az újonnan épülő festőtelepről a következőket mondotta: — Alapvető elgondolásunk — mondotta Stgbá Miklós dr., — hogy korszerű és a mai bor követelményeinek megfelelő otthont és műtermeket teremtsünk festőinknek, A jelenlegi telep egészségtelen, vízvezetéket, fürdőszobát és rnás szükséges kellékeket nélkülöző lakásai nem felelnek meg a célnak. Az uj telepen főleg egy- és kétszobás összkomfortos lakások és megfelelő számú műterem építését vettük tervbe. A továbbiak a minisztériumi főmérnök terveitől függenek. Túlzottan bohém ... Megkérdeztük a festőket Is, miként vélekednek a tervekről. Azok a festők, akik a jelenlegi telep lakói és így elsősorban érdekeltek, őszinte lelkesedéssel fogadták a tér" vet. Ezt a lelkesedést csak ar érti meg igazán, aki látta a jelenlegi lakások belsejét. Az űggysi kapcsolatban felkerestük A ni-