Kelet-Magyarország, 1994. október (54. évfolyam, 232-257. szám)
1994-10-03 / 233. szám
1994. október 3., hétfő .SPORT Bravúr Hódmezővásárhelyen NB II: Tíz emberrel is meg tudták őrizni előnyüket a nyíregyházi futballisták Hódmezővásárhely (KM) — A szombati beharan- gozóban azt mondta Buús György az NYFC edzője, hogy a hódmezővásárhelyi vendégjáték alkalmával pontot, de inkább pontokat vár Fiaitól, hiszen még egyszer nem játszhat olyan lélektelenül a csapat, mint azt a legutóbbi mérkőzésen tette. Nos a szakember jó jósnak bizonyult, hiszen a nyíregyházi együttes három ponttal, és valószínűleg némi önbizalom- töblettel tért haza Vásárhelyről. Hódmezővásárhely-Nyír- egyházi FC 0-1 (0-1). Hódmezővásárhely, 2 ezer néző, vezette: Vad (Ring, Fazekas). Hódmezővásárhely: Kopschitz - Varga-Tóth, Márta, Nagy A., Szécsényi - Barna, Kiss Cs., Bress, Mihályffy - Rosu, Borzos. Edző: Pataki Tamás. NYFC: Feke - Szatke, Drobni, Barna, Kiss - Lelt, Bessenyei, Göncz, Szkunc - Bagoly, Kapusztyin. Edző: Buús György. Csere: Varga-Tóth helyett JKemenes, Borzus h. Bélteki, Szkunc h. Búzásj(Kapusztyin Ti. Gubányi Gól: Szkunc 26. perc. Kiállítva: Bessenyei 63. perc. A már-már szokásos idegenbeli kezdést félretéve a mérkőzés első perceiben támadni kezdett a vendégcsapat. A hazaiak meglehetősen idgesen játszottak, és nem nagyon tudtak a jól védekező nyíregyháziak kapujának közelébe jutni. A 26. percben megszerezte a vezetést, és mint kiderült a győzelmet jelentő gólt Buús György csapata. A tizenhatos előtt keresztbefutó Szkunc kapura lőtt, a kipattanó labdát Bessenyei ismét az ukrán légiós elé tette, aki a bal- összekötő helyéről védhe- tetlen gólt lőtt a jobb sarokba. A szünet után egy átszervezett vásárhelyi csapat próbálkozott meg az egyenlítéssel, de Bress nagy helyzetén kívül nem koronázta siker az erőfeszítésüket. Az utolsó félórát emberhátrányban küzdötték végig a szabolcsiak, de ez egyáltalán nem látszott a játék képén. A küzdelem hevességére jellemző, hogy a befejezés előtt negyedórávál már hét játékosnak volt sárga lapja. Az utolsó percekben megpróbálkozott egy utolsó elkeseredett rohammal a házigazda, de az eredmény már nem változott. Ezzel a sikerrel a nyíregyházi gárda visszaszerezte a legutóbb könnyelműen elengedett három pontot, és valamivel nyugodtabban várhatja a soron következő mérkőzést. Pataki Tamás: — Jobban játszottunk, viszont a labdarúgást gólra játszák. így sajnálom játékosaimat. Buús György: — Küzdelmes mérkőzésen megérdemelten szereztük meg a három pontot. A helyzetek alapján több góllal is győzhettünk volna. Papírforma eredmény született NB II: Kábán sem termett babér az enervált tiszavasvári legénységnek Kaba (KM) — Könnyebb ellenfélhez is utazhatott volna a hét végén a Tiszavasvári együttese. A tabella utolsó helyén álló gárdának Kábán kellett volna megkezdenie a felzárkózást jelentő pontok gyűjtését. A hajdúsági városban azonban a pontszerzés még az élcsapatok számára sem könnyű feladat, most is érvényesült a papírforma, és ez azt jelenti, hogy tovább tart a vasváriak Canossa-járása. Kaba-Tiszavasvári 2-0 (0-0). Kaba ezer néző, vezette: Szekeres (Bába, Tóth S.) Kaba: Vadon — Szentmik- lósi, Takács, Fekete, Szilágyi, Horváth, Kacsándi, Nagy A., Bába, Kelemen, Cipf. Edző: Paróczai Sándor. Tiszavasvári: Varga — Széki, Sinka, Havelant, Hegedűs, Rása, Riskó, Zubanics, Bohács, Erdei, Pitács. Edző: Kiss Miklós. Csere: Nagy A. helyett Szarvas a szünetben, Szilágyi h. Temován az 50., Zubanics h. Szurkos a 62., Rása h. Kurilco a 73. percben. Gólszerzők: Kelemen a 46., Cipf a 71. percben. Sárga lap: Erdei a 61. percben. 46. perc: Szilágyi futott el a bal szélen, lövése nyomán a labda lecsúszott egy védőről Kelemen elé, ak 11 méterről nagy erővel a kapu közepébe lőtt (1-0). 71. perc: Fekete hosszan indította a bal szélen Cipfet, aki 20 méteres vágta után nagy erővel lőtt a kapus mellett a háló jobb oldalába (2-0). Kelemen három, Cipf két kihagyott helyzetére és Fekete kapufájára Erdeinek csak egy kapufát ért lövése volt a válasz az első félidőben. Nyomasztó fölényben játszottak a kabaiak, de ekkor még nem sikerült gólt elérniük. Szünet után Kelemen kihasználta első helyzetét, majd a csereként beállt Szarvas végleg eldönthette volna a mérkőzést, de elpuskázta a lehetőségeket. Helyette majdnem Erdei egyenlített, ám ismét a bal kapufát találta telibe. Cipf az újabb két óriási helyzete közül az elsőt értékesítette, ez megpecsételte a Tiszavasvári sorsát. Úgy látszik még egy ideig várni kell a vasvári szurkolóknak, az első győztes mérkőzésre. Jók: Kacsándi, Kelemen, Cipf, Fekete illetve Erdei. Paróczai Sándor: Örülünk a győzelemnek a kitűnő játék- vezetéssel lebonyolított találkozó után. Kiss Miklós: Hátul a szokásos góljainkat megkaptuk, elöl azonban csak a kapufákig jutottunk el. A helyzetek alapján megérdemelt a Kaba győzelme. További eredmények: Tiszakécske-SBTC 2-3, Miskolci VSC-ffl. kér. TVE 1-3, Balmázújváros-Szarvas 1-0, Gödöllő-Kazincbarcika 0-3, Hajdúnánás-Diósgyőr 2-1. Az MTK-Hatvan mérkőzés lapzárta után fejeződött be. Ibrány megszerezte első pontját Megyei I. osztály: Kikapott Újfehértó, alaposan átrendeződött a tabella Nagy halász-T arpa 1-1 (1-0). Nagyhalász, 600 néző, v.: Gombkötő. Nagyhalász: Hajdú — Borza (Urbin), Kelemen, Zákány, Sánta, Tanyi, Bihari, Budahá- zi, Oláh, Bárdi, Hekmann. Edző: Hekmann László. Tar- pa: Hegyi — Csapó, Simon, Szabó Z., Szabó F., Veres, Pál, Kovács, Földi, Szabó J. (Kelemen), Nagy. Edző: Nagy Elek. A hazai csapat közelebb állt a győzelemhez. Gól: Oláh illetve Szabó J. Nyírkarász-Tiszaszalka 4-1 (2-1). Nyírkárász, 300 néző, v.: Tassy. Nyírkárász: Tóth J. — Oláh, Czető, Kántor, Rácz, Kapin, Bilovári (Kontra), Matyi (Tóth L.), Lakatos (Véghső), Fecsku, Vida. Edző: Jávor Pál. Tiszaszalka: Szimku — Bodnár S., Benedek, Rózsa, Bodnár J., Kozma, Sukta, íjjártó, Hecel (Pető), Ruszin. Edző: Eszenyi Dénes. Nagy iramú mérkőzésen magabiztos hazai győzelem. Gól: Fecsku (2), Kapin, Benedek (öngól) illetve Kozma. Vásárosnamény-Baktaló- rántháza 1-2 (0—1). Vásáros- namény, 600 néző, v.: Kerezsi. Vásárosnamény: Papp — Túróczi, Varga, Illés, Sándor, Törös, Bodnár, Berettyán G., Popovics (Smajda), Berettyán B. (Balogh), Szécsi (Hor- nyák). Edző: Farkas Béla. Baktalórántháza: Tóth A. — Tóth I., Hűre, Geda, Bamucz, Szőke, Kapin (Illés), Maries (Virtás), Németh, Gdovin, Sós. Edző: Gajdos Gábor. Enynyivel volt jobb a vendégcsapat. Gól: Berettyán illetve Gdovin, Sós. Záhonyi VSC-Kisléta 1-0 (1-0). Záhony, 500 néző, v.: Kozma. Záhony: Kovács — Győri, Hegedűs, Izájszki, Ra- gány, Balázsi, Kacsur, Rácz, Onder, Andrapov (Kubányi) (Csemyu), Pokol (Lőkös). Edző: Fülöp Sándor. Kisléta: Áncsák — Újfalusi (Babitz), Arezonau, Pénzes G., Nyisz- tor, Orosz, Gyarmati (Pénzes J.), Árba, Földesi (Vámos), Rézműves G., Rézműves L.. Edző: Czirbik Richárd. A lelkesen játszó vendégcsapat elkerülte a nagyobb arányú vereséget. Gól: Kacsur. Tiszalök-Csenger 2-0 (0-0). Tiszalök, 300 néző, v.: Hekmann. Tiszalök: Szőllősi — Gál, Szakács, Kovács, Bóz, Marozs (Suhai), Barbótz, Kerekes, Csatlós, Péntek (Szepesi), Erős. Edző: Gál Sándor. Csenger: Ács — Kasu (Fe- gus) (Csontos), Szilágyi M., Juhász J., Juhász P., Gyarmati, Osváth, Szilágyi, Becző, Eszenyi, Fehér. Edző: Andorkó Ottó. Küzdelmes mérkőzésen a hazai csapat sok helyzetet kihagyva is biztosan győzött. Gól: Szakács, Csatló. Nyh. Hardware-Fehér- gyarmat 0-1 (0-0). Nyíregyháza, Tiszavasvári út, 200 néző, v.: Adorján. Nyh. Hardware: Vránszki — Barkóczi, Rubóczki, Minya, Virág, Lip- pai, Lakatos, Főfai (Nagy), Pap, Mihályfalvi, Lengyel. Edző: Vránszki Péter. Fehér- gyarmat: Barta — Szűcs, Jávor, Magyar, Gyüre, Kovács, Kondor, Czibere, Varga, Dudás (Kocsis), Mikes. Edző: Balogh Csaba. A későn ébredő hazai csapat sok helyzetet puskázott el. Gól: Kovács. Kemecse-Ibrány 0-0. Ke- mecse, 400 néző, v.: Márta. Kemecse: Hegyes — Kovács, Müller, Balázs L, Kostyó, Makara, Nagy (Szeles), Bereczki, Sztojka, Balázs II. (Hutkai), Mester (Kanyári). Edző: Tamás Antal. Ibrány: Vattai — Nagy, Ignácz, Kádár, Kató, Bíró, Balogh, Veres, Szilágyi, Mészáros, Szegedi (Lehócz- ki). Edző: Kegye István. Helyzeteik alapján a hazaiak közelebb álltak a győzelemhez. Biri-Újfehértó 1-0 (0-0). Biri, 600 néző, v.: Hajdó. Biri: Cziotka — Gyurkó, Vass, Kiss, Pokigykó, Kígyósi, Tóth, Jávoriv, Szilágyi (Nagy), CsoA bajnokság állása: 1. Záhony 9 2. Bl.háza 9 3. Biri 8 4. Újfehértó 9 5. V.namény 9 6. Hardware 9 7. Nagyhalász 9 8. Nyírkárász 9 9. Fehérgyarmat 8 10. Nyírlugos 9 11. Tiszalök 9 12. Tiszaszalka 9 13. Levelek 9 14. Kemecse 9 15. Tarpa 9 16. Kisléta 9 17. Csenger 9 18. Ibrány 9 mányi (Lővei), Martinyenkó. Edző: Martinyenkó László. Újfehértó: Garapko — Ba- lázscsik, Kiszely, Lácza F., Lácza L., Szűcs, Nagy, Kovács, Szalóki, Tóth (Ötvös). Edző: Ligovics Sándor. Nagyon jól játszó vendégcsapatot győzött le a hazai együttes. Gól: Martinyenkó. Leveiek-Nyírlugos 1-2 (0-1). Levelek, 300 néző, v.: Tomasovszki. Levelek: Tuza — Svelta, Oláh, Kapdos, Takács I. (Pál), Forgony, Törő, Sitku, Burik (Nagy), Molnár (Takács), Király. Edző: Takács János. Nyírlugos: Mónus — Kiss, Tóth, Zsinka Zs., Zsinka L., Tóth I., Balogh, Krekk, Zsuk, Pazurik, Zsinka P. Edző: Domokos Sándor. A tíz emberrel játszó vendégek megérdemelt győzelmet arattak. Gól: Király illetve Krekk, Zsuk. 8 - 1 31-10 2 4 6 2 1 18-6 2 3 7 - 1 17-8 21 6 2 1 18-6 2 0 531 27-13 18 5 - 4 14-12 15 423 17-13 14 4 1 4 19-16 13 4 13 11-11 13 4 1 4 13-16 13 3 2 4 9-16 11 3 15 18-24 10 3 1 5 11-20 10 2 3 4 9-18 9 2 1 6 10-21 7 2-7 9-15 6 1 1 7 9-21 4- 1 8 3-23 1 Elen a Sényő NB III: Puskás is labdába rúgott Nyíregyháza (KM) — Egymással mérkőztek megyei csapataink az NB IU nyolcadik fordulójában. Bár az újonc Sényő csak -döntetlent ért el Nagykálló- ban, ezzel az egy ponttal is a tabella élére ugrott. Nem bírt egymással a Ra- kamaz és a Kisvárda, míg Mátészalkán tíz emberrel is nyerni tudtak a hazaiak. Nagykálló-Sényő 2-2 (0-0). Nagykálló, 800 néző, v.: Éva. Nagykálló: Pók- Kígyósi, Horváth, Hudák, Balogh (Kaszab), Boda, Spisák, Boros, Ónodi, Szilágyi, Polonkai. Edző: Vass Miklós és Kaszab István. Sényő: Krizsánszki — Tóth, Szikszai, Herman, Torda, Kegye, Mónus, Balogh, Domokos, Rubóczki, Knoblok (Ványi). Edző: Rubóczki Tibor. A hazaiak több helyzeztet dolgoztak ki, mint a jól védekező sé- nyőiek, de ezek nagy részét nem tudták gólra váltani. Végeredményben kemény jó iramú mérkőzésen igazságos eredmény született. Gól: Boda (1 l-esből 57. perc, és 74.) illetve Balogh (61.), Domokos (1 l-esből, 64.) Rakamaz-Kisvárda 1-1 (0-0). Rakamaz, 300 néző, v.: Szemán. Rakamaz: Vit- kai - Sipos, Szondi, Csorna, Juhász, Pásztor, Karóczkai, Tóth, Lehoczki, Ádámszki, Szekrényes (Murdi). Edző: Veigli Géza. Kisvárda: Szőr — Czap, Takács, Lip- ták, Oláh (Vince), Popovics, Dudás, Seres, Szombati, Csapóczi, Béres (Balogh). Edző: Komáromi György. A megyei rangadóhoz méltó játékot láthatott a nem túl nagy számú közönség. A hazaiak hiába támadtak lényegesen többet, a Kisvárda egy pontrúgásból szerzett góllal két ponttól fosztotta meg a vendéglátókat. Gól: Lehoczki (70.) illetve Béres (58.) Mátészalka-Nyírbátor 3-2 (1-2). Mátészalka, ezer néző, v.: Hajdó. Mátészalka: Nagy (Gere) — Simák, Kocsány, Papp, Szűcs, Bíró, Sira, Szender, Király, Király (Fazekas), Diák (Oláh). Edző: Vojtkó István. Nyírbátor: Varró — Szegedi, Erdősi, Szilágyi, Lukács, Kosán, Saru, Szil- vási, Lőrincz (Nagy), Kertész, Tóth. Edző: Unchiás Demeter. Küzdelmes, jó mérkőzést vívott egymással a két csapat. A hazaiak játékban és lelkesedésben is felülmúlták ellenfelüket. A Szalka kényszerből három kapust is szerepeltethetett, de a vendégek ezt nem tudták kihasználni. Gól: Szender (10.), Oláh (50.), Király (87.) illetve Saru (12.), Kertész (44.). Kiállítva: Gere (70.). További eredmények: Kunhegyes-Karcag 2-1, B. Volán-Tiszaúj város 1-1, Encs-Szerencs 0-0, Ózd- Vámospércs 2-2, Tiszafü- red-Edelény 1-0. Az NB II állása: 1. Salgótarján 7 5 2 - 23-10 17 2. Kaba 7 5 2 - 9- 2 17 3. Kazincbarcika 7 5-2 16- 8 15 4. MTK 6 4 11 9- 2 13 5. Tiszakécske 7 3 3 1 14- 6 12 6. Szarvas 7 4 - 3 7- 5 12 7. Nyíregyházi FC 7 3 2 2 10- 911 8. Balmazújváros 7 3 13 15-16 10 9. Hódmezővásárhely 7 2 2 3 9-12 8 10. Hatvan 6 2 2 2 7- 9 8 11. IH. kér. TVE 7 2 2 3 9-10 8 12. Diósgyőr 7 1 3 3 6- 7 6 13. Gödöllő 7 1 3 3 6-11 6 14. Hajdúnánás 7 115 3-10 4 15. Miskolci VSC 7 1-6 5-15 3 16. Tiszavasvári 7 - 2 5 6-22 2 Az NB III állása: 1. Sényő 8521 24-12 17 2. Karcag 8 5 2 1 19-10 17 3. Nyírbátor 8 4 3 1 16- 7 15 4. Kisvárda 8 4 2 2 18- 7 14" 5. Szerencs 8 3 5 - 14- 6 14 6. Kunhegyes 8 4 2 2 11-10 14 7. Mátészalka 8 4-4 16-16 12 8. Tiszafüred 8 3 2 3 8-811 9. Tiszaújváros 8 3 2 3 7- 911 10. Encs 8 2 4 2 10-10 10 11. Ózd 8 2 4 2 10-11 10 12. Rakamaz 8 2 3 3 13-11 9 13. Nagykálló 8 2 15 10-17 7 14. Vámospércs 8 1 4 3 7-15 7 15. Edelény 8 - 2 6 2-18 2 16. B. Volán 8 - 2 6 6-23 2 Tudósítóink voltak: Albók József, Csáki István, Erdei Árpád, Kapdos József, Kaposvári Ferenc, Kiss Pál, Krasznai Béla, Nagy András, Nagy Tamás, Ragány Ferenc, Szabó Miklós, Vránszki Péter. Ügyeletes munkatársaink: Hájer Zsigmond, Nyéki Zsolt. Totóered menyek (39. hét) 2, 1, X, 2, X, 1, X, X, X. 2, X, 1, 1, X